napelem;Kocsis Máté;Lantos Csaba;

Kocsis Máté

- Kocsis Máté arra kéri az energetikai minisztert, hogy állítsák vissza a napelemesek éves szaldóelszámolását

A frakcióvezető közölte: nem fair, hogy menet közben változnak a szabályok, és korábban szerzett jogok sérülnek.

Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője arra kéri Lantos Csaba energiaminisztert, hogy a már megvalósult családi beruházások esetén ne vonjanak el szerzett jogokat, és a kormány döntsön az éves szaldóelszámolás visszaállításáról legalább azon családok esetén, akiket ez korábbi szerződéseik alapján is megilletett.

Kocsis Máté a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében kiemeli, hogy a háború és a szankciók miatt kialakult energiaválság több mint egy éve kilőtte és rángatja az energiaárakat, és „ilyen körülmények között nincs helye annak, hogy az unió elvárásai nyomán rosszabb elszámolási feltételeket kapjanak azok a családok, akik az elmúlt években napelem felszerelésével igyekeztek csökkenteni a fogyasztásukat”.

– Nem fair velük szemben, hogy menet közben változnak a szabályok, nem fair, hogy korábban szerzett jogaik sérülnek, hiszen a napelemek telepítésekor más megtérülési feltételekkel számoltak, a brüsszeli direktíva pedig ezeket utólag kívánja megváltoztatni – írja a frakcióvezető.

Lantos Csaba energiaügyi miniszter nemrég egy, a Tranzit-fesztiválon rögzített, a kormány által közzétett, laza-nyáriasra, egyszersmind derűlátóra hangszerelt Tiktok-videóban, mintegy mellékesen megjegyezte, hogy a napelemesek januártól éves helyett már csak havi elszámolást alkalmazhatnak. Ez szakmai körökben már aznap kiverte a biztosítékot. Az éves „szaldóelszámolás” azt jelenti, hogy a háztáji napelem az esetleges többlettermelését a hálózatba táplálhatja, amit aztán az év folyamán, igény szerint „visszakap”. A napelemes háztartás és a szolgáltató így csak a hálózatba táplált, illetve onnan vásárolt áram egyenlege, vagyis „szaldója” szerint számol el egymással.

Az éves és a havi elszámolás közötti megtérülési különbséget napelem esetén aligha kell túlmagyarázni. Telente ugyanis a napelem értelemszerűen kevesebb áramot termel, ami kézenfekvően biztosítható az egység nyári többlettermeléséből. Mint lapunk is megírta, havi elszámolás esetén ez a lehetőség elvész és a nyáron megtermelt többletáram haszna így lényegében a szolgáltatónál, vagyis az MVM-nél marad. Egyszersmind a háztartás téli többlet-áramvásárlásai is az állami cég bevételeit növelik.Az eddigi rendszert kétségkívül szakmai bírálatok is érték, mondván: az alapján a hazai áramhálózat, illetve az országos kereslet-kínálat egyensúlyának igen költséges fenntartása a napelemes háztartások számára voltaképp egy „ingyenes akkumulátorként” üzemelne.

Csepreghy Nándor, az Építési és Közlekedési Minisztérium miniszterhelyettese már korábban bejelentette, hogy a költségvetési megszorítások miatt felfüggesztett beruházások listáján szerepel ez a fejlesztés is.