Budapest;vádemelés;iskolaigazgató;gyermekbántalmazás;

Vádat emeltek gyermekbántalmazás miatt a volt budapesti iskolaigazgató, fideszes polgármester ellen

Putnoki Zsolt a héten még nevelőként dolgozott egy fővárosi kollégiumban. A vádiratban szerepel az is, hogy a gyerekeknek feltartott kézzel kellett térdepelniük. Ezt az egyik diák csak 45 perc után hagyhatta abba, akkor, amikor már nem bírta tovább.

Öt évvel a gyermekbántalmazások után vádat emeltek a Budapest XIII. Kerületi Ének-zenei és Testnevelési Általános Iskola volt igazgatójával szemben, aki a héten még nevelőként dolgozott egy fővárosi kollégiumban – tudta meg a 24.hu.

„Ne bántson, igazgató úr!”

Putnoki Zsoltról, Újkenéz korábbi fideszes polgármesteréről 2018-ban a portálnak tanárok és szülők is azt állították, hogy több gyereket, köztük egy kislányt megütött, illetve hogy a bántalmazásokat minden esetben roma gyerekek szenvedték el. Az utolsó hasonló eset 2018. április 13-án történt, amikor Putnoki kettesben maradt egy 13 éves roma fiúval az igazgatói irodában. A szobában a konfliktus tettlegességig fajult, az igazgató pedig feljelentette a diákot. Később viszont – feltehetően a tanárok beszámolói alapján – kiskorú veszélyeztetése miatt az igazgató ellen is nyomozást rendeltek el. Az egyik pedagógus hallotta, ahogy a gyerek azt kiabálja: „Ne bántson, igazgató úr!” A gyerekkel szembeni eljárást végül hamar megszüntette a nyomozó hatóság, az igazgató ellen pedig idén májusban vádat emeltek.

Bagoly Bettina sajtószóvivő a 24.hu-nak küldött válaszában azt írta, hogy a Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség

hétrendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt emelt vádat egy pedagógussal szemben.

A vád szerint a vádlott egy budapesti általános iskolában, a 2017/2018-as tanévben, „fegyelmezési céllal” hét – akkor 10 és 15 év közötti – diákkal szemben alkalmazott megalázó fegyelmezési módszereket, illetve testi fenyítést. Több esetben felpofozta, arcon ütötte a kiskorúakat, illetve hajukat és pajeszukat húzva fenyítette őket. A portál szerint

a vádiratban szerepel az is, hogy a gyerekeknek feltartott kézzel kellett térdepelniük. Ezt az egyik diák csak 45 perc után hagyhatta abba, akkor, amikor már nem bírta tovább.

A vádiratban a gyerekek roma származásáról nem tesznek említést, arról viszont igen, hogy az igazgató a gyerekek viselkedését kezelte bántalmazó módon.

Az ügyészség szerint a volt igazgató „súlyos kötelezettségszegéseivel a kiskorú sértettek egészséges erkölcsi fejlődését veszélyeztette”. A kerületi ügyészség végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását indítványozta a vádlottal szemben, valamint arra is indítványt tett, hogy a bíróság határozott időre tiltsa el minden olyan foglalkozástól és tevékenységtől, amelynek keretében 18 éven aluliak nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végezné, illetve velük egyéb hatalmi vagy befolyási viszonyban állna.

Nevelőtanár lett

A portál felidézi, hogy a Közép-Pesti Tankerületi Központ hónapokon keresztül kiállt Putnoki mellett, aki végül 2018 júliusában közös megegyezéssel távozott az általános iskolából. Hamar talált magának új munkahelyet: 2018 augusztusában már a Budapesti Egyesített Középiskolai Kollégium nevelőtanáraként dolgozott, amelynek fenntartója szintén a Közép-Pesti Tankerületi Központ.

A 24.hu megkereste az ügyben a Közép-Pesti Tankerületi Központ igazgatóját, Házlinger Györgyöt, aki egyébként tavaly októberben a Szent István Gimnázium három tanárának személyesen vitte el írásbeli figyelmeztetést, miután a pedagógusok demonstrációt szerveztek a Kölcsey Ferenc Gimnázium kirúgott tanáraiért. A tankerületi igazgató válaszában arról írt, hogy „a hivatkozott 2018-as esetben az ügyészség a gyanúsítást megszüntette, elmarasztaló ítélet sem született, így jogi akadálya az alkalmazásnak nem volt”, így a portál ismét felvette a kapcsolatot a Fővárosi Főügyészséggel. Bagoly Bettina közölte:

„a nyomozás kezdeti szakaszában történt gyanúsítotti kihallgatást követően, a kerületi ügyészség valóban helyt adott a gyanúsított panaszának, így akkor a férfi gyanúsítotti jogállása megszűnt. A lefolytatott nyomozás eredményeként az újabb, megalapozott gyanúsítására 2022-ben került sor, majd a nyomozás során beszerzett bizonyítékok alapján a kerületi ügyészség vádat emelt”.

Miután a tankerületi vezető figyelmét felhívták arra, hogy Putnokival szemben néhány hete vádat emeltek, Házlinger közölte, hogy „a jelenlegi történések kapcsán az ügy vizsgálata folyamatban van, a vizsgálat idejére a fenntartó mentesíti a munkavégzés alól”.