Magyarok Múzsa és Mucsa közt, avagy így ne legyünk agymosott zombik

A magyarok nem buták, de rengeteg a tudatlan ember, különösen a Fidesz-szavazók között – egyeztünk ki Kertész Balázs, alias Panamajack közgazdásszal, aki több országból is figyelte már hazája sorsának alakulását, és nézte eltérített menetelését Oroszország felé. De nem elnézte: a Diétás Magyar Múzsa oldal és egy közgazdaságtani alapozó kötet szerzőjeként is igyekszik tenni a kiműveltebb emberfőkért, mert ma még olykor az ellenzékiektől is égnek áll a haja.

– Tanítsuk meg a gyerekünket arra, hogy meg tudja különböztetni a történelmet a propagandától, hogy ne orosz világban éljen agymosott zombiként – ezt a kötelező honvédelmi nevelés apropóján írta a Múzsán az orosz típusú indoktrinációról. A hazaszeretet jó dolog. Hol rontja el a kormány?

– A honvédelmi nevelés önmagában nem feltétlenül ördögtől való, mint általában sok minden, amit a Fidesz csinál. Franciaországban Macron vetette fel, hogy a kötelező katonai szolgálat helyett több hónapos honvédelmi nevelésben vegyenek részt a tizennyolc évesek. A francia elnök nem kifejezetten szélsőjobboldali, nacionalista politikus, de ő is erősítené a nemzeti kohéziót. Magyarországon a tartalom a veszélyes.

Szalay-Bobrovniczky miniszter elmondása alapján ez inkább orosz típusú honvédelmi nevelés lesz, vagyis állami propaganda az iskolában, sőt: kifejezetten pártpropaganda. Ennek láthattuk egy másik példáját, amikor Orbán-idézeteket raktak ki egy csepeli gimnáziumban. Egy kommentelőnk írta, hogy egy nem egyházi iskolában a szexuális felvilágosítás órát plébánián akarták megtartani, olyan tartalommal, amely egyértelműen katolikus propaganda: a fogamzásgátlás és az abortusz bűn, a szexualitásnak csak a házasságon belül van helye, a naptározós módszer a nyerő. Lázár János botrányos szereplését Kenderesen ne is említsük. A Fidesz szokás szerint a békafőzési módszerrel él, vagyis ugyan egyenként meg lehet magyarázni a történteket azzal, hogy valaki túlbuzgó volt az Orbán-idézetekkel, az egyház is mondhassa el a véleményét, máshol is van honvédelmi oktatás, és Horthy fontos személyiség a magyar történelemben, de ha mindent összeadunk, az irány egyértelműen rossz. Orosz példák mutatják az irányt.

– A Múzsa-könyvek edukálnak. Régi gyanakvás, hogy a magyarok, de különösen a Fidesz-szavazók megvezethetők, vágyvezéreltek, ne adj’ isten buták, de ez aligha igaz generálisan.

– Vannak buta emberek, de a többség nyilvánvalóan nem az. Viszont kétségkívül rengeteg a tudatlan ember. De még ők is sokat tudnak például a hétköznapi életről. A Múzsán általában ellenzéki szavazók vagy nem szavazók kommentelnek, és nemritkán ők is megrökönyödésre késztetik. A magyaroknak általában nincsenek ismereteik se a demokráciáról, se a modern nyugati társadalmakról, se a közgazdaságtanról, azokról a dolgokról, amelyekre egy modern polgári demokrácia épülhetne. Ez javarészt nem a magyarok hibája, 1990 előtt évtizedekig nem is volt lehetőségük demokráciát tanulni. A rendszerváltás utáni kormányok pedig jóformán semmit nem tettek ez ellen. A politikai elit úgy állt hozzá, hogy a fejlődés jön majd magától, hiszen van szabadság, van kapitalizmus, van EU-tagság, és az emberek megtanulják, hogyan kell demokráciában élni. Kiderült, hogy ez nem így működik. A Fidesz-kormány ellenben aktívan tesz azért, hogy azt a kis organikus fejlődést is visszacsinálja.

– Orbán úgy tematizál, mintha ádáz közelharcban kényszerítené térdre a infláció szörnyetegét, miközben ez egy mégoly utcai harcos kormányfőtől is nyilvánvaló dőreség. Viszont a hiteltelenség nagyon is rombolja a fiskális mozgásteret.

– Közvetlen hatása van például a kamatszintre, vagyis hogy milyen feltételekkel tudunk pénzt felvenni a nemzetközi piacokról, mekkora a kamatfelár, a különbözet a német és a magyar államkötvények között. Ezekre a kormánypolitikának hatása van. A mai magyar gazdaságpolitikával nem éppen a bizalmat erősíti a kabinet.

