politika;Magyarország;holokauszt;kiállítás;történelem;Centrális Galéria;

Konencsni György részben absztrakt műve volt a leghangsúlyosabb

- Holokauszt és politika Magyarországon – Rendeztek egy kiállítást, amelynek 120 paneljéből csak 10 utalt a zsidó áldozatokra

A közvélekedéssel szemben a holokauszt a szocializmus korai éveiben sem számított tabunak – a képzőművészetben. A Centrális Galéria most az 1960-as és 1965-ös auschwitzi magyar kiállításokat rekonstruálja. Van min meghökkenni.

„A pártdoktrína szerint a náci üldözések elsősorban nem a zsidókat, hanem az antifasisztákat (akik véletlenül zsidók is lehettek) sújtották. 1965-ben a magyar Auschwitz-kiállítás lektorainak ennek szellemében tették például azt a javaslatot is, hogy a zsidók helyett inkább több nem zsidó mártírt (»nem zsidó kommunistát«) kellene kiállítani, mondván, nem a zsidó származás, hanem az antifasiszta érzülettel való azonosulás volt az üldözések alapja.

Az elkészült kiállítás 120 paneljéből végül csupán 10 (!) utalt a zsidó áldozatokra. A pártdoktrína üzenete az volt, hogy »Hitler és Mussolini elsősorban a kommunistákra irányították támadásukat. A fasizmus legnagyobb ellenségei a kommunisták.« Különös, hogy a kommunista szervezők nem vették észre: zsidók és antifasiszták megfeleltetése egyáltalán nem esik távol a »zsidó bolsevizmusról« szóló nemzetiszocialista tézistől, amely szintén a zsidók és a nemzetközi kommunizmus közötti azonosságot feltételez.”

Ungváry Krisztián történész Tettesek vagy áldozatok? – Feltáratlan fejezetek a XX. század történelméből című könyvében ekként idézi meg az 1965-ben felavatott auschwitzi magyar emlékkiállítás előzményeit, amely a történészi ismeretek szerint sokáig az első auschwitzi magyar emlékkiállítás volt – és az érdekelt nemzetek közül az utolsóként készült el. A Blinken OSA Archívum munkatársai 2004-ben Auschwitz 1945–1989. Rekonstrukció címen mutatták be az auschwitzi magyar kiállítások történetét, e tárlaton is az 1965-ös még az első auschwitzi magyar kiállításként volt feltüntetve. Ekkor még nem lehetett tudni – amit utóbb Szécsényi András történész, muzeológus is kiderített –, hogy már 1960-ban is rendeztek egy kisebb magyar tárlatot Auschwitzban, ahogy arról sem lehetett tudni semmit, hogy az 1965-ös kiállítás történeti anyagának illusztrációjaként a szervezők megrendelték azt a mára teljesen elfeledett, monumentális képzőművészeti anyagot, amelyet Centrális Galéria Megrendelt emlékezet című kiállítása most rekonstruál.

Szász Endre a megrendelt műveken túl is adott be képeket az 1965-ös tárlatra

– Az érintett országok 1960-tól kezdődően kaptak barakkokat Auschwitzban, hogy nemzeti kiállításokat állítsanak fel. 1960-ban az első kettő, rövid életű tárlat volt a magyar és a csehszlovák. Főleg a keleti blokk országai siettek felállítani a kiállításaikat, a versengő emlékezetpolitikai térben mindenki a saját történeti elbeszélését igyekezett megjeleníteni. A keleti blokknál ez az antifasiszta emlékezetpolitika és történelemszemlélet volt – meséli a Megrendelt emlékezet című kiállítás kurátora, Véri Dániel művészettörténész, kutató. – 2017-ben a Magyar Nemzeti Múzeum raktárában találtam egy nagyméretű festményt minden adat – szerző, cím, leltári szám, provinencia – nélkül, amelyről többirányú nyomozás után azt sikerült kideríteni, hogy az 1960-as tárlat része volt. Ez mű valójában egy kiállítási dekoráció – ahogy az 1965-ös anyagot is egy elkésett kiállítási dekorációként rendelték meg –, Simon Wiesenthal egyik grafikájának variációja, ami az 1946-os KZ.Mauthausen című kötetében jelent meg. Wiesenthal nemcsak holokauszttúlélő, később nácivadász volt, hanem építész és rendkívül tehetséges képzőművész is. Ebben a könyvében grafikai sorozatot publikált, ennek az egyik képe a Transzportok. Ezt alakította át az egyelőre ismeretlen magyar művész úgy, hogy a szimbolikus alkotásból egy konkrétabb történeti alkotás lett vámpír Hitlerrel, 3-3 krematóriummal. De nemcsak az elkövetőt, a helyszíneket konkretizálta, hanem az áldozatok csoportját is. A vagonok feliratán jelzi a csehszlovák, a holland, a francia, a jugoszláv és az orosz áldozatok származását, ahogy két vagon oldalán a MÁV-felirat a magyarokét.

Véri Dániel hangsúlyozza: itt nem az áldozatok nézőpontja volt középpontban, hanem az antifasizmus elleni harc. – A történeti elbeszélés és annak illusztrációja a Tanácsköztársaságtól a felszabadulás utáni évekig terjedt, ennek csak kicsi epizódja volt a holokauszt – teszi hozzá. – Amúgy

az auschwitzi múzeum igazgatója az 1965-ös kiállítási forgatókönyvet is azért bírálta, mert benne a deportálások és Auschwitz témája eltörpült az 1929 és 1939 közötti korszak taglalása mellett.

