Populizmusról politikai rendszerekkel, irányzatokkal és ideológiai bázisukkal kapcsolatban beszélünk, ami túlságosan is beszűkíti a jelenséget, és azt a képzetet keltheti, hogy önkényesen, egy csoport akaratából jön létre, leleplezhető, megszüntethető.
Ám tág értelemben a populizmus áthatja a modern tőkés társadalmat, amelynek kommercializmusa már a kezdetektől tömegtermelésre és tömegkultúrára épül. Minden termék, és a lehető legnagyobb piacon kell eladni. A politikai populizmus így nem más, mint a politika, a hatalom gátlástalan piacosítása, az autoriter kilengés pedig monopolhelyzetre törekvés.
Elitek alkonya
Az európai szemlélet feudális, tekintélyelvű, elitista hagyományai miatt nehezen néz szembe ezzel a jelenséggel, szeret amerikai hatást látni benne. A gazdasági életben elfogadja a piaci törvényeket, de a kultúrában próbál „magasabb” értékekhez ragaszkodni. Egyre kevesebb eredménnyel. A populáris kultúra mind szűkebb térbe szorítja az esztétikumot, azaz egy erősen behatárolt piacra, fokozatosan megfosztva értékkanonizáló szerepétől. Szellemi képviselői, alkotók, művészetek történészei, kritikusok leginkább már csak a saját fogyasztói körükhöz szólhatnak. Miközben a tömegkultúra is elméleti szintre kezdi emelni magát. A felsőoktatásban szaporodnak a kommersz műfajokról szóló kurzusok, szakkönyvek százai foglalkoznak popzenével, krimivel, westernnel, horrorral.A médiakutatók már jó ideje felhívták arra a figyelmet, elsősorban a televíziózásban végbement változások alapján, hogy a nagyközönség, a „tömeg”, amióta a kereskedelmi csatornákon megkapja a megfelelő szórakoztatást, egyre inkább elutasítja, hogy kulturális elitek diktálják az ízlését, hogy felszentesített központok határozzák meg, milyen hírekre, alkotásokra van szüksége. Más szóval kicsúszott a talaj a „népművelői” kultúraterjesztés lába alól. A termékeket a közszolgálati fórumokon is el kell adni, alkalmazkodva a tömegkultúrához. A nyugati médiavilág ezzel már régóta tisztában van, és nem minden eredmény nélkül keresi a köztes megoldásokat, értékek közvetítését a létező általános műveltség figyelembevételével, amit jól példáznak a BBC produkciói.
Kisebbségbe szorulva
Hasonló folyamat zajlik a politikában és a véleményformáló térben. A sikerhez föl kell mérni a piacot, alkalmazkodni kell a célzott választói csoport nyelvéhez, értékvilágához. Abszolút többségi támogatás megszerzésének szándéka esetén pedig a többség elvárásaihoz. Mert az emberek egyre kevésbé győzhetők meg a hétköznapi gondolkodásukkal kevéssé érintkező elvekről. Nem bíznak a politikusokban, nem tisztelik a véleményformálók szakértelmét. Azokat az üzeneteket engedik közel magukhoz, amelyek visszaigazolják saját világképüket, kulturális hagyományaikat.A kelet-európai, posztszocialista, demokratikus szellemi elit, elsősorban a véleményformáló művész- és bölcsészértelmiség lassan reagál a „populista” piacosodásra. Megszokta, hogy közvetlenül tud üzenni a hatalmi szférának, valamennyire képes is befolyásolni azt, a társadalom pedig elfogadja közéleti képviselőjének. Nehezen fogadja el, hogy ma már neki is csak azokra van hatása, akik hasonló mederben élnek és gondolkoznak – vagyis a tág értelemben vett, nyitott szellemű értelmiségre, amely a polgárságon belül sincs feltétlenül többségben. És felháborodottan tágított szemekkel nézi, hogy az orbáni populizmus buborékba zárja. Amely semmi mást nem tesz, mint érzékenyen reagálva a kor hívó szavára, saját elitje érdekében lemond az elit politizálásról, és visszaigazolva a többség fejében élő toposzokat, értékeket, tradíciókat, félelmeket, indulatokat egy biztonság látszatát keltő „nemzeti” védőkeretben egységbe rántja az urakat és szolgákat.
A demokratikus értelmiség és polgárság hiába bízott abban, van akkora tekintélye, hogy megállítsa ezt az előretörést, és legalább saját érdekeit megvédje. A „népet” megszólító elitet nem érdekli a Magyar Tudományos Akadémia, az amerikai hátterű CEU, az egyetemek autonómiája, a médiatér pluralizmusa.
