Giorgia Meloni számára igazi mestermunkát jelent: egyrészt kilépni a kínai új selyemút infrastrukturális projektből, hogy ezzel megbízható szövetségesként tekintsen rá az Egyesült Államok és Joe Biden elnök, másrészt pedig nem magára haragítani Kínát és deklarálni, hogy Kína továbbra is megkülönböztetetten fontos gazdasági partner hazája számára.
Kína az új selyemúttal, másnéven az Egy övezet egy út nevű kezdeményezéssel az elmúlt években valósággal behálózta Ázsia, Európa és Afrika nagy részét és a gazdasági beruházások jó alkalmat teremtettek Peking számára, hogy még szorosabbra vonja a kapcsolatokat egyes államokkal, pontosabban még erősebb függőségi viszonyba taszítson olyan afrikai és ázsiai országokat, amelyek önerőből nem lennének képesek komoly infrastrukturális beruházásokra. Ugyanakkor a gigantikus beruházási program rámutatott a Nyugat egy súlyos hiányosságára is: elhanyagolta a számára gazdaságilag kevésbé jelentős térségeket, s ezt az űrt használta ki nagyon ügyesen Kína.
Diplomáciai mestermunka lehet, Olaszország megpróbál szabadulni Kína ölelésébőlEzért is keltett komoly feltűnést, hogy a világ húsz legfontosabb ipari állama és feltörekvő országa, valamint az Európai Unió a minap Indiában megrendezett csúcstalálkozóján több ország – köztük Olaszország – bejelentette, csatlakoznak az új selyemút nyugati riválisához, a nem igazán hangzatos nevű India-Közel-Kelet-Európa gazdasági folyosó (IMEC) kezdeményezéshez, amelynek életre hívását Joe Biden amerikai elnök, Giorgia Meloni olasz kormányfő, Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke és Narendra Modi indiai miniszterelnök jelentette be, közvetlenül G20 újdelhi csúcstalálkozója előtt. Az aláírók között megtalálhatjuk még Szaúd-Arábia, az Egyesült Arab Emírségek, valamint Németország és Franciaország nevét is.
A Nyugat úgy véli, hogy Kína az Egy övezet egy út programot politikai nyomásgyakorlásra és saját totalitárius rendszerének a világ többi részébe való exportálására használja fel azáltal, hogy partnerországait komoly gazdasági és pénzügyi függőségi viszonyba kényszeríti. A kínai terjeszkedés azonban nem csak a szegényebb afrikai vagy ázsiai államokat érinti érzékenyen. Nyugat-Európában például kínai állami vállalatok részesedést szereztek stratégiailag fontos infrastrukturális cégekben, létesítményekben, különösen kikötőkben. Válság esetén, például ha a Népköztársaság megszállná Tajvant, Peking egyszerűen lezárhatná a szállítási útvonalakat, hogy megakadályozza: az európaiak és az amerikaiak túl kemény szankciókat vezessenek be. Legalábbis ettől tartanak Berlinben, Brüsszelben és Washingtonban – értesült a Süddeutsche Zeitung.
Havasi Bertalan hallgat, pedig csak arra voltunk kíváncsiak, hajlandó lenne-e Orbán Viktor a személyes találkozóra Vlagyimir PutyinnalBár az EU és a G7 számos ellenkezdeményezést indított, egyelőre némi bénultsággal figyelik Kína magabiztos attrakcióját a világpolitika és -gazdaság porondján. Hogy a Nyugat által szorgalmazott IMEC-projekt végre döntő változást majd és sikerül-e csökkenteni Peking befolyását, ez egyelőre kérdés, de mindeddig a legígéretesebb kezdeményezésnek tűnik az Egyesült Államok és partnerállamai részéről. A projekt egy olyan vasút- és hajózási vonal kiépítését irányozza elő, amely Indiától az Egyesült Arab Emírségeken, Szaúd-Arábián, Jordánián és Izraelen keresztül Görögországba vezet. Az útvonal mentén a partnerországok szárazföldi és vízi áram- és adatátviteli vezetékeket kívánnak lefektetni, valamint zöld hidrogénvezetéket építenének. A cél a kereskedelem bővítése, az élelmiszerellátás biztosítása, a logisztikai költségek csökkentése, valamint stabil regionális ellátási láncok és új munkahelyek létrehozása. A közös szándéknyilatkozat szerint két hónapon belül konkrét cselekvési tervet dolgoznak ki, amely első információkkal szolgál majd arról is, hogy ki milyen költségeket visel.
A legfontosabb kérdés tehát csak az: Joe Biden és Ursula von der Leyen ezúttal sikerrel jár-e vagy ez a projekt is hasonló sorsra jut, mint több kezdeményezés, amelyek nevét és rövidítését már szinte senki sem ismeri. Szakértők is bizonytalanok. A korábbi elképzelésekkel akadnak ugyan párhuzamok, de bizonyos tekintetben a különbségek is jelentősek. Szakértők egyöntetűen egyetértenek abban: a legfontosabb újdonság India részvétele a programban.
Ez pedig döntő lehet. India ugyanis a világ egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő állama, amely látszólag ugyan jó kapcsolatokra törekszik Kínával - hiszen gazdasági és katonai szempontból még nem érhet a nyomába -, mégis számos feszültség, köztük területi viták jellemzik a két ország viszonyát, a rivalizálás közöttük teljesen egyértelmű. Ezért is állna Újdelhi érdekében egy olyan, szinte az egész világot behálózó projekt valóra váltása, amely nem csak felveheti a versenyt az új selyemúttal, hanem idővel akár felül is múlhatja azt, bár ez utóbbira alighanem még évtizedeket kell várni.
