Ruszin-Szendi Romulusz: Lehet, hogy majd egyszer megírom, de most nem akarom korbácsolni ezeket az érzelmeket

Revansot vesz? Amikor áprilisban hirtelen, azonnali hatállyal felmentették a vezérkari főnökség éléről, akkor a minisztérium azzal indokolt, hogy „harcászati szintről hadműveleti szintre kell emelni” a seregvezetést. Erre leszerelése után fél évvel megjelenik egy könyve, amely a katonai stratégiáról szól.

Nem, már tíz évvel ezelőtt elkezdtem írni ezt a kötetet. Mindig érdekelt, miért van az, hogy a katonák elvégzik a feladataikat csaknem száz százalékosan, de a háború végeredménye közel sem olyan, mint amilyet szeretnénk. Például: Irakba többször is visszament a szövetséges haderő, volt első, második Öböl-háború, de most is ott kell lennünk. Vagy ott van Afganisztán. A katonák hiába végzik el a harcászati feladataikat, az igazi célt nem sikerül elérni. Elkezdtem gondolkozni, hogy vajon a katonákban van a hiba? Vagy a háború és a háború alapelvei sokkal változatosabbak, mint ahogy gondoltuk? Ez indított el bennem egy gondolkodást és most lett időm befejezni ezt a munkát.

A kaszárnyapletykákat nem számolva csak a sajtóban öt-hat féle verzió is keringett, hogy miért kellett idő előtt távoznia. Ráadásul önnek elődjével, Korom Ferenccel ellentétben nem ajánlottak fel más posztot. Rálépett valakinek a tyúkszemére?

Aki ezt a beosztást elfogadja, annak nyilvánvaló, hogy nem onnan megy nyugdíjba. Mindig a politika, az aktuális politika dönti el, hogy kivel szeretne dolgozni. Ez nem jó, de tény. Nézze, lehet, hogy majd egyszer megírom „egy vezérkari főnök történeteit” de most nem akarom korbácsolni ezeket az érzelmeket, hiszen az mind a magyar haderő rovására menne. A srácoknak kiszámíthatóság kell és biztonság, hogy tudjanak fókuszálni a feladatra. Egy biztos, amit a magyar katonák tesznek és tettek, az példaértékű. A katonáimtól a reptéren mindig úgy köszöntem el: gyerekek, úgy csináljátok a melót, hogy amikor visszajöttök és belenéztek a tükörbe, akkor el tudjatok mondani, én mindent úgy csináltam, ahogy saját magamtól elvártam. Ami engem illet: jelentem, nyugodtan borotválkozom.

Könyvében öt alapelvre egyszerűsíti le, mit kell szem előtt tartani ahhoz, hogy ne csak harcászati, hanem stratégiai, sőt politikai szinten is sikeresen kerüljön ki egy hatalom egy konfliktusból.

Fontos, hogy az öt alapelvet egyszerre kell alkalmazni. Én azokat az alapelveket kerestem, amelyek mindegyikére van egy pozitív válaszod, akkor nagy eséllyel nyersz.

Például egyenlő feltételekkel soha ne kezdj harcba.

Ha nincs valami döntő előnyöd, ha nem tudod definiálni, hogy miben vagy jobb, akkor ne kezdeményezz. Egy háború addig „működik” amíg azt a hadsereg, a társadalom és a politika is támogatja. Ha ebből a hármasból egy is kiesik, úgy már felborul ez a dinamika. És ami egyenlőnek tűnt, arról kiderül, hogy gyengébb.

Nagyon úgy fest, hogy a politikusok gyakran úgy kezdenek háborút, hogy nem látják előre, mi lehet a végkimenetele.

Egy stratégiai cél akkor jó, ha olyan terv van mögötte, ami megvalósítható, végrehajtható és az így kialakult állapot fenntartható. Ami ennek a hármasnak nem felel meg, az nem cél, hanem álom. A pontos célmeghatározáshoz pedig – másik alapelv – folyamatosan kommunikálni kell a baráti erőkkel. Az a baj, hogy a politikusok jellemzően hamarabb beszélnek, mielőtt ezt végiggondolják. Ezt látjuk ma mind a két hadműveleti területen, Ukrajnában és Gázában is.

