Az ENSZ nem azért van, hogy a mennybe vigyen bennünket, de arra még jó lehet, hogy megmentsen a pokoltól

Egy elnöksége végén adott interjúban azt mondta, arra még van esély, hogy az ENSZ a pokoltól megmentse az emberiséget, de ehhez komoly reformokra van szükség. Milyen reform hajtható végre az ENSZ-ben a jelenlegi alapokmány mellett és mire lenne szükség?

A jelenlegi alapokmány mellett nem valósítható meg jelentős reform. De bontsuk két részre a kérdést. Az ENSZ-et gyakran fogjuk fel úgy, mint a kormányoktól különálló, kicsit világkormányzati szerepben fellépő, tőlünk távol álló valami. És azt várjuk ettől az elképzelt konglomerátumtól, hogy majd idejön és megoldja problémáinkat. Ez soha nem így volt – sem a megalakítása emelkedett pillanataiban, sem később. Az ENSZ szerepét, használhatóságát úgy lehet leginkább megérteni, ha egy városi piachoz hasonlítjuk. Aki odamegy, taggá válik, azért teszi, mert el akar adni valamit – egy célt, árut, egyebet. El kell fogadni a piac szabályait, meg kell fizetni a belépést, a tagdíjat, a piaci helypénzt, meg kell nézni ki mit árul, lehet, hogy sokan vannak, akik hasonló érdekkel rendelkeznek, mint én, és meg kell nézni azt is, mire van kereslet. Az ENSZ nem egy tőlünk független szervezet, hanem egy olyan platform, amit mi, minden tagállam használunk – néhányan ügyesebben, hatékonyabban, mások kevésbé. Az ENSZ ugyanis arra képes, amire a tagállamai felhatalmazzák, illetve amire költségvetést kap a tagállamoktól. Az idézett mondás még a hatvanas években született: Az ENSZ nem azért van, hogy a mennybe vigyen bennünket, de arra még jó lehet, hogy megmentsen a pokoltól.

Hogyan fordítsuk ezt le?

Az ENSZ a legeslegnagyobb problémák megelőzésére, kezelésére van kitalálva három nagy területen – béke és biztonság, fenntartható fejlődés, illetve emberi jogok. A béke és biztonság ügyében azonban a Biztonsági Tanács (BT) az utóbbi időben sokkal többször vált a probléma részévé, mint a megoldás részévé. Az emberi jogok kérdését is egyre inkább ideológiai és más megfontolásokból egymás revolverezésére használják a tagállamok. A fenntartható fejlődés ügye az, amiben az ENSZ meghatározó a világban, ez az a terület, ahol leginkább cselekvőképessége van. És ebben még van esély arra, hogy a legsúlyosabb válságokat tompítani, megelőzni lehessen. Ha végre lehetne hajtani egy komoly reformot az ENSZ-ben, akkor a béke és biztonság kérdésének kezelése is hatékonyabbá válhatna mind a BT-ben, mind a Közgyűlésben, de egyelőre e jelentős reform várat magára.

Vagyis reform nélkül nem tudja betölteni hivatását a világszervezet?

- Meggyőződésem, hogy az ENSZ-re szükség van, Ha nem lenne, létre kellene hozni, de az is meggyőződésem, ahhoz, hogy az ENSZ szolgálni tudja a világ stabilitását, békéjét és fejlődését jelentős átalakuláson kell, hogy átmenjen. Szögezzük le, reformra szükség van. Mert jó-e az ENSZ úgy, ahogy van? Természetesen nem. Először is azért, mert 75 évvel ezelőtti hatalmi viszonyokat képez le. Ma másképpen néz ki a világ, új szereplők vannak, az erőviszonyok is mások, részben új problémákkal küzdenek a tagállamok, és már nem kétpólusú világ sem. Bár néhányan szeretnék, ha az lenne. Meg kell reformálni az ENSZ-t, ennek érdekében meg kell változtatni az Alapokmányt, ami nem egyszerű. Ezt mások mellett az öt kedvezményezett tagállam, a BT öt vétójoggal rendelkező állandó tagja jóvá kell, hogy hagyja, de ez sem elég, hanem minden egyes tagállam törvényhozásának is ratifikálnia kellene.

