egészségügy;botrány;tisztújítás;Magyar Orvosi Kamara;

Távozó MOK-alelnök: Most érkeztünk el oda, hogy az elnökségen belüli véleménykülönbségeket nem tudtuk áthidalni

Lénárd Rita azután mondott le, hogy nyilvánosságra került, botrányba fulladt a szervezet közgyűlése.

Önreflexióval magyarázta lemondását lapunknak Lénárd Rita, a Magyar Orvosi Kamara alelnöke, aki azt követően jelentette be döntését, hogy nyilvánosságra került egy kormányzati webportálon, hogy botrányba fulladt a szervezet közgyűlése.

Lénárd a Népszavának hangsúlyozta: „egy szervezet életében vannak jobb és rosszabb periódusok. Mi most érkeztünk el oda, hogy az elnökségen belüli véleménykülönbségeket nem tudtuk áthidalni, kompromisszumos megoldássá formálni. Úgy gondoltam azzal segíthetem a tovább lépést, ha lemondok tisztségemről.”

Lénárd Ritát 2019-ben választották meg az orvosi kamara alelnökének. Egyike volt azoknak, akik 2015-ben megalapították és összetartották az 1001 orvos a hálapénz nélkül nevű Facebook-csoportot. Olyan orvosokat toboroztak a maguk közé, akik tenni is akartak egy jobb egészségügyért. A csoportnak végül 5000 tagja lett, később, 2019 novemberében gyakorlatilag ők váltották le a MOK évtizedek óta regnáló vezetését. Lénárd Ritát akkor választották meg az orvosok a kamara alelnökének.

A Magyar Orvosi Kamarát most az hozta nehéz helyzetbe, hogy a kötelező tagság parlamenti eltörlése értelemszerűen kikényszeríti a köztestület működésének és szervezetének átalakulását, ugyanakkor ez a feladat időben összecsúszott az amúgy is esedékes tisztújítás megkezdésével. A két folyamatot a múlt szombatra összehívott küldöttgyűlésen kívánták összehangolni.

Információink szerint a kamara vezetőinek az volt az elképzelése, hogy a szervezet „szűkebbre szabását”, fájdalmas csonkolásokat még elvégzi a régi vezetői garnitúra, hogy a tisztújítás alkalmával már az új feladatokhoz, lehetőségekhez választhassanak maguknak vezetőket az orvosok. Ellenkező esetben például a szervezeti és működési alkalmazkodás mintegy félévet késett volna. Múlt szombaton az okozta a fennakadást,

hogy többen jelezték, vannak küldöttek, akiknek a legutóbbi választás, a 2019-ben megszerzett mandátuma május végén lejárt, tehát szavazati joggal nem rendelkezhetnek. 

Ezt követően a teremben többen kétségbe vonták a küldöttgyűlés jogszerűségét. A Fogorvosok Területi Szervezetének elnöke, valamint a Budapesti Területi Szervezet több képviselője távozott, s ezzel határozatképtelenné vált a fórum.

A kialakult helyzettel kapcsolatban a kamara honlapján, azt írta hogy: „a kamara a június 3-ai, sikertelen küldöttközgyűlése után újraindította a kamarai választásokat, a lejárt mandátumú területi vezetők helyett ügyvivő testületek vezénylik le a választást. Az Országos Elnökség mandátumát a fentiek nem érintik, az 2023. november 30-ig él.”

Cikkünk megjelenése után a MOK Fogorvosok Területi Szervezetének elnöke, Linninger Mercedes lapunknak jelezte, hogy nem a távozó küldöttektől lett határozatképtelen az ülés, hanem eleve az ismételt összehívás idejére sem érte el a határozatképességi küszöböt.