Budapest;Örkény István;Konrád György;Szabó Magda;Szerb Antal;Szabó Lőrinc;Hosszúlépés;Déry Tibor;városi séta;Szepes Mária;Ottlik Géza;

Más szemmel - Literatúra hosszúlépésben

Van, aki kihullik, van, aki megmarad. Jelzésértékű, hogy egy közösség kit tart érdemesnek arra, hogy életének és alkotómunkájának egykori színhelyén emléktáblával nyilvánítsa ki tiszteletét. Koniorczyk Borbálával és Merker Dáviddal, a városiséta-szervező hosszúlépés. járunk? vezetőivel Budapest II. kerületében tettünk irodalmi kalandtúrát, kíváncsian arra, miféle helyeit lelhetjük fel az emlékezetnek az irodalmi nagyságaink által előszeretettel otthonul választott Pasaréten. Nyomvonalunkként a Pasaréti út szolgált, innen kanyarogtunk utcáról utcára a Városmajor felé haladva, meg-megállva Ottlik Géza, Szabó Magda (képzelt), Déry Tibor, Szabó Lőrinc, Örkény István, Szepes Mária, Szerb Antal és Konrád György egykori lakóhelyénél – fülelve az érdekes történetekre, melyekkel útikalauzaink fűszerezték a több szempontból is emlékezetes sétát. Tartsanak velünk!

Több mint 170 éve már, hogy a korábban csak Sauwiesen (Disznórét) és Schmalzbergel (Zsírdomb) néven emlegetett budai területet a sokkal elegánsabban hangzó Pasarétre keresztelték. Az egykori kaszáló ma ismert lakóövezeti képe azonban csak a két világháború közti időszakban kezdte kiforrni magát, miután az 1929-es gazdasági világválságot követően teljesen megváltozott a budapesti ingatlanpiaci helyzet – veselkedik neki a városrész történetének fonalát legombolyítani Koniorczyk Borbála, miközben nekivágunk közel kétórás sétánknak a Pasaréti téri Páduai Szent Antal-templommal szemközti, annak szinte folytatásaként kezelhető, az utazók védőszentjét, Szent Kristófot ábrázoló domborművel díszített épület tövéből, az 5-ös busz végállomásáról. „Egészen addig Budapest legmenőbb városrészének az Andrássy út és környéke számított – folytatja Borbála –, ami az 1896-os millenniumi kiállítás után épült ki, a Kodály körönd és Hősök tere közt felhúzott, ma jobbára követségek rezidenciájaként szolgáló, óriási bérpalotáival.
A velük járó költségek – ezeket kifűteni nem volt olcsó mulatság, ahogy a megfelelően nagy számú személyzet alkalmazása sem – azonban a jómódban élőket is annak megfontolására késztették, hogy új, olcsóbb ingatlanok építését szorgalmazzák a családjuk otthonául. Pasarét ugyan városszéli, ám 1930-tól, az 5-ös buszjárat indítása óta könnyen elérhető területnek számított – szabad, villaépítésre váró telkekkel. Így aztán sorra emelkedtek egymás mellett a Bauhaus stílusú és a Horthy-korszakban szintén nagyon népszerű neobarokk házak, kinek-kinek az ízlése, ideológiai elköteleződése és pénztárcája szerint.”
„Azt sem szabad elfelejteni – teszi hozzá Merker Dávid –, hogy a busz mellett a belvárosból a kirándulni vágyók számára kényelmes villamos is járt már ekkor a Hűvösvölgy irányába, igaz, lényegében a puszta közepén áthaladva. Ráadásul itt volt a hazai filmgyártás egyik központja is – 1916–1929 között a Star, majd később, 1941-től a Hunnia Filmgyár hatalmas stúdiótelepe –, a maga alkotóközösségével, ami aztán idevonzott más művészeket is.”