A világszervezet 78 éves fennállása során talán soha nem volt annyi egymásra tevődő válság a világon, mint 2020-tól errefelé: Covid, ukrajnai háború, ami most a gázai háborúval egészült ki. Vagy mégsem?

Valóban sokkal nagyobb számú fegyveres konfliktussal nézünk szembe, mint bármikor korábban. Jelenleg 52 fegyveres konfliktus zajlik a világban. Ezek trendje elég riasztó képet mutat: a statisztikai adatok szerint e konfliktusok kifutási ideje növekszik, egyre hosszabbak. A másik riasztó tény, hogy négyszeresére emelkedett azon konfliktusok aránya, amelyekben külföldi szereplők vagy más ország közvetlen beavatkozása kimutatható. Nem kevésbé ijesztő, hogy az országon belüli konfliktusok résztvevő feleinek a száma is növekvőben van.

Utóbbi miért ennyire lényeges?

Azért, mert ha például egy polgárháborúban két fél között kell valamiféle egyezséget kialakítani annak érdekében, hogy humanitárius segítséget lehessen eljuttatni a civil lakossághoz, az könnyebben megvalósítható, mint 17-tel jutni megállapodásra, mint történt az a szíriai háborúban. És szintén riasztó trend, hogy azokban a konfliktusokban, ahol jól kitapinthatóan van egy megszerezhető anyagi erőforrás a háttérben – például bányászati jogok, aranybányászat, vagy más, a piacon jelentős anyagi hasznot hozó erőforrás, ezekre rendszerint a fegyveres csoportok gyorsan ráteszik a kezüket, és ebből hosszú ideig tudják finanszírozni háborújukat.

Ön többször hangsúlyozta, hogy a világ nem csak fegyveres konfliktusok okozta válságokkal küzd.

Sokan úgy gondolják, hogy a válság kifejezés csak a fegyveres konfliktust jelenti, de nem. A válságok egy része valóban geopolitikai indíttatású, aminek egyik következménye a fegyveres konfliktus. A válságok másik csoportja a természeti erőforrások nem megfelelő felhasználásából adódik – klíma-, vízválság, a biodverzitás összeomlása, az élelmiszerválság, a tengerek és óceánok erőforrásainak kimerülése –, ezek azok, amelyeket mi közösen, emberi tevékenységünkkel idéztünk elő. Közeledünk, vagy már (hat esetben) el is értünk egy billenőponthoz. Ezeket csak közös felelősségvállalással lehet kezelni. Csakhogy, a fegyveres, geopolitikai indíttatású konfliktusok egy nulla végösszegű játszma logikájára épülnek -amit én megnyerek, azt a másik elveszíti. A globális közjavakkal – víz, klíma stb – összefüggő válságok kezelése viszont együttműködést igényel. Ám amikor a geopolitika elkezd rávetülni a nem geopolitikai válságokra, az nem nulla, hanem negatív végösszegű játszma lesz. Ennek vagyunk jelenleg tanúi. Az említett Covid válság egy képeslap volt a jövőből. Olyan komplex válság volt, aminek lényegét még nem biztos, hogy elég jól megértettük: az antropocén kori válságok előtípusa volt.

Ezt megmagyarázná?