Az IMEC kezdeményezés hátterében elsősorban nem is kereskedelmi megfontolások állnak, hanem a kínai geopolitikai terjeszkedés megállításának szándéka. Holger Görg, a kieli Világgazdasági Intézet (IfW) kereskedelmi osztályának vezetője szerint
geopolitikáról van szó, és arról a kísérletről, hogy a Nyugathoz kössék különösen Indiát, de olyan országokat is, mint Szaúd-Arábia
– vélekedett a Süddeutsche Zeitungban. A siker kulcsa az lehet, hogy Biden a G20-ak ernyője alá helyezte kezdeményezését. Ez pedig egy olyan fórum, amelynek Kína voltaképpen tagja, de csúcstalálkozójáról Hszi Csin-ping elnök feltűnően távol maradt. Peking ugyanis nem kedveli azokat a nemzetközi szervezeteket, amelyekben nem játszik vezető szerepet és amelyeket nem tud felhasználni saját külpolitikai céljai megvalósítására.
Joe Biden az IMEC-kezdeményezéssel két legyet ütne egy csapásra. Egyfelől megállítaná Kína gazdasági előretörését, másrészt viszont hazája vezető szerepét is biztosítaná a világgazdaságban. Emellett a Közel-Keletet is jobban magához édesgetné. A programban ugyanis két ősi ellenfél, Szaúd-Arábia és Izrael is jelezte részvételét, tehát két olyan ország, amelyek az utóbbi években némiképp elhidegültek az Egyesült Államoktól, egymáshoz viszont valamelyest közeledtek. Ugyanakkor Rijád jövőbeli elkötelezettsége a projekt iránt meglehetősen kétséges. Látszik ugyanis, hogy a királyságot de facto irányító Mohamed bin Szalmán trónörökös igen jól szót ért az autoriter vezetőkkel, a külpolitikai megfontolások nála háttérbe szorulnak a gazdaságiakkal szemben, és kizárt, hogy nyíltan szembefordulna Kínával, de akár Oroszországgal is. Az olajár emelése érdekében például éppen a Kremllel szövetkezett.
Kína geopolitikai céljai
Az Egyesült Államok és különösen Európa évek óta meglehetősen csekély sikerrel próbálja megfékezni a kínai terjeszkedési törekvéseket a selyemút-projekt keretében. A pekingi kezdeményezés nyilvánvaló geostratégiai célja, hogy Kína saját befolyási övezetét az Egyesült Államok rovására bővítse más országokban utak, kikötők és vasútvonalak építésével és üzemeltetésével. A kezdeményezésben jelenleg több mint 140, főként szegényebb ország vesz részt, többnyire azért, mert rászorulnak az infrastrukturális támogatásokra, Kína pedig személyre szabott ajánlatokat tesz, és egyúttal a szükséges hiteleket is nyújtja. Néhány ország, például Srí Lanka, Pakisztán vagy éppen Európában Montenegró számára a selyemútban való részvétel olyan adósságcsapdának bizonyult, amelyből ma már szinte lehetetlen kiszabadulni.
„Valójában sok fejlődő és feltörekvő ország pragmatikusan cselekszik: megpróbálnak virágzó kapcsolatot kiépíteni az Egyesült Államokkal, valamint Kínával és másokkal" – vélekedik Francesca Ghiretti, a berlini székhelyű Mercator Institute for China Studies (Merics) elemzője. Szaúd-Arábia megpróbálja mindkét országhoz fűződő kapcsolataiból a lehető legtöbbet kihozni.
Szakértők szerint Kínában nem keltett aggodalmat az IMEC ötlete, mert egyelőre voltaképpen még embrionális állapotban sincsenek az elképzelések. Ráadásul a vasúti és hajózási vonalnak a pireuszi kikötőben kell végződnie. Az azonban a Cosco - a kínai állami hajózási vállalat – tulajdona. Pekinget tehát nem lesz könnyű megkerülni.
India szerepvállalása dönthet
Francesca Ghiretti, a Merics elemzője úgy véli, Narendra Modi kormánya nagyon érdekelt a projekt sikerében, mert nem akarja, hogy Kína maradjon a mindent uraló tényező Ázsiában. Bármennyire fontos is azonban India részvétele, a kezdeményezés sikere csak akkor lehetséges, ha azt az Egyesült Államok és Európa is komolyan gondolja, s itt kezdődnek a gondok. Szakértők kételkednek abban, hogy valódi aranykor előtt állnak az Európa és Ázsia közötti gazdasági kapcsolatok. "A közlekedési útvonalak és az infrastruktúra bővítése kétségtelenül fontos. A kezdeményezés azonban csak akkor nyerne valódi tartalmat, ha Washington és Brüsszel átfogó kereskedelmi megállapodásokat kötne Indiával is, és megnyitnák egymás előtt piacaikat. Erre azonban egyelőre nincs kilátás" – fejtette ki a Süddeutsche Zeitungnak Holger Görg német szakértő. Az EU és az Egyesült Államok közötti kereskedelmi kapcsolatok összértéke még mindig több mint tízszerese az Indiával folytatott kereskedelemének.