Bátor közelség

Ottlik Gézát (1912–1990) azonban sokkal inkább a budai bentlakásos Bocskai István Magyar Királyi Reál­iskolai Nevelőintézetben folytatott tanulmányai (1926–1930) vonzották Pasarétre felnőtt életében is. Oly annyira, hogy 1939-ben az egykori hadapródi főreáliskolájával szembeni házba költözött be, a Riadó utca 2/c-be. A háború alatt, míg a kerület légvédelmi tisztjeként szolgált, lakott itt feleségével, Debreczeni Gyöngyivel, akivel voltak annyira merészek, hogy a katonai intézménnyel átellenben lévő lakásukon bújtattak üldözötteket, köztük Vas Istvánt is. „Erős bátorság kellett hozzá – kommentálja Dávid Ottlikék hősiességét –, de talán ez is úgy működik, ahogy az iskolában: a tanár épp az első padban puskázót nem látja meg. Mindenesetre Ottlik és felesége kiérdemelték az izraeli Jad Vasem Intézet Világ Igaza-kitüntetést, amit a holokauszt hőseinek adományoznak, ha megmentették valakinek az életét.”
Ottlikék 1946-ban elköltöztek, egykori otthonuk helyén ma egy társasház áll, az író emlékét az utca túloldalán, a katonai akadémia kápolnája falán lévő tábla őrzi.

Fal, firkák

Elhagyva a Buda írójának utcáját, továbbra is a Hűvösvölgyi út–Riadó utca–Pasaréti út–Hidász utca határolta, nem kis területű egykori katonai intézmény kerítése mellett folytatjuk utunkat, melynek belső oldalán a szocialista időkben tiszti lakótelep épült, ma pedig irodaépületeknek is otthont ad – de a lovarda funkciója továbbra is megmaradt, ezt az információt a szél szállítja a szaglószervünknek. Ám ennél sokkal szembeötlőbb a kerítésen végigvonuló rajzfilmfigurák sora – Sebaj Tóbiás, Vuk, a Macskafogó szereplői, a Mézga család, a Magyar népmesék cifrát hányó piros galambja –, melyek a világhírű pasaréti Pannónia Filmstúdió alkotóműhelyéből kerültek ki – és be a kollektív és gyerekkori szocializációnkat meghatározó tudatunkba. A téglafal szellemes újrahasznosítása a hely szellemét hivatott képviselni, létrejöttében pedig a kivitelező Színes Város tűzfalfestői mellett, ötletgazdaként a hosszúlépés. járunk? mellettem lépkedő képviselőinek jár az elismerés.

Pasarétről Debrecen

Balra fordulunk a Lotz Károly utcába, egészen a 24-es számig elsétálunk, a kapun is benyitunk, belépünk a ház udvarára. Több mint egy évtizede valószínűleg az Oscar-díjas filmszínésznő, Helen Mirren is többször megtette ezt az utat, amikor Szabó István itt forgatta Az ajtó című filmjét (2011), s a Szabó Magda (1917–2007) regényéből készült mozgóképen a házvezetőnő Emerencet alakította. „Az önéletrajzi ihletésű regény filmes adaptáció­jához ez a pasaréti lakóház jobban megfelelt, mint az eredeti színhely, a pár utcával odébb lévő, Júlia utca 3., ahol az írónő 1960–2003 között lakott – meséli Borbála. – Bár nincs kiemelve, ez egy pasaréti történet, noha Szabó Magda nevéhez leginkább Debrecent szokás társítani. Ott született, nőtt fel, járt a Dóczi gimnáziumba, ami aztán Matulaként vált ismertté az Abigélben. Azonban érdemes Térey Jánost idézni e helyütt, aki azt írta Szabó Magda kapcsán: „Pasarétről nagyon könnyű szeretni Debrecent”. S valóban, az alföldi városhoz való kötődése sok írásában visszaköszön, noha az írónő a felnőtt életét Budán élte.”
„Kevesen érezték annyira Buda lelkét, mint Szabó Magda. Pedig nála debrecenibb debrecenit nehéz lenne elképzelni, mégis itt talált otthonra, Pasaréten. Szomszédunk lett, ahogy számtalan másik alkotó” – ezek már a kerület polgármesterének szavai, amelyek 2021 őszén hangzottak el, mikor is a Szélkapu Park melletti sétány Szabó Magda nevével ellátott utcanévtáblát kapott. Ugyancsak az írónő nevét viseli 2009 óta egy kerületi két tannyelvű iskola, Júlia utcai lakása házfalára pedig 2008-ban került emléktábla.