Könnyen háttérbe szorítható kisebbségeket lát bennük, amelyek nem számíthatnak a többség támogatására, szolidaritására. És kisebbségi pozíciójukat a feléjük forduló ellenzéki pártokéhoz hasonlóan tovább erősíti azzal, hogy kisebbségellenes ügyekkel tematizálja a közéletet. A kisebbségben lévő politikai és szellemi erő folyamatosan kisebbségek – LMBTQ-közösség, romák, liberális orgánumok – mellett áll ki, és képtelen stratégiát építeni azokra a kérdésekre, amelyek a társadalom széles rétegeit érintenék. Ráadásul nemes szellemi beidegződései, az önreflexió, a kritikai szemlélet, az egymás közötti viták tovább bénítják érvényesülését a politikai piacon.
Túlélés és védekezés
Gyors kiút nem látszik ebből az állapotból. Túl nagy a ritmusvesztés az ellenféllel szemben. A fiatalokban nő a változtatás igénye, de még nem világos számukra, milyen irányban izmosodjanak, az idősebb generáció pedig nem érez erőt a változásra, eddigi szellemi, közéleti, politikai attitűdjének átalakítására. Kéri László politológus, szociológus, aki változatlanul kész kemény kritikai véleményt megfogalmazni a rendszerről a nyilvánosság előtt, így festi le saját helyzetét: – A Fidesz meghódította a politikai élet minden szegmensét. Így egyetlen megoldás marad. Mindenki próbálja meg maga kitalálni, mihez kezd, hogyan védi magát a rendszertől abban a minimális mozgástérben, amely még rendelkezésére áll. Én két dolgot látok, ami segíthet a túlélésben, főleg az idősebbek számára. Az egyik, hogy mindenki gondolja át, milyen dolgokat mulasztott el megcsinálni az életében. Most pótolhatja. Én amikor tíz évvel ezelőtt nyugdíjba mentem, mert láttam, hogy a fideszes hatalom mindenhova betelepszik, csináltam egy tízéves munkatervet. Már egyetemista koromban sem tartottam jónak a történelemoktatást, és mindig foglalkoztatott, hogy áttekintsem a világtörténelmet a saját fejemmel. Ebbe vágtam bele 2014-ben. Igyekszem megvizsgálni a civilizációs csomópontokat. Mindegyikre 3-4 hónapot szántam. Jelenleg a 23. fejezetet írom, mindegyik 80-100 oldalas. Érdekes módon híre ment, és van két kör, amelynek előadhatom az anyagot. Kifejezetten várják az új fejezeteket. Az egyik egy baráti, szakmai társaság, a másik volt tanítványaimból áll. Úgyhogy haszontalannak már biztos nem mondhatom a vállalkozást.
Ami a másik lehetőséget illeti, Kéri úgy véli, nyafogás, hogy a Fidesz kezében az egész média, és bezárult a tér a közszereplés előtt. – Még mindig van HVG, Magyar Narancs, ÉS, 444, Telex, Magyar Hang, Portfolio, Qubit, és még nem értem a sor végére – jegyzi meg a politológus. – Legalább egy tucat orgánum, amelyekből naponta biztos kiemelhető 3-4 fontos cikk. Én ezeket hétvégén összegyűjtöm, és elküldöm 30-40 ismerősömnek, hátha valami elkerülte a figyelmüket. Van itt még szellemi tőke, amelyből építkezni lehet. A társadalom mozgósítása már nem az én feladatom. Elmúltam hetvenéves. Meg egyébként is osztom Nádas Péter nézetét, aki azt írta egyik esszéjében, hogy a rendszerváltás egyetlen értelme, hogy tanuljon meg mindenki a saját nevében beszélni.
Kerülő utakat keresve
Teljesen érthető Kéri László pozíciója, ezzel együtt azt a képletet festi elénk, amely a legkényelmesebb a Fidesz számára. Elszigetelni a demokratikus gondolkodókat, közösségeket, és hagyni őket élni a saját kis kuckójukban. Van persze kockázata, hiszen egy buborékban, korlátozott feltételek között is megszülethet valami, ami szétrobbant egy erejétől lassan elkényelmesedő rendszert. De a rendszerváltó értelmiség tagjai között még ma is akadnak szép számmal, akik keresik egy demokratikus, baloldali alternatíva politikai megerősödésének lehetőségeit. Földes György történész, a Politikatörténeti Intézet volt ügyvezető igazgatója a közösségépítést tartja a legfontosabb feladatnak. De ő sem számít gyors áttörésre: – Az ilyen történelmi helyzetekben meg kell tanulni kerülő úton járni – hangsúlyozza. – A vitorlás hajók is tudnak széllel szemben haladni, csak cikcakkban. Az első szabály, hogy ilyen időszakban az ember ne adja fel az alapállását. A másik pedig, hogy igyekezzen képviselni is az igazságát, próbáljon közösséget építeni. Ma nem azon kell elsősorban gondolkozni, hogyan lehet holnap megdönteni a kormányt, hanem hogyan lehet felépíteni egy erőt, amely előtt hiteles vagy.
