Kárpátalja;Ukrajna;magyarok;látogatás;Volodimir Zelenszkij;

„Hangnemváltást érzékeltem” – Az ukrán elnök Kárpátalján járt, gesztust tett a magyaroknak

A kisebbségi jogok ügye is terítékre került Volodimir Zelenszkijnek a magyar közösségi vezetőkkel folytatott találkozóján. A vizit áttörést nem hozott, de a beregszászi polgármester a Népszavának elmondta, ígéretet kaptak a párbeszéd folytatására.

Hangnemváltást érzékeltem és azt, hogy az államfő egy kiváló partnert vélt felfedezni a kárpátaljai utazása során itt – értékelte lapunknak Volodimir Zelenszkij ukrán elnök vizitjét Babják Zoltán beregszászi polgármester. A városvezető szerint az államfő nyitottnak mutatkozott, és sikerült tájékoztatni őt az aktuális problémákról, amikor magyar közösségi vezetőkkel találkozott. A megbeszélés pozitív hangulatban is telt, még annak dacára is, hogy a magyar nemzetiség jogait durván korlátozó, az anyanyelvhasználatot visszaszorító oktatási törvény is előkerült.

Az ukrán elnök szerdán váratlanul látogatott el a Magyarországgal határos, jelentős magyar kisebbséggel rendelkező Kárpátaljára. Bár biztonsági okokból szinte csak az utolsó pillanatban jelentették be érkezését, a Telex videója alapján Beregszászon - a kárpátaljai magyar kisebbség kulturális központjában - mégis kisebb tömeg verődött össze fogadására, akik megérkezésekor ovációval köszöntötték őt.

Babják Zoltán szerint jelzésértékű, hogy az elnök a háború ellenére eljött Kárpátaljára megnézni, a hátország hogyan végzi a dolgát. Emlékeztetett: az elnök három éve járt először a régióban, de akkor nem lépett kapcsolatba a magyar kisebbség képviselőivel. A városvezető szerint Viktor Mikita kárpátaljai kormányzónak viszont kinyitotta az ajtaját és az ablakát a helyi magyarság felé, neki is köszönhető, hogy az ukrán államfő a környékbeli polgármesterekkel, civil szervezetek és egyházak képviselőiével, illetve hadsereg tagjaival találkozott a beregszászi Kossuth Lajos Líceumban.

Az elnök az eseményén több gesztust tett a helyi közösség felé. Beszédében például hangsúlyozta, hogy a magyar és ukrán nemzetiségűek egyaránt Ukrajna állampolgárai, ezenfelül

köszönetet mondott a kárpátaljai katonáknak az orosz megszállókkal szembeni hősies küzdelmükért, a régió lakóinak pedig a máshonnan idemenekült ukránoknak nyújtott segítségért.

A találkozón kényes kérdések is terítékre kerültek köztük a jogfosztó ukrán oktatási törvény, amelyet Babják Zoltán tapintatosan csupán átdolgozásra szorulónak minősített.  – Javasoltuk, hogy az ügyben mielőbb ülésezzen az ukrán-magyar kormányközi vegyesbizottság.

Emlékeztettük, hogy az Európai Unióba vezető úthoz, az integrációhoz mindenképpen a kisebbségi jogoknak a betartására van szükség. 

Az elnök megígérte, feldolgozza ezt az információt. Azt mondta, ő úgy érezte, hogy egy nagyon jó dialógus alakult. Megfogadta, hogy ez folytatódni fog, és ez még csak az együttműködés kezdete – fogalmazott a beregszászi polgármester.

Zubánics László egyetemi tanár, a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet vezetője a Blikknek azt is elárulta, hogy Zelenszkij többször is megjegyezte: szívesen tárgyalna a magyar kormánnyal, akár Kárpátalján is, de erre egyelőre nem lát fogadókészséget. “Azt mondta, reményei szerint a közeljövőben ez megváltozik, mert számos olyan gond feszül a két ország között, amit egy ilyen kétoldalú találkozó biztosan el tudna simítani” - idézte az ukrán elnököt Zubánics László.

A beregszászi megbeszélésen felvetődött a tisztségviselőkre vonatkozó határátlépési korlátozás kérdése is. Az Ukrajna elleni orosz invázió miatt bevezetett szabályok a hadiállapot ideje alatt külön engedélyhez kötik a kormánytagok, parlamenti és a önkormányzat képviselők külföldi útjait. Amint erre Babják Zoltán is rámutatott, ez különösen érzékenyen érinti a határmenti régióban élő képviselőket, akik a családi-baráti kapcsolatfenntartás, az egészségügyi szolgáltatások igénybevétele vagy akár a humanitárius segélyek megszervezése érdekében is átlépnék a határt. A városvezető szerint a beszélgetést moderáló kárpátaljai kormányzó megígérte, hogy megoldást találnak a helyzetre.

A Sárkányellátó örül a vizitenek

Volodimir Zelenszkij kárpátaljai útja során magyar katonákat is kitüntetett és a 128. munkácsi területvédelmi dandárral is fotózkodott. A kárpátaljai katonákat adományokkal segítő magyar civil kezdeményezés, a Kárpátaljai Sárkányellátó egyik alapítója, Trautmann Balázs lapunknak arról beszélt: a szervezet politikailag semleges, de az ukrán elnök látogatását egyértelműen pozitívnak értékelik. “Ez egy eléggé fontos lépés volt Zelenszkij részéről. Különösen örülök, hogy hangsúlyozta: fontos Kárpátalját támogatni és elismerte azt is, hogy az onnan származó katonák milyen fontos szerepet töltenek be a háborúban, az ukrán hadseregben" - fogalmazott.

A katonai újságíró azt is megállapította: az ukrán államfő a jelek szerint szeret az egyszerű katonák között mozogni és egy-egy ilyen vizitje óriási morális hatást tud kifejteni. “Úgy hallottam, hogy ezeken a beszélgetéseken őszintén kerülnek elő a problémák is. Ha ez bármilyen mértékben segít a kárpátaljai katonákon, a felszereltségükön, a működésükön, akkor az csak jó eredménnyel járhat, és ez minket is segít, hiszen mi is örülünk, ha mindenki életben marad” - nyilatkozta Trautmann Balázs.