grafika;könyvkiadás;illusztráció;Deák17 Galéria;képkönyv;

Szavak nélkül mesélnek a képkönyvek, nem csak gyerekeknek

Léteznek könyvek, melyek csak képekkel mesélnