Káel Csaba szerint a különleges DNS-ünk teszi vonzóvá Magyarországot a nemzetközi filmipar számára – és ez a DNS nem a testünkben, hanem a fejünkben van. Ez a filmkészítési tudásunk, ami 123 évet ölel fel, s ez nem kis dolog, a bizarr képzavar ellenére. A filmügyi kormánybiztos az American Film Market panelbeszélgetésén elmondta, a két legvonzóbb tulajdonságunk a külföldi filmkészítők számára a filmbe illő helyszíneink és a jó kapcsolat a helyi vezetőkkel. „Olyanok vagyunk, akár egy nagy család, segítjük egymást, ami jó üzletileg a magyar filmeseknek is” – áradozott Káel, kimaxolva a PR-interjút.
Abban nem vitatkoznánk vele, micsoda tudás és filmes múlt áll hazánk mögött, és hogy mostanság is olyan szuperprodukciók forogtak nálunk, mint a Dűne vagy a jövőre Oscar-esélyes Szegény párák. Csakhogy a mi filmeseinknek, akiknek jó része már emigrációból vagy külföldi forrásokból alkot, ebből a sikerből vajmi kevés jut. Nem csak a filmszakma, a kultúra valamennyi területe (kezdve az SZFE-vel, folytatva a kulturális folyóiratokkal vagy most épp a Szépírók Társaságával) hosszasan mesélhetne a fájdalmas kormányzati gőzhengerelésről, a szakmai szervezetek bedarálásáról, a független műhelyek és alkotók utolsó pályázati lehetőségeinek megszüntetéséről. A „nagy család” persze létezik, csakhogy olyanok alkotják, akik kritika nélkül, elvhűen vagy némaságukkal támogatják a jelen politikai berendezkedést – vö. jó a kapcsolatuk a helyi vezetőkkel –, a művészet ehhez képest másodlagos. És ha véletlen még bekapcsolna bennük valamiféle értelmiségi autonómia illúziója, akkor jön a kíméletlen és kijózanító kirúgás.
L. (El) Simon László megalázó eltávolítása a Nemzeti Múzeum éléről jól mutatja, hogy a delikvens nem értette a NER lényegét. Nincs ebben semmi személyes, sem szakmai alap (hiszen nem is azzal került a posztjára), nettó politikai döntés volt megszabadulni az okoskodó tagtól, aki kijelentette, hogy múzeum nem kérhet személyi igazolványt, mint az közismert. „Mint az közismert? Attól tartok, Safranek hogy maga gúnyolódik velem. Jöjjön csak közelebb!” – idézhetjük a Macskafogó ikonikus jelenetét, melynek végén Safranek csúfosan pórul jár. Csák még azzal is belerúgott, hogy kifejtette, L. Simon kiváló értelmiségi és kiváló borász, de alkalmatlan vezető. Nem jómunkásember, alias káder.
S hogy végképp bizonyítást nyerjen, hogy a pokolba vezető út jó szándékkal van kikövezve, Lezsák Sándor posztolt vele a parlamenti irodájából egy közös képet, ezzel a kiírással: „Ma kora délután próbáltam jobb kedvre deríteni L. Simon László barátomat. Csak egy kicsit sikerült.” S mindezt pár órával azután, hogy a dolgát jól elvégző, ezért fültől fülig vigyori Csák Jánossal bazsevált, ugyanannál az asztalnál. A trollversenybe beszállt Dúró Dóra is, aki megköszönte Csáknak, hogy kirúgta L. Simont, aki korábban neki köszönte meg, hogy hírverést csinált a sajtófotó-kiállításnak.
A Ki nevet a végén? nyertese azonban egyértelműen a Fidesz, mert egy nagy nyilvánosságot kapott ügyben erőt demonstrálhattak, és újfent kidomboríthatták a „gyermekvédelmi” törvény szigorú betartatását, hogy még az utolsó kis faluban is értesüljenek róla, a buzilobbi nem parádézhat a nemzet múzeumában.
A sci-fi műfajába is átkirándult a héten a Schadl–Völner-per újabb felvonása, amikor is egy állítólagos forradalmi találmány, egy vízüzemű motor körüli konspirációkat tárgyalt a bíróság, úgy is mint a jómadarak kivel és hogyan akartak milliárdos pályázatot kiíratni az általuk felkarolt big biznisz fejlesztésére. Számos miniszter, jelenlegi és volt államtitkár neve mellett a miniszterelnök testvéréé is elhangzott, mint akik saját szemükkel jártak a motor csodájára, ámde ilyen mellékszálakkal a bíróság nem foglalkozhatott. Már a vízautó önmagában is mellékszál, noha mindennél érzékletesebben betekintést ad a bűnszövetkezet mindennapi működésébe, a politikai kapcsolatrendszer mozgósításától a törvényen kívüli és azok fölött álló működésig. Mindenesetre gyanús, ha a találmány valóban „a vízbű veszi ki a zokszigént” (per Szalacsi Sanyi bá’), akkor miért nem rohantak vele azonnal külföldre? Ha valamiféle összeesküvéstől tartottak, például hogy az arab olajnagyhatalmak vagy akár Elon Musk és az elektromosautó-lobbi elhallgattatja őket, akkor rossz felé tekingettek, mert a szándékosan nem csillapodó olaj- és gázfüggőségünkért elsősorban a miniszterelnökünk és az agresszor barátocskája a felelősek. Van a szatírában némi csengeri örökösnő és rátóti csikótojás vonal is, de valószínűleg a hiszékenység is olyan, ami vagy benne van a magyar DNS-ben, vagy ez is fejben él, kinek több, kinek kevesebb zokszigént kivéve a vízbű.