– A 2010 utáni Fideszt egy ideig fegyelmezett költségvetési politika jellemezte. Hogyan lettünk a fura hely, ahol lassan két éve duplája az infláció az uniós átlagnak?

– A Fidesz az első és második ciklusában egyfajta thatcherista gazdaságpolitikát vitt, markánsan és keményen jobboldali módon. Úgy hozta egyensúlyba az államháztartást, a fizetési mérleget, hogy leépítette a közszolgáltatásokat. Spórolt a kórházi WC-papíron, az iskolai krétán, éhbért adott a tanároknak, ami minden mástól függetlenül javította az államháztartás helyzetét. Rövid távon. Hosszú távon azonban ezek súlyos következményekkel jártak, társadalmiakkal és gazdaságiakkal is. A fokozatos lerohasztással meg lehetett spórolni annyit, hogy a gazdaság a 2008-as válság után viszonylag hamar talpra álljon, a világgazdasági növekedéstől egyáltalán nem függetlenül. Az első ciklusokban Orbán még hagyta dolgozni a szakembereket. Varga Mihály tette a dolgát, Matolcsy György kiszólásai mellett a jegybanknál is volt egy szakértő gárda. Ez megváltozott. Orbán fokozatosan vont magához minden hatalmat a NER-ben, pedig nem közgazdász, nem is nagyon ért hozzá szerintem. A szakminisztériumok már semmiről sem dönthetnek, Varga már régóta csak egy szobadísz. A Fidesz gazdaságpolitikai koncepciója egyrészt szétesett, másrészt meghaladta az idő. Véget ért a konjunktúra a Covid és az ukrajnai háború miatt, felpörgött az infláció mindenhol, miközben Magyarország felélte a „hét bő esztendő” bevételeit a tartalékképzés helyett.

– Ezt később még elképzeljük, de talán fontosabb, hogy Orbán politikája is szélsőségesen jobbra tolódott.

– Egyre keményebb ütközésbe került az Európai Unióval, mire leálltak a kifizetések. Kicsúszott a talaj a gazdaság lába alól. Még 2014–2018 között a jó időkben sokan figyelmeztettek arra – mi is a Múzsán számos alkalommal –, hogy hiába mutatnak jól a számok, az irány rossz. Akkor persze mindenki lehülyézte a libsiket, hogy „persze, nektek semmi sem jó, csak azért mondjátok, hogy utálhassátok Orbánt”. Most természetesen megint a libsik a hibásak.

– Egy reálbér-növekedési grafikon alapján Pogátsa Zoltán írta: itt a magyarázat az Orbán-kormány népszerűségére. Ám az uniós pénzek és a beruházások apadnak, a felfűtött gazdaság lehűlőben.

– A gazdaságot olyannyira pörgették, hogy akkor csökkentettek kamatot, amikor az amúgy is alacsony volt, a növekedés pedig magas. Ez pont az ellentéte annak, amit egy felelős gazdaságpolitika csinál. Konjunktúra közben nem kellett volna még több pénzt pumpálni, mégis létrehozták a népboldogító pénzforrásokat a csoktól a rezsicsökkentésig. A vállalkozók megrendelést kaptak, a helyi kisvállalkozók bedolgozhattak Mészáros vagy Tiborcz alá, és ugyan a pénz jelentős részét ellopták, azért jutott is, maradt is. Ez érezhető életszínvonal-javulást hozott, miközben közismert a szólás: „csak beteg ne legyen az ember!” Kivéve azokat, akik megfizetik a magánellátást. Ezek a folyamatok logikusan következnek a legalapvetőbb közgazdasági törvényszerűségekből, de ezt a magyar emberek nem tudják. Még az értelmiség nagy része sem.

– A könyve alapfogalmakat is tisztáz, de akarnak-e a magyarok egyáltalán tisztán látni?

– Szerintem akarnak, mert ezek a kérdések zsebbe vágnak.

– De amíg megvan a pénzük a hónap végéig, addig mintha semmi sem érdekelné őket. Nem lett hit kérdése a közgazdaságtan is?

– De igen, csakhogy vége a szép időknek.

– És szankciós inflációval.

– Meg azzal. Ésik Sanyi (Múzsa-alapító főszerkesztő – a szerk.) nagy mondása, bár azt hiszem, ő is hallotta valakitől, hogy az emberek előbb-utóbb jobban fognak hinni a gyomruknak, mint a tévének.

– De ilyenkor is meg lehet nevezni egy felelőst, sőt lehet mantrázni: az Orbán-kormánynak sosem volt még köze hibákhoz.

