ellenzék;felmérés;Fidesz-KDNP;közvélemény-kutatás;Medián;

Medián: 400 ezer szavazót vesztett a Fidesz az elmúlt nyolc hónapban

A felmérés szerint a Vona Gábor-féle Második Reformkornak már most annyi szimpatizánsa van, mint az MSZP-nek, az LMP-nél pedig erősebb is. 

Az idén február óta eltelt nyolc hónapban bő 400 ezer szimpatizánst veszített el a Fidesz, a teljes lakosságban azonban csak 36 százalék tudja, hogy melyik ellenzéki pártra szavazna - derül ki a Medián friss közvélemény-kutatásának eredményeiből, amelyet a hvg360-on ismertettek.

A felmérés összegezte, hogy milyen mértékben zuhant a közelmúltban azok aránya, akik szerint Magyarországon jó irányba mennek a dolgok. Míg 2022 áprilisában - tehát az országgyűlési választások hónapjában - a válaszadók 51 százaléka úgy látta, hogy jó irányba mennek a dolgok, és csak 45 százalék vélte úgy, hogy rossz irányba,

idén szeptemberben már csak a válaszadók 28 százaléka számolt be pozitív érzéseiről és 65 százalék szerint negatívak a folyamatok.

Ami a válaszadók pártszimpátiáját illeti, a teljes szavazókorú lakosság körében jelenleg 30 százalékon áll a Fidesz-KDNP, a biztos pártválasztóknál pedig 46 százalékon, vagyis a pozíciójukat továbbra sem fenyegeti semmi. A DK a teljes népességben 7, a biztos választóknál 12 százalékon áll. A felmérés szerint a harmadik legerősebb párt jelenleg a Mi Hazánk, 7, illetve 10 százalékkal, őt követi az MKKP 6, illetve 7 százalékkal, és csak utánuk következik a Momentum, 4, illetve 6 százalékkal.

A kutatás eredményei ugyanakkor kifejezett meglepetést is okoznak: a hosszú ideje erodálódó Jobbiknak a Medián 4 százalékot mért a teljes lakosságban és 5 százalékot a biztos pártválasztók körében, de felkapaszkodóban van Jakab Péter balpopulista pártja, a Nép Pártján is, amely a válsztókorú népesség 3, a biztos választók szintén 5 százalékát tudhatja magáénak.

További érdekesség, hogy máris mérhető támogatottságú a Vona Gábor által nemrégiben alapított Második Reformkor, amely a teljes választókorú népességben jelenleg 1 százalékos, a biztos szavazók körében 2 százalékos támogatottságon áll. Ez az adat pontosan megegyezik az MSZP támogatottságával, az LMP-énél pedig magasabb is: ez utóbbi a teljes lakosság és a biztos pártválasztók körében is 1-1 százalékot jelzett. A felmérés mérte még a Márki-Zay Péter vezette Mindenki Magyarországa Néppártot is, amely a teljes, választókorú lakosságnál 2, a biztos szavazóknál három százalékos. A Párbeszéd a biztos választóknál 1 százalékon áll, a teljes népesség körében pedig mérhetetlen.

Ha a teljes lakosságot nézzük, akkor továbbra is "választást tudnának nyerni" azok, akik senkiből sem kérnek: a válaszadók 34 százaléka ugyanis így nyilatkozott, vagyis a bizonytalanok, nehezen megszólíthatók aránya továbbra is igen magas.

A felmérés kitért arra is, hogy mindent egybevetve ki hogy látja, maradnia kellene-e a következő választás után a kormánynak, vagy sem. Ebből az derült ki, hogy a többség kormányváltást szeretne:

a válaszadók 52 százaléka szerint kellene leváltani Orbán Viktor rendszerét, 38 százalék pedig továbbra is a Fidesz-KDNP-t akarja hatalomban látni.

A kutatás számos egyéb társadalmi kategóriát is megvizsgált. Kiderült például, hogy a férfiaknak nagyobb hányada akar kormányváltást (57 százalék), mint a nőké (48 százalék). A felmérésből kiolvasható további tendenciák közé számít egyebek közt az, hogy kormányváltást jellemzően a fiatalabbak és a magasan iskolázottak szeretnének. Míg a 18-29 éveseknek, valamint a 30-39 éveseknek 62, illetve 65 százaléka tenne pontot az Orbán-rendszer végére, a 40-49, az 50-59, valamint a 60 éves kor felettiek között már csak 47, 45, illetve 48 százalék a kormányváltást akarók aránya. Ugyanígy a kormány maradását a fiatal korosztályokban csak 29, illetve 24 százalék helyeselné, ezzel szemben az idősebbek között 42, 48, illetve 44 százalékos a kormány támogatottsága.

Az adatokból továbbá egyértelműnek látszik az is, hogy az iskolázottság növekedésével arányosan csökken a kormány népszerűsége: míg a 8 általánossal, vagy azzal sem rendelkezők között 56 százalék támogatja a kabinetet, a szakmunkásképzővel rendelkezőknek már csak 41 százaléka, az érettségizettek 33 százaléka, a diplomásoknak pedig már csak 29 százaléka akarja az Orbán-kormány maradását. Ezzel szemben kormányváltást 8 általános, vagy az alatt csupán 37 százalék akar, míg szakmunkásképzővel ez a szám már 51 százalékra növekszik, érettségivel 59 százalékra, a diplomások körében pedig 57 százalék zavarná el a kormányt.

A felmérést szeptember 22-e és 27-e között készítette a Medián, 1000 fős reprezentatív minta telefonos megkérdezésével. A minta kisebb torzulásait súlyozással korrigálták, így az jól tükrözi a szavazókorú lakosság településtípus, nem, életkor és végzettség szerinti összetételét. (Hibahatár ±3,5 százalék.)