A pandémia elindult egy területről– ami ez esetben ez egy vírus volt- gyorsan bedöntötte a közegészségügyet, majd néhány héten-hónapon belül a gazdaságot is, megszakította a nemzetközi ellátási hálózatokat, ezzel aláásta a közbizalmat országokon belül és között. Annak érdekében, hogy ne kerüljön minden teljesen a padlóra, a kormányok elkezdték pumpálni a pénzt a gazdaságokba, hogy ne dőljön be teljesen a munkaerőpiac. Ennek következtében jelenleg 72 olyan állam van a világban, amely csődközeli vagy már a csődöt elért állapotban van. Egy nagyon gyorsan végigsöpört dominóhatású válság volt a covid, aminek következményei velünk maradtak. Csak egy példa- a szuverén adósságok olyan mértékben halmozódtak fel, hogy jelenleg háromszor akkora szuverén adósság van a világban, mint a világ GDP-je.

Ki fogja megfizetni?

Ennek megválaszolása egy külön interjút igényelne.

Ezek a válságok mennyire bénították le az ENSZ-et alaptevékenységének végzésében, az ügynökségek, mint az Élelmezési Alap, Egészségügyi Világszervezet munkáját?

Konkrét dolgokhoz kell kötni ennek megválaszolását. Vegyük az ukrajnai háborút. Az Ukrajnát megtámadó Oroszország, a BT vétójoggal rendelkező állandó tagja teljesen lebénította a BT-t, amely az elmúlt másfél év alatt egyetlen döntést, de még csak sajtóközleményt sem volt képes hozni az ukrajnai háborúról. Az ENSZ végrehajtó szerve, a Titkárság, élén a főtitkárral, de az ügynökségek is, szintén ki lettek zárva ennek a konfliktusnak a rendezéséből. Az orosz vezetés egyértelműen közölte a főtitkárral, hogy neki nincs szerepe ennek a konfliktusnak a rendezésében, mint ahogy az ügynökségeknek sem. Ezért van az, hogy egy immár több mint félmillió halottat követelő konfliktusban az ENSZ csupán három dologra tudott koncentrálni: a fekete-tengeri gabonaügyletre, ami sajnos a nyáron kútba esett, időről-időre egy-egy hadifogolycserére, illetve a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (IAEA) emberei technikai ellenőrzéseket tudnak tartani a Zaporizsja Atomerőműben. A nagypolitikai játszmában, a konfliktus rendezésében, tárgyalásokban, a béke előkészítésében a Titkárságnak nem osztottak lapot. Marad egy harmadik szerve az ENSZ-nek, történetesen az, amelyet egy évig épp ebben az időszakban vezettem, a Közgyűlés. Minden ezzel a háborúval kapcsolatos problémás ügy, összecsapás a Közgyűlésben zajlott le. Nagyon kemény formában, de a Közgyűlésnek sajnos ezzel nem változtak meg a jogkörei, nem tud nemzetközi jogi értelemben kötelező érvényű határozatokat hozni.

Azért születtek határozatok…

Amíg én ott voltam hat határozatot fogadott el a Közgyűlés, de ezek a politikai nyomásgyakorlásnak a részét képezik és talán annak a részét, hogy ha egyszer elindul egy rendezési folyamat, az ezekben megfogalmazott, a tagállamok által elfogadott tételeket referencia pontként tudják majd használni. Most már talán lehet erről nyíltan beszélni – én tavaly novemberben azt terveztem, hogy felhívást intézek a felekhez és kezdeményezek egy 90 napos tűzszünetet. A cél az volt, hogy karácsonyra legyen tűzszünet, 90 nap alatt sok mindent lehet csinálni. De mindkét fővárosból még meghirdetés előtt az a jelzés jött vissza, hogy köszönjük, nem.

Úgy gondolta, hogy 90 nap alatt valamilyen módon tárgyalóasztalhoz lehet ültetni a feleket?