Béke, nyugalom, turisták

Csak két házzal megyünk odébb, a 20-as szám alatt lakott Déry Tibor (1894–1977), miután 1939-ben maga mögött hagyta a Jászai Mari téri otthonát (emléktábla jelzi). „Az író éjjel dolgozott, hajnali 3-ig írt, akkor ment lefeküdni, az alváshoz pedig csöndre volt szüksége, Újlipótvárosban ez nem adatott meg neki – meséli Dávid, miért is döntött úgy Déry, hogy a hajnali-délelőtti nyugalmát, pihenését biztosítandó Pasarétre költözik. – Ám hétvégente azzal kellett szembesülnie, felriadva álmából, hogy a madárcsicsergést turisták hadainak zaja váltja fel, a házvásárlása tehát balul sikerült.” Dávid arra is kitért, miért hangsúlyos, hogy Déry megvásárolta az ingatlant, nem pedig csak bérelte a korban megszokott módon, más írókollégákhoz hasonlóan: „Az ’56-os szerepvállalásáért kapott börtönbüntetés után, látva, hogy a forradalmi eszme elbukott, és megvalósíthatatlan, kompromisszumot kötött a rendszerrel, társutas értelmiségivé vált, Aczél Györggyel barátkozott; a viszonylagos függetlenségét pedig emellett a műveinek németországi népszerűsége biztosította számára: jól keresett, nyugati autója volt, saját pénzén tudott házat vásárolni. Igaz, a régi barátai közül többen árulónak tartották – de ő a Megáll az idő című film hőseihez hasonlatosan valószínűleg arra az álláspontra jutott, hogy »„Jó, hát akkor itt fogunk élni«.”

Visszás viszonyok

Ezúttal a Szilágyi Erzsébet fasor felől vesszük a kanyart, hogy befordulhassunk a Volkmann utcába, ahol a 8-as szám alatt élt és alkotott Szabó Lőrinc (1900–1957), 1935-től egészen haláláig. A házban ma emlékszoba várja a látogatókat és a kutatókat, tudom meg Borbálától, aki az emberi szenvedések iránt oly fogékony költő legismertebb szerelmi viszonyát is feleleveníti: „Szabó Lőrincnek a felesége, Mikes Klára barátnője, Korzáti Erzsébet volt a szeretője 25 éven át, mígnem Erzsébet öngyilkosságot követett el (1950) – ekkor született A huszonhatodik év című szonettciklus.
A pasaréti ház falai sok keserűségnek lehettek tanúi, a költő a magánéletében elég ellentmondásos karakter, nehéz ember volt.”

Élő örökség

Ismét a Pasaréti utat rójuk, Örkény István (1912–1979) otthonához tartunk, a 39-es számú társasház udvarába is betérünk, megszemlélve a falon elhelyezett emléktáblát. Az író özvegye, az Örkény-hagyaték és -életmű gondozója, a Kossuth-díjas Radnóti Zsuzsa dramaturg most is itt él. „Örkény kevésbé helyhez kötött műveket írt, de azok mind itt születtek – mondja Dávid, aki arra az izgalmas folyamatra is rámutat, ami az írói örökség-emlékezet hibriditását-átmenetiségét jellemzi: – Az író már elhunyt, a múlt része, míg a felesége révén az életműhagyatéka nagyon is jelenkori, élő örökség.”