A napokban Valerij Zaluzsnij ukrán vezérkari főnök kijelentette, hogy immáron állóháború alakult az oroszokkal. Egyetért ezzel? Ön 2022-ben végigjárta a teljes ukrán frontvonalat.

A vezérkari főnökök közül Valerij Zaluzsnij tábornok úrral találkoztam legtöbbször személyesen. A háború kitörése után volt egy V4-es vezérkari találkozó – korábban ezek is gyakran kiegészültek ukrán féllel – ám akkor már Valerij nem tudott eljönni. Akkor felhívtam őt, hogy kimennék hozzájuk. Mert egy dolog, hogy jönnek a szövetségesektől a hírszerzési információk, teljesen más, ha az ember a helyszínen szerez tapasztalatokat, érzi a puskaport a levegőben. Akkor az egyik tábornokával végigmentünk Odesszától Harkovig. Szerencsére az ukrán zászlóaljparancsnokok nagyon jól beszéltek angolul. Persze nyilván nem mondtak el, nem mutattak meg nekem sem mindent, de sokkal mélyebb képet kaptam, hogy milyen állapotban van az ukrán haderő.

Milyen kimenetelre számít? 

Jelenleg a két fél nem kezdeményez sem hadműveletileg, sem stratégiailag. Harcászatilag keresik egymáson a gyenge pontokat. Oroszországnak ez a helyzet nem rossz, az orosz lakta területek nagy részét birtokolja. Amíg ez megy, túl sok emberveszteséggel nem kell szembenézni. Egy támadás mindig többe kerül, mint a védelem. Emellett Oroszországnak iszonyú hidegháborús raktárkészletei vannak, az orosz haderő szerintem ma is nagyobb készletekkel rendelkezik, mint bárki Európában. Ha pedig végül a két fél leül egy asztalhoz, akkor klasszikusan három dolog diktál: a katonai erő, a gazdasági erő és a lélekszám. Ha ezt nézzük, Oroszország nyugodtan várhatja, hogy mi lesz a vége.

Igen, de van olyan amerikai prognózis, hogy 2025-re úgy felfut a lőszer és hadianyag gyártás amivel az oroszok már nem fognak tudni versenyezni.

Nem tudom, hogy ezt ki mondja és milyen számvetésre alapozza. Egy biztos: a háború kirobbanása után úgy gondolták, hogy gazdaságilag térdre kényszerítik Oroszországot. Én a Wall Streeten azt tanultam: a pénz mindig megtalálja az útját. Aki azt gondolja, hogy Oroszország nem fog tudni termelni, beszerezni, az becsapja magát. Az is kérdés, hogy a nyugat európai társadalom valójában meddig akarja finanszírozni a háborút. A lőszergyárakkal az a baj, hogy ha többletet termelnek, akkor mit csinálnak majd.

Kitört egy másik konfliktus is: Izrael és a Hamász háborúja. Itt mire számít? Eszkalálódhat a helyzet?

Sajnos ez reális veszély. Pontosan ezért mondjuk, hogy felelős vezetőknek nem fűteni, hanem hűteni kellene a krízist. Mindkét fél igyekszik meggyőzni a saját társadalmán kívül a szemben álló fél társadalmát és támogatóit arról, hogy erkölcstelen, elfogadhatatlan dolgok történnek a területen, ezért az ő harcuk nem csak hogy jogos, hanem az igaz. Mindezt vallási, kulturális köntösbe öltöztetik és felhasználják a sztereotipizálás egyszerű de hatékony módját a józan gondolkodás csökkentéséhez. Éppen ezért a gyűlölet, a revansvágy elterjedhet az egész világon és az erre adott reakciók elindíthatnak egy olyan folyamatot, amit nehéz megállítani. Elég hacsak arra gondolunk, hogy mennyi erőszakos tüntetés volt máris Európában. És itt jön el az a pont, amikor Magyarország a kezdetektől az illegális migráció ellen van. Sokan nem nézték, nem nézik ezt jó szemmel, de a saját biztonságunk szempontjából kiemelt jelentősége van, mint ahogy a "mellékelt ábra" is bizonyítja.

A magyar-ukrán politikai viszony nagyon rossz, ahogy egyébként a NATO fő erejével, az Egyesült Államokkal is. Mennyire érzékelte ezt vezetőként?