– Eljön az a pont, amikor már nem lehet. Lehet szélmalomharcnak nevezni, amit csinálunk, hogy megírjuk az igazságot, és a többség legyint, hogy „persze, libsik”, de attól még ez az igazság.

– Ha a magyar gazdasági logikát nézzük, milyen rendszert is épít valójában a Fidesz?

– Olyat, ami sok ponton támaszkodik a kádári korszakra. Az akkori jóléti rendszerek nem sokat változtak, csak rosszabbak lettek. A Fidesz előtti kormányok sem tudtak vagy mertek ezekhez hozzányúlni. A Bokros-program volt az utolsó próbálkozás. Most teljes a kádári örökség. Sokáig tőkebefektetésekből és vissza nem térítendő EU-támogatásokból finanszírozta az országot a Fidesz, de most újra elkezdődött a hitelből élés. A valódi értéket teremtő multinacionális vállalatok és üzemek jelentik a kapitalizmust, ezek eltérnek a Kádár-rendszertől, de ami ezeken túl van, azt a Fidesz teljes egészében államosította. A közbeszerzésekről az útépítésekig mindent központosítottak, és politikai megfontolások alapján osztogatják ki. Ez a putyini orosz modell. Az oligarchák ott lélegzetet sem vehetnek önállóan, máskülönben egy idő után nem fognak lélegzetet venni.

– A kapitalizmus messze van a tökéletestől, de még nem találtak ki jobbat. Miért nem? Miért szaladunk bele rendre a válságokba?

– A gazdasági ciklusok egyidősek a kapitalizmussal. Bele vannak kódolva a rendszerbe. A XX. századi közgazdaságtan nagy találmánya a nagy világgazdasági válság után, elsősorban Keynes, később Friedmann nyomán, hogy ha megszüntetni nem is lehet a válságokat, de a konjunktúraciklusokat ki lehet simítani állami és jegybanki beavatkozásokkal. A közgazdaságtan olyan, mint az a részecskefizika, amelyben az összes részecske önálló gondolatokkal rendelkezik, és azt csinál, amit akar. Ez kicsit megnehezíti az előrejelzést és a hatékony beavatkozást. Az a különbség a kapitalizmus és a kommunizmus között, hogy az előbbi tudomásul veszi és nem próbálja alapvetően megváltoztatni az adottságokat, míg az autoriterebb berendezkedések szerint a hülye emberek előbb-utóbb válságot idéznek elő, tehát az állam megmondja, hogyan legyen jó. De hát az államot is emberek alkotják, korlátokkal és partikuláris érdekekkel, és ők ugyanúgy el fogják cseszni. Rövid távon az autoriter rendszerek látszólag sikeresebbek lehetnek a demokratikus, piaci alapú rendszereknél. Orbánék még pár éve is azt harsogták, hogy Oroszország, Kína, Törökország a jövő, és állva fogják hagyni a hanyatló Nyugatot, aztán kiderült, hogy ha gáz van, akkor a Nyugat hatékonyabban kezeli a helyzetet.

– Abban viszont másoljuk a nyugati kapitalizmust, hogy egy százalék kezébe kerül a megtermelt vagyon kétharmada. Ez aránytalan és igazságtalan, nem? Pláne, ha Mészáros módra van mögötte teljesítmény, vagyis nincs.

– A kapitalizmusban nem csak a gazdagok gazdagodnak. Az utóbbi évtizedben globálisan még az egyenlőtlenségek sem nőttek jelentősen. A rendszer szociális szempontból igazságtalan ugyan, ezt azonban jól tudják kezelni a jóléti államok, és erre jött létre a szociáldemokrata megoldás is, hogy adókon keresztül elvonják a gazdagok fölös jövedelmét, és elosztják a szegényebbek között. Ezzel egyet lehet érteni. De közgazdasági szemmel nem a nagy gazdagodás a kérdés, hanem az, hogy honnan szerezték a vagyonukat a gazdagok, és mekkora a befolyásuk a versenyre. Ahol szabadpiaci kapitalizmus és erős verseny van, és az állam nem korrupt, ott lehet valaki milliárdos, de csak piacképes termékkel vagy szolgáltatással. Ezek fejlesztik a gazdaságot. A gond akkor van – ha már Mészáros Lőrinc –, ha úgy szerez vagyont valaki, hogy jóban van a politikai döntéshozókkal, vagy akkora hatalma van, hogy befolyásolni képes a politikát. Mert akkor már oligarcha, aki a pozícióját védi, és ellehetetleníti a versenyt.