Sajnos a ma létező ellenzéki tényezők nem kellően hitelesek. Többek között azért nem, mert az utóbbi húsz évben ugyanazok a csoportok próbálják megoldani a politikai problémát, amelyeknek eddig nem sikerült. Ebben az értelemben ők maguk a probléma.
Ez a politikusi gárda nem akarja belátni, a feladata az lenne, hogy helyet adjon azoknak, akiknek van esélyük a hitelesség megteremtésére. Közben pedig ki kell nyitni a teret, és közösséget építeni. Ez akár kétciklusnyi időt is követelhet, de látni kell, hogy az a buborék, amelyben ma a baloldali-demokratikus ellenzék van, a kisebbik a társadalomban. Fel kell fújnia magát akkorára, hogy átfedje azt a részt, amelyben a mai NER-elit és legbizonytalanabb helyzetben lévő társadalmi csoportok koalíciója helyezkedik el. Egyszóval, ma nem a politikai taktikán kéne törni a fejünket.
Könnyen elképzelhető, hogy a demokratikus oldal megtalálja hiteles politikusait, stratégia kialakítására sem tűnik alkalmatlannak, hiszen több színvonalas, kreatív elméleti műhely is működik már az országban. De hogyan lehet hatékonyan közösséget építeni, megszólítani az embereket? Ezzel kapcsolatban Földes György kevésbé érzi magát magabiztosnak: – Én konzervatív figura vagyok, ezt kulturális és morális kérdésnek tartom. Valahogy föl kell építeni az emberek morális tudatát. Azt az értékrendet, amelyet ma az elit diktál az országnak, a társadalom nagyobbik része elfogadja vagy igazodik hozzá. Ezen nem tudunk úgy változtatni, ha állandóan ismételgetjük, mennyire korrupt, nem európai, nem jogállami ez a rendszer. Támaszt kell adni vele szemben, amit csak közösségekkel lehet. Nem annyira ideológiát, hanem ellenkultúrát kell képviselni, amelynek van erkölcsi üzenete.
Biztonság a vágyunk
Ehhez azonban a történész szerint is fontos a többséget érintő témákat találni. A fiatalokban sok a kezdeményező erő, többségük elutasítja, ami az országban történik, egy részük kész harcolni azért, hogy ne kelljen a külföldre távozást választania, hanem egy normálisabb rendszerben élhessen idehaza. De a fiatalokra építeni nem elég. – A mai autoriter rendszerek az emberek biztonságigényére építenek – állítja Földes György. – A hazai demokratikus oldal nem ígérhet pusztán demokratikus fejlődést. Meg kell érteni, hogy a biztonságra vágyó szavazók nélkül nem lehet választást nyerni. Ehhez képest az ellenzéki oldal be van szorulva a kisebbségi témákba. Helyes, hogy kiáll az LMBTQ és más közösségek mellett, de alapvetően mégiscsak a dolgozók, a kis- és középvállalkozók érdekeit, biztonságát kéne képviselni. Ennek egyik jó példája lehetne a kollektív szerződés kötelezővé tétele nagyobb munkahelyeken. Feltételezésem szerint a szakszervezetek, a munkavállalók komolyan támogatnák. És ilyen témák képviselete mellett már könnyebb elfogadtatni a társadalommal olyan távlati programokat is, mint az oktatás évtizedek óta húzódó reformja vagy a környezetvédelem.
A gyakorlati kérdés azonban továbbra is az, milyen hangütéssel lehet akár az új elképzeléseket hatékonyan közvetíteni a társadalom felé. Ragaszkodik-e az ellenzék az elit értelmiségi attitűdhöz, vagy a kor szellemében megpróbál önmaga számára vállalható, de szélesebb hatósugarú, könnyebben „eladható”, „populáris” formákat találni az emberek mozgósítására. Ám a baloldal számára valószínűleg ez sem ér sokat, ha nem vállalja fel a kapitalizmus meghaladásának távlatát.