Mi katonák jó értelemben vett kaszt vagyunk. Az Egyesült Államokban volt alkalmam találkozni Mark Milley tábornokkal, az amerikai haderő vezérkari főnökével is. Ha vezérkari főnökök egymás között leülnek, tudnak politikamentesen beszélgetni. A katonák nem engedhetik meg azt, hogy a szakmai viszonyt a politika befolyásolja. Lehet, hogy vannak politikai feszültségek az országok között, amíg azonban a politikusok négyévente változhatnak, a katonák ugyanazok maradnak. Sokszor a katonai kapcsolatok tartották életben az országok közötti kapcsolatot. Ott megvan a közös nyelv. 

Az orosz és az ukrán között is? Elvileg mindkét sereg a szovjet típusú hadvezetést tanulta.

Az ukrán attól jócskán eltávolodott és egy ideig úgy tűnt, hogy az oroszok is változtak. Kisebb volumenű hadműveletekben, Szíriában, a hadgyakorlatokon azt láttuk, hogy már nem úgy mozogtak, mint ahogy az a szovjet időkben a piros szabálykönyvekben meg volt írva. Amikor viszont megindult az Ukrajna elleni támadás, akkor láttuk, hogy egy évtizedet visszaléptek az oroszok. Ez sokat segített az ukránoknak, mivel ők pontosan ismerik ezt a taktikát. A két sereg között a legfontosabb különbség a vezetésben rejlik: az ukránok 2014 és 2022 közötti időt arra használták fel, hogy egy merőben más vezetést alakítottak ki: a felelősség és a döntések legnagyobb részét az ukrán haderő a legalsóbb szintekre delegálta. Az a szemlélet teljesen más, mint az oroszoké. Az oroszok is megpróbálták a rugalmasabb vezetést, ami egyes egységeknél sikerült, de a teljes rendszer nem állt át erre a hadvezetési kultúrára, így a hadvezetés ott megbukott.

Mióta NATO-tagok vagyunk, sokáig a közelébe se voltunk a szövetség által megkövetelt GDP arányosan 2 százalékos katonai költségvetésnek. Az idén lépte először át ezt a szintet a költségvetés. Ekkora háború kellett, hogy felismerjék a döntéshozók, hogy a katonaságra áldozni kell?

Rengeteg ország nem költötte el ezt a 2 százalékot. Korábban közmegegyezés volt arról, hogy Európában elképzelhetetlen egy hagyományos katonai konfliktus. Azután 2014-től a katonai tervezők folyamatosan jelezték, nem biztos, hogy ez a helyzet így marad örökre. A politikusok elkezdtek odafigyelni ezekre a hangokra.

Hogy írná le a magyar haderőt? A politika olyan szóvirágokkal él, hogy a magyar hadsereg a régió meghatározó hadereje lesz. Ha a pusztán a statisztikai számokat nézzük – ami persze nem sokat mond a valós műveleti képességről – inkább középhatalom.

Rangsorolni nehéz. Én azt tudom mondani, hogy büszkén és egyenes derékkal ülhettem NATO és regionális katonai értekezleteken. Ami eddig haderőfejlesztés volt, az mind nagyon pozitív. Majd meglátjuk, hogy az ország gazdaságilag tudja-e folytatni. Mindig azt szoktam mondani, hogy a magyar haderő a Bajnokok Ligájában focizik, úgy hogy nem kell selejtezőt játszanunk, rajta vagyunk a főtáblán.

Nocsak, futballhasonlat. Azért nyugtasson meg, hogy a magyar katona jobban szerepel mint a magyar futballista.

A magyar katona presztízse nagyon magas – ezt elfogultság nélkül mondom – fizikailag, mentálisan nagyon erős. Emellett a magyar embernek van egy olyan karaktere, ami rengeteget segített nekünk műveleti terülten, Afganisztánban például másokhoz képest sokkal közvetlenebb kapcsolatot tudtunk kiépíteni a helyiekkel. A kapcsolatépítés és a más ember tisztelete nagyon benne van a magyar katonában, a magyarok egyenrangú félként kezelték a helyieket. Ha magyar zászlóval ment az autó akkor lényegesen nagyobb biztonságban voltunk.