Ennyi a szikár hír. A Vígszínház azt is megírta, hogy Alizka, a színházi életben mindenki így hívta, egy igazi intézmény volt a színházon belül, a neve pedig eggyé vált a Pesti Színházzal. Bakacsi Alice csaknem 40 évig, 1985 szeptembere óta dolgozott a Vígszínházban művészeti titkárként és évtizedeken át intézte, szervezte a Pesti Színház ügyeit. A szikár hír mögött pedig, aki ismerte őt, annak számára nagyon sok érzelem tolul fel.
Alizkát nekem is szerencsém volt több évtizede ismerni. Különböző szituációkban találkoztunk, de mindegyik kötődött a színházhoz. Általában előadás előtt lehetett őt látni, a pénztárnál vagy az előtérben állt és fogadta a közönséget. Nagyon sok nézőt személyesen ismert, akit nem, azzal is úgy bánt, mintha nagyon régi közeli ismerősök lennének. A színház azt is írta róla, hogy állandó derűvel, mosollyal, alázattal és szeretettel szolgálta fáradhatatlanul a Vígszínház társulatát és közönségét. Sugárzó személyisége meghatározta a Pesti Színház alaphangulatát, ő volt az épület lelke, lelkiismerete és emblémája: empatikus, diszkrét, decens és elegáns. Nagyon sokunk nevét megtanulta. Gyuszikám, jöjjön persze, megoldjuk - mondta ugyanazzal a hangsúllyal, amikor utolsó pillanatban be szerettem volna jutni egy előadásra.
A Népszavát is szerette, sokáig együtt dolgoztunk vele a Vígszínház-oldalak összeállításánál vagy évadzárókon, amit a színház és az újság együtt szervezett, amikor még a lap médiapartnere volt a teátrumnak. Mindig segített, nem ismert lehetetlent. Kapott díjakat: 1997-ben Ezüst Érdemkereszttel tüntették ki, majd egy évvel később a társulat titkos szavazatai alapján ő kapta a Várkonyi Zoltán-emlékdíjat, 2001-ben pedig Roboz Imre Művészeti Emlékdíjjal jutalmazták. Az elismeréseket mindig szerényen fogadta. Most már a jelentős színészek égi társulatához költözött: Tolnay Klárihoz, Ruttkai Évához, Páger Antalhoz. Ott is mindenkit meghallgat, lelki társ, támasz, mindent megtesz, hogy jól sikerüljön az aznap esti előadás.
