oktatás;Magyarország;státusztörvény;

Megszavazta a státusztörvényt a parlament, az Orbán-kormány bosszút áll a tanárokon a polgári engedetlenségért

Úgy tűnik, a Fideszben a pártfegyelem fontosabb, mint a hivatás.

Kedd délelőtti rendkívüli ülésén az Országgyűlés 136 szavazattal 58 ellenében 0 tartózkodás mellett megszavazta a hivatalosan pedagógusi életpályamodellről szóló törvényt, vagyis a magyarországi tanárok közalkalmazotti státuszának a megváltoztatását. A törvény minősített többséget igénylő részét 134-en szavazták meg 60 ellenében, szintén tartózkodás nélkül. A 199-ből 194 parlamenti képviselő volt jelen a teremben, a Fidesz-KDNP-sek mellett Ritter Imre német nemzetiségi képviselő is igennel szavazott. 

Úgy tűnik, a Fideszben a pártfegyelem fontosabb, mint a hivatás, a bosszútörvény gúnynéven említett jogszabályt ugyanis láthatóan mindegyik kormánypárti képviselő megszavazta, vagyis azok is )összesen 37-en vannak), akiknek pedagógusi végzettsége van. Előtte az LMP-s Kanász-Nagy Máté módosító javaslatait söpörte le a fideszes kétharmad. Az ülésterem zárószavazása alatt kisebb zúgolódás hallatszott, amikor Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke levezető elnökként szavazásra bocsátotta a jogszabályt.

A bosszútörvény gúnyevet azért kapta a jogszabály, mert nyilvánvalóan a hónapok óta tartó polgári engedetlenségi hullám miatt célozták meg vele a pedagógusokat. A polgári engedetlenség amúgy az utolsó eszköz volt, amelyhez a tanárok folyamodhattak, hogy felhívják a figyelmet arra, milyen kevés fizetésért milyen sanyarú körülmények között dolgoznak. A jogszabály miatt több ezer pedagógus jelezte, hogy inkább elhagyja a tanári pályát.

Azóta a jogszabályhoz benyújtott 75 oldalas módosító csomagból az is kiderült, hogy ha fenntartói vagy munkáltatói szinten egyik pedagógus szakszervezet sem éri el a tíz százalékos tagsági feltételt, a legnagyobb tagsággal rendelkező érdekképviselettel akkor is konzultálni kell majd. A tervezet szerint a jövőben csak azokat a szakszervezeteket tekintené reprezentatívnak és törvényes tárgyalópartnernek a kormányzat az oktatási szférában, melyek taglétszáma lefedi a teljes foglakoztatotti kör minimum tíz százalékát. Eddig ilyen, taglétszámra vonatkozó megkötés nem volt.

Június 16-17-én a pedagógusi státusztörvényről maratoni, 18 órát vitát tartottak a parlamentben, Ebben az Orbán-kormányt Maruzsa Zoltán, Rétvári Bence és Takács Péter képviselte, a terület felelőse, Pintér Sándor ahhoz sem vette a fáradságot, hogy benézzen rá. Kormányzati részről Takács Péter egészségügyi (!) államtitkár azzal zárta le az egészet, hogy a 18 órán át tartó vita alatt új, komolyan vehető érv nem hangzott el ellenzéki oldalról.

Arról nincs hír, hogy bármelyik fideszes képviselő mert volna kimenni a Kossuth téren tüntető diákok, tanárok és szülők közé.