Kijátsszák a német kártyát, a lengyel állami tévében megdöbbentő a politikai hisztéria

Kihasználtuk a fapados légi összeköttetést Poznan és Budapest között és pár napos nyugat-lengyelországi túrát tettünk. Poznan, Szczecin, Torun, a tengerparti Swinoujscie már megszabadultak történelmi görcseiktől, amelyeket negyven éve még érzékeltően jelen volt. Akkor még használták a „visszaszerzett földek” megnevezést a területekre, amelyeket Lengyelország a potsdami nagyhatalmi alku nyomán kapott, úgymond cserébe, mert keleti vajdaságaira a Szovjetunió tette rá a kezét.

A XX. század egyik legnagyobb kényszerű népvándorlása zajlott le pár év alatt: a kitelepített németek házaiba, városaiba Keletről kitelepített lengyelek költöztek. Érthető az évtizedekre megmaradt bizonytalanság, az új otthon idegensége és a félelem attól, hogy a régi lakosok visszatérnek és a magukét követelik. Az akkori rezsim kihasználta ezt az érzelmi és egzisztenciális félelmet még a nyolcvanas években is Lengyelországban. Akkor – tapasztaltam – a nyugati városok egykori német nevének a külföldi említése diplomáciai felhördülést okozott. A ma élő lengyelek számára a háború történelem, a mai németekről pedig közvetlen tapasztalataik vannak, mint munkatársakról, cégtulajdonosokról, egyetemi kollégákról, vagy fogyasztókról, éttermi vendégekről kisebbrendűségi érzés vagy szorongás nélkül.

Ehhez képest a sajtót olvasva, a lengyel állami tévét nézve megdöbbentő a politikai hisztéria. A Lengyelországot kormányzó jobboldal fő ereje a Jog és Igazságosság párt (PiS) évek óta a németellenességet tette politikája központjává. Jaroslaw Kaczynski, a PiS elnöke nemrég úgy kommentálta azt, hogy Németország válaszul az oroszok ukrajnai agressziójára növeli katonai képességeit, hogy ez a kapacitás majd Lengyelország ellen irányul. A PiS médiája és az állami propaganda nem keres racionális érveket – elemei félelmeket és gyűlöleteket gerjeszt Lengyelország legnagyobb külföldi gazdasági partnerével – és számtalan lengyel cég tulajdonosával szemben.

Korábban a németellenesség elsősorban a történelmi emlékezetre támaszkodott. Most Németországot az Európai Unióval azonosítják. Tehát, amikor a brüsszeli intézmények bírálják a jogállamiság lengyelországi gyászos állapotát, ez a lengyel kormány értelmezésében Németország műve, amely így akarja maga alá rendelni a lengyeleket. Ha konfliktusuk van Brüsszellel, annak oka az, hogy egy német nő, Ursula von der Leyen, áll az EB élén. És – a gazdaság azért áll rosszul, azért van infláció, mert ezek a németek megakadályozzák az EU helyreállítási alapjának átutalását. (Ezek ugyanazok az érvek amelyekkel az Orbán-kormány áll elő.) A németellenes hisztéria része a háborús jóvátétel kérdésének felújítása. Ez a követelés azt mondja a lengyel választónak, hogy országuk teljes jólétre fordulna, amennyiben a németek kifizetnék e tartozásukat. Tehát ismét azt közlik (az egyszerűbben gondolkozó) lengyel milliókkal, hogy a németek ellopták a kassza kulcsát.

Nyilvánvaló, hogy ez a kérdés került az október 15-i parlamenti választás középpontjába. Az országban érezhető a bizonytalanság, megélhetési válságot okoz az infláció, az orosz agresszió közvetve fenyegeti Lengyelországot. A PiS azonban a társadalom biztonságvágyára rátelepülve Németországot – az ország NATO- és EU-szövetségesét jelölte ki – mint fő ellenséget. Ráadásul a kampányban az ellenzéket is, mint német ügynököket állítják be. A támadás fő célpontja Donald Tusk, a liberális ellenzéki Polgári Platform (PO) vezetője. Őt a PiS régóta szerepelteti „német ügynökként”, korábbi kampányokban elővették, hogy nagyapja (sok százezer más lengyel férfihoz hasonlóan) a Wehrmachtban szolgált, s nyugati, liberális orientációját is úgy állítják be, hogy Németország kiszolgálója.

Ez a propagandahadjárat azért is bizarr, mert az összes szociológiai vizsgálat azt bizonyítja, hogy a társadalom nagy többsége nem így gondolkodik. Az állandó propagandahadjárat azonban hat az emberekre. A Rzeczpospolita megrendelésére készült augusztus végi közvéleménykutatás szerint a lengyelek 20 százaléka szerint Németország baráti, míg 22,7 százalék szerint ellenséges ország. 35,5 százalék szerint a németek semlegesek Lengyelország irányában, 21,8 százaléknak nincs véleménye. Minél idősebb valaki annál nagyobb az esély arra, hogy a németeket ellenségnek vélje, míg a fiatalok között nagyobb arányban vannak, akik baráti államnak látják a szomszéd országot.

Adam Balcer lengyel politikus egy augusztusi eleji telefonbeszélgetésünkben úgy értelmezte a jelenlegi helyzetet, hogy a biztonság kérdése dominálja a lengyel nyilvánosságot. „A migráció, az orosz agresszió és egyszerre hoz össze egy veszélyeztetettségi félelmet – mondta. Közben arról is beszélnek állandóan, hogy a németek és oroszok voltaképpen szövetségesek. Itt nincs logika, ráció, de ennek nincs jelentősége, hiszen semmi másról nincs szó, mint a társadalom megfélemlítéséről. Mostanában azzal állnak elő, hogy „Keletről a Wagner-csoport, Nyugatról a Weber-csoport fenyeget minket.” A Weber-csoport  Manfred Webert, az Európai Néppárt német vezetőjét jelzi. Weber és Wagner! Az egyik oldalon banditák, a másik oldalon egy nyugati politikus. És mennyire bizarr, hogy eközben állandóan azzal állnak elő, hogy Németország lefegyverezte magát, gyenge, mert melegek, a PiS szóhasználatában pederaszták uralják, elfoglalták a muzulmánok, multikulti és feminista genderpolitikát folytat. Miközben ugyanez a Németország túl erős, dominál az EU-ban és alárendelné magának Lengyelországot. Nincs itt logika, de ennek nincs jelentősége” – mondta a lengyel elemző.