Így van. A tűzszünet ugyebár azt jelenti, mindenki marad ott, ahol van, nem lőnek egymásra és 90 nap áll rendelkezésre a döntéshozóknak, diplomatáknak, hogy elkezdjék kitárgyalni annak feltételeit, hogyan lehet valamilyen módon rendezni ezt a konfliktust. Nincs garancia arra, hogy 90 nap után, vagy akár a második napon nem újulnak ki a harcok, de ez egy esélyt adott volna, hogy elinduljunk egyfajta tárgyalásos rendezés irányába. Sajnos, mindkét félnél a harctéri katonai logika diktált, ami nem hagyott teret semmi más elgondolásnak.

Ön szerint le lehet ezt a háborút zárni tárgyalásos úton? Tárgyalóasztalnál lehet-e Oroszországot arra kényszeríteni, hogy feladja az elfoglalt területeket, vagy Ukrajnát arra, hogy beletörődjön a vesztességbe?

A tárgyalásos rendezés elképzelhető. Minden háború véget ér egyszer, és minden háború után ki kell alakítani egy olyan helyzetet, ami rövidebb vagy hosszabb időre biztosítja a harc- és fegyvermentes létet. Jobbik esetben ez békeszerződéshez vezet. A kérdés bonyolultabb része az, hogy hajlandó-e kompromisszumra bármelyik fél. Ezt ebben a pillanatban nagyon nehéz lenne megítélni, szerintem nem is e pillanat feladata megállapítani, hogy milyen legyen a háború utáni két ország határvonala, hogyan rendezzék a háborús kártételt, a bűnökért való elszámoltatást, hogy rendezzék a kisebbségi jogokat. Nem kevésbé fontos, hogy milyen lesz a jövőben Ukrajna biztonságának garanciája, milyen rendszerhez és milyen módon tartozhat. Ezek mind olyan kérdések, amelyeket tipikusan nem a tárgyalások előtt, hanem alatt szoktak kialakítani.

A másik nagy veszélyes konfliktus, az az épp háborúba torkollt izraeli-palesztin viszály. Az ENSZ-et elég sok kritika éri, de talán a legtöbb a palesztin kérdés és Izrael kapcsán. Többek között azért, mert a Közgyűlés többször ítélte el Izraelt, a térség egyetlen demokráciáját, mind a világ összes diktatúráját együttvéve. Ez minek a következménye?

Ha a Biztonsági Tanácsban van egy olyan védő hatalom, amely a konfliktusban lévő egyik ország érdekeit védi, akár vétón keresztül, akkor a konfliktus politikai kezelése át fog kerülni előbb-utóbb a Közgyűlésbe. Ez történt ez esetben is. A BT nagyon régen nem hozott olyan határozatot, amely ezzel foglalkozott volna. Már több éve kialakult az a gyakorlat, hogy évente 10-12 úgynevezett „palesztin határozat” születik. Nagyon gyakran csak a dátumot cserélik ki benne, és az összes megállapítást, számonkérést megismétlik évről-évre.

Hogy megy ez át?

A Közgyűlésben a határozatokat a tagállamok terjesztik be. Kellő számú tagállam kell ahhoz, hogy egy ilyent először a Közgyűlés valamelyik bizottságában, majd a plenárison elfogadjanak. A palesztin ügy 75 éve megoldatlan ügy, ez az oka annak, hogy a problémák vissza-vissza térnek. Ezzel együtt, én is úgy gondolom, nem jó, nem célszerű és nem építő jellegű az a gyakorlat, amit a tagállamok jelentős része folytat a Közgyűlésben – nevezetesen ugyanazon határozatokat évente visszahozzák függetlenül attól, hogy abban történt-e vagy sem előrelépés. De tágítsuk ki e kérdést. Adott a Közgyűlés, amelynek az lenne a szerepe, hogy az előttünk lévő válsághalmazt hatékonyan tudjuk kezelni. Kicsit előre gondolva kellene együttműködést kialakítani. Ehelyett az esetek 80 százalékában a közgyűlési viták a múltról szólnak. A tagok a múltat szeretnék megnyerni, a jövő megoldását érdekes módon attól várják, hogy ha megnyerik a múltat. Ez így nem fog menni. Jogilag lehetőség lenne arra, hogy Izrael is, az őt támogató országokkal együtt, 10-12 határozatot beterjesszen évente, de Izrael ezt nem teszi.