Visszatérve az 1960-as tárlatra: egy szerény, félamatőr történeti kiállítás volt kicsi tablókkal, fényképekkel, nem voltak nagy műtárgyszállítások. A képeken két magyar női művész közvetlenül a háború után született alkotása azonosítható: Káldor Rózsa Éhség című szobra, valamint Lukács Ágnes Auschwitz női tábor című rajzsorozata, amit nyomdai sokszorosításban 1946-ban kiadtak. Jól látható az enteriőrfotókon: a grafikai sorozat nem egy falon van kiállítva, hanem elosztották a történeti narrációk és dokumentumok között. Ezek a művek itt nem mint képzőművészeti alkotások, hanem mint tanúságtételek jelentek meg.

Mivel a magyar állam külföldi reprezentációjához méltatlannak találták az 1960-as tárlatot, már 1963 tavaszától tervezték az újabbat. – Az 1965-ös nagyobb kiállításról azt kell tudni, hogy a hivatalos magyar emlékezetpolitikának képzőművészeti jellegű, a holokauszthoz primer módon köthető megnyilvánulásaként már a második volt – mondja Véri Dániel. – A legelső ilyen állami projekt Makrisz Agamemnon görög kommunista emigráns szobrász, a magyar kultúrpolitika meghatározó alakjának mauthauseni magyar emlékműve. A művet 1964-ben állították fel a jugoszláv emlékmű mellett, szintén a versengő nemzeti történelmi elbeszélések keretében. Agamemnon szobrának van egy másolata Budapesten a Vizafogónál: gyakorlatilag tüntető munkásokat ábrázol. A harmadik ilyen nagy vállalkozás Magyarországon valósult meg, külföldi közönségnek: a baloldali orientációjú, főleg a keleti blokk országait képviselő FIR (Ellenállók Nemzetközi Szövetsége) magyarországi kongresszusának kísérőrendezvénye volt a Magyar képzőművészek a fasizmus ellen című kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában. Ezen a tárlaton mintegy 700 mű jelent meg, az alkotások 10 százaléka már valóban a holokausztról szólt. Itt már beemelték az áldozati perspektívát. Művészektől, gyűjtőktől is számos alkotást kölcsönöztek, így Ámos Imre özvegyétől, Anna Margittól is.

Az ismeretlen művész Simon Wiesenthal egyik grafikáját gondolta tovább

Az 1965-ös auschwitzi magyar kiállítás ugyanakkor kapkodva, elsietve készült el. – A Képző- és Iparművészeti Lektorátuson keresztül megrendeltek egy monumentális képzőművészeti anyagot, 1964. december 11-én a lektorátushoz behívták a kijelölt művészeket, akik megkapták a témát, pályázat nem volt. 1965 január közepén – tehát három héttel később – az alkotók már leszállították a kisméretű vázlatokat, mindet jóváhagyták. Március közepén – szűk három hónap leforgása alatt – már el is készültek a művek, áprilisban már meg is nyílt a kiállítás. Jellemző – teszi hozzá Véri Dániel –, hogy a témákat abc sorrendben osztották ki a művészek között: Hintz Gyula kapta a Tanácsköztársaság és Horthy-korszak, Kass János a Fasizmus Magyarországon, Kondor Béla az Auschwitzi láger, míg Szász Endre a Nyilasterror, ellenállás, felszabadulás témáját.

A Megrendelt emlékezet című tárlat rámutat:

a megbízott művészek egyike sem volt zsidó származású, a holokausztról saját tapasztalattal egyikük sem rendelkezett. 

Utóbbira, hogy a művészek „valami olyat igyekeznek megragadni, amit nem tudnak személyes tapasztalataik élményanyagával kitölteni”, a korabeli kritikus, Péter Imre is rámutatott. A művek a kiállítás 1979-es bezárása után sok évtizedre eltűntek szem elől. Egy 2016-ban, véletlenül felbukkant levélben szerepeltek azoknak a művészeknek a nevei, akiktől az auschwitzi kiállításra műveket rendeltek. Ezen a nyomon elindulva, az egyes művészek életművét követve sikerült fellelni az anyagot a Szombathelyi Képtárban.

Egyébként mindkét 1960-as évekbeli kiállításról teljes mértékben hiányzott a roma holokauszt témája. Ezt ellensúlyozandó a Centrális Galéria tárlata bemutatja a legkorábbi, roma értelmiségiek kezdeményezésére készült hazai művet, Jovánovics György 1974-es, végül meg nem valósult absztrakt emlékműtervét.

Infó: Megrendelt emlékezet: magyar kiállítások Auschwitzban, 1960/1965. Kurátor: Véri Dániel. Blinken OSA Archívum, Centrális Galéria (V., Arany János utca 32.). Nyitva: december 3-ig, kedd–vasárnap: 10–18 óra között. (Zárva a Verzió Filmfesztivál alatt, november 23–25.) A kiállítás a CEU Jewish Studies Program és a Blinken OSA Archívum együttműködésében jött létre.

Elfelejtett holtak

A rendszeres tárlatvezetéseken kívül több program is kapcsolódik a kiállításhoz. November 8-án, szerdán este hattól a roma holokauszt emlékezetéről angol nyelven rendeznek kerekasztal-beszélgetést, valamint levetítik Lakatos József 1981-ben készült rövidfilmjét, az Elfelejtett holtakat.

Alkotásra ösztönöz egy felnőtteknek szóló színező, a téma kapcsán pszichológust is kérdeztünk a rajzolás előnyeiről.