Budapest;Magyarország;Szijjártó Péter;Üzbegisztán;repülőjárat;Taskent;

Szijjártó Péter külügyminiszter fogadja Laziz Kudratov üzbég ipari és kereskedelmi minisztert

- Eddig bírta Szijjártó Péter három hete bejelentett projektje, megszűnt a Magyarországot Üzbegisztánnal összekötő közvetlen repülőjárat

A Qanot Sharq Budapest-Taskent útvonala indulása után két héttel és három repüléssel már ki is került a menetrendből.

Indulása után két héttel és három repüléssel már meg is szűnt a Qanot Sharq Budapestet Taskenttel összekötő repülőjárata – írja a Spabook, a hírt az mfor.hu vette észre.

Bár a Flightradar adatbázisában még szerepel a vasárnapi, szeptember 10-i járat 12 óra 30 perces indulással, a Budapest Airport hivatalos oldalán már nem lehet megtalálni. A repülőtér telefonos ügyfélszolgálata pedig a portálnak megerősítette, hogy

nem csak a mai járatot törölték, hanem a Qanot Sharq Budapest-Taskent útvonala szűnt meg, kikerült a menetrendből.

A Spabook hozzáteszi, hogy az augusztus 20-i, 27-i, illetve szeptember 3-i járatok pontosak voltak, az Airbus A321-es típusú repülőgépek minden alkalommal 15 perc körüli késéssel szálltak fel és 5 óra 15 perc repülés után landoltak Taskentben.

Szijjártó Péter külügyminiszter még augusztus 19-én – miután fogadta a hivatalában Laziz Kudratov üzbég ipari és kereskedelmi minisztert – jelentette be, hogy a két ország közvetlen repülőjáratot indít, Budapestről Taskentbe lehet repülni átszállás nélkül. Azt is közölte, hogy augusztus 20-ától heti egy, szeptembertől kettő, januártól három, 2025-től pedig heti négy járat közlekedik majd.

A Spabook cikkéből kiderül, hogy a WizzAir decembertől fogja üzemeltetni üzbegisztáni közvetlen járatát, bár az nem Taskentben, hanem Szamarkandban landol majd.

Nem aggódtunk, tavaly is jó évet zárt a Top News Hungary Kft.