Az egyetlen ENSZ-ügynökség, amit folyamatos kérdőjelek öveznek az a palesztinokat segélyező UNRWA. Kizárt, hogy ne lenne tudomása arról, hogy létesítményeit fedezetként használja a Hamász, hogy egy-egy kórházuk vagy iskolájuk alatt, mondjuk egy fegyverraktár van.

Én beszéltem az UNWRA vezetőivel, jártam palesztin menekülttáborban és UNRWA iskolában Jordániában és (korábban) a Nyugati Parton is. Természetesen tud arról az UNRWA, hogy adott esetben, Gázában a Hamász az ENSZ által működtetett intézmény közvetlen közelébe, netán alá telepíti terrorinfrastruktúráját. Az is természetes, hogy az UNRWA vezetői ezt mindig szóvá is teszik a Hamász vezetőinek. Hogy ezt mégsem fogadják meg, az sajnálatos tény. Az UNRWA Izrael állam megalakulása nyomán elmenekült palesztinok megsegítésére ideglenesnek tervezett szervezet. Azóta eltelt több mint 70 év és az UNRWA az állami funkciók többségét magára vállaló ügynökség lett. Nem azért, mert erre a feladatra jelentkezett, hanem azért, mert egyszerűen nem volt más, aki az egészségügyet, az ivóvízellátást, oltásokat és más alapvető szociális szolgáltatásokat abban a régióban meg tudott volna oldani. A finanszírozása nincs összhangban az ellátott feladatokkal, és azzal, amit elvárnak tőle akár a palesztinok, akár a tagállamok jelentős része. Vannak, akik azt mondják, ha nem lehet az UNRWA –t jelentős nyomásgyakorlásra használni, akkor meg kell vonni a forrásokat tőle. Ebben nem vagyok biztos, hogy jó irány. Az UNRWA-nak nem szabad politikai szereplővé válnia, nem is válik azzá, mert életeket kell mentenie. Ha a Hamász egy kórház vagy egy iskola alá odateszi a főhadiszállását, az ENSZ és az ügynökség vezetői nem tudnak mást tenni, mint jelezni feléjük, hogy ez a joggal való visszaélés, de sajnos ez a gyakorlaton nem változtat.

És ez így is marad? Nincs esély változtatni?

Amíg a Hamász az marad, ami most, egy virtigli terrorszervezet, addig minden eszközt megpróbál bevetni Izrael állam megsemmisítésére. Még akkor is, ha nyilván erre lehetősége és esélye sincs.

Elnöksége alatt e téren, Izrael és a muszlim világ szembeállásában történt-e pozitív elmozdulás, valami, ami reményt ad a távlati rendezésre?

Tavaly, a magyar elnökség alatt két ügyben is történt kívülről talán nem látszó, de belülről trendforduló jellegű, bizalomépítő változás. Én voltam az első, aki felkértem egy izraeli diplomatát, hogy csatlakozzon az elnökségi csapathoz. Ő lett az egyik vezető jogi tanácsadóm. A másik: az ENSZ-ben folyamatosan zajlanak egy-egy nagy ügy vagy csúcsértekezlet előkészítő tárgyalásai. Ebből az én elnökségem alatt 16 futott párhuzamosan. Egyiknek, a „hogyan fogunk felkészülni a következő pandémiákra” vezetésére az izraeli és a marokkói nagykövetet kértem fel, hogy tandemben csinálják. És jó csinálták. Kiderült, tudnak együtt dolgozni, közösen tudják vezetni a világ tagállamait, 193 országot, és tudnak együtt olyan eredményeket elérni, amit aztán a tagállamok egyhangúan elfogadtak az ENSZ Közgyűlésen.