Ezoterikus kultusz

„Ha megnézed, még láthatók a golyónyomok a ház falán, a házszám festése is eredeti, ahogy bent a fémtámlák is – itt is megállt az idő” – összegez Dávid, miután elértünk a Júlia utca 13-as házhoz, aminek első emeletén lakott Szepes Mária (1908–2007) írónő, színésznő. „Az okkultista-spirituális irodalomra a Horthy-korszakban sem volt túlzott fogadókészség a kultúra hivatalos képviselői részéről, a második világháborút követően még kevésbé” – ironizál Dávid, aki azt is megemlíti, hogy Szepes Mária igazi polihisztorként értékelhető, akinek ezoterikus elképzelései jóval visszafogottabbak voltak Wictor Charon néven író testvérbátyjánál. „Miután A Vörös Oroszlán című művét bezúz­ták, az ötvenes években ő is tiltólistára került, ennek az időszaknak köszönhetjük a Pöttyös Panni-sorozatot, ami egyes vélemények szerint a kor Bogyó és Babócája volt – említi, majd hozzáteszi: – Hihetetlenül nagy rajongótábora és kultusza van a spirituális írásainak a mai napig, bárhová is megyek előadni, mindenhol ismerik, a lánykori fürdőruhás fotója alapján pedig, amely a 20-as években készült róla, bármikor beazonosítják.”

Jelöletlen legenda

Lassan utunk végére érünk, ahogy lefelé gyalogolunk a Torockó utcán. Egyszer csak megállunk egy modernista ihletésű Bauhaus stílusú ház előtt: 6/b. „Semmi nem jelzi, de 1933-tól itt élt Szerb Antal (1901–1945), innen járt tanítani busszal a Vas utcai iskolába, és igen, itt írta az Utas és holdvilágot is, ami, ha három embert megkérdezel, kettőnek biztos a kedvenc regénye – szögezi le tényként Dávid. – Igaz, a Hűvösvölgy irányában utcát is elneveztek róla, ott, ahol 1942-től élt, már amikor nem munkaszolgálaton volt, a botlatókövét is ott avatták fel 2020-ban, ám ez a lakása valahogy kihullott az emlékezetből.”

A hely szelleme

Ezzel szemben – s amikor ezt írom, szó szerint kell érteni, mert a Torockó utca 2. számú ház átellenben van a 6/b-vel – Konrád György (1933–2019) egykori lakóhelyén idén április 2-a, az író születésnapja óta emléktábla jelzi, hogy ki is élt az épületben. „Nagyon sokat jelentett számára Budapest, hiszen itt élte túl, Berettyóújfaluról menekülve, a holokausztot – mondja Dávid, aztán hozzáfűzi: – Esetében majd csak most dől el, hogy mi is lesz az életművével, mennyire lesz tartós, lesz-e később iskola róla elnevezve, az emléktábla mindenesetre jó jel arra, hogy az öröksége megmarad.”
„Mindig beszédes, kinek van emléktáblája, kinek nincs – veszi át a szót Borbála –, hogy egy közösség mennyire kényszeríti ki ezeket az emlékjeleket magának.” „Ugyanakkor az emléktáblákat jószerivel észre sem veszi az ember, hacsak nem direkt keresi őket, nem olyanok, mint az arcunkba tolt hirdetések – összegez Dávid. – Ám ha elkezded keresni őket, akkor felsejlik a hely szelleme, más szemmel fogod olvasni az írók műveit, és rájössz: a környéknek mégiscsak van valami köze az itt született művekhez. Pasarét aurája pedig igazán különleges.”

Hosszúlépés. Járunk?

 A városélmény felfedezése, a főváros rejtett titkainak bemutatása végett alapította egy évtizede városiséta-szervező cégét az urbanista Koniorczyk Borbála és a szociológus Merker Dávid. Azóta megközelítőleg nyolcezer séta van mögöttük, és két könyv: a Hosszúlépés Budapesten (2021) és a Hosszúlépés a körúton túl (2022). Akik kíváncsiak a főváros építészeti-kulturális-történelmi múltjára és jelenére Dél-Pesttől a Belvároson át – budai kitérővel – Újpestig, ne habozzanak ellátogatni a hosszulepes.org-ra, és sétatársul szegődni valamelyik tematikus túrára.