Szerbia;

Az autoriter szerb elnök nem először él az előre hozott választások kiírásának lehetőségével

- Decemberben megint választ Szerbia

Aleksandar Vucic elnök pénteken bejelentette azt, amit már egy ideje sejteni lehetett: decemberben általános választást rendeznek az országban. A voksolás kimenetele a Koszovóval való konfliktusra is hatással lehet.

A szerbek december 17-én járulhatnak majd az urnákhoz. Az előrehozott parlamenti választásokat Vucic elnök a kormány ellen hónapok óta tartó tüntetések nyomán írta ki. "Szerbia fordulóponthoz érkezett, hadd mondják meg a polgárok, milyen politikát akarnak" – jelentette ki a Prva nevű országos csatornának. Mint mondta, november 2-ig írja ki a voksolást, ahogy azt az alkotmány előírja.

A kormányellenes tüntetéseket két májusi, összesen 18 halálos áldozatot követelő ámokfutás váltotta ki. Különösen nagy borzalmat keltett egy 13 éves fiú által elkövetett iskolai mészárlás Belgrádban. A tüntetések résztvevői azzal vádolják a Vucic által irányított médiát, hogy a gyűlölet légkörét szítja és az erőszakot dicsőíti. Azóta azonban a szerbek figyelme inkább az észak-koszovói konfliktusra irányul, Vucic ezt lovagolhatja meg. A hazáját autoriter eszközökkel irányító szerb elnök rendszeresen él az előrehozott választások kiírásának lehetőségével. A legutóbbi parlamenti választást 2022 áprilisában rendezték meg. Szerbiában az elnök pártja, a Szerb Haladó Párt (SNS) uralja a médiát. 

A palesztin szélsőségeseknek nem tetszett, hogy Izrael és Szaúd-Arábia közeledésével mindenki kezdi elfelejteni az ő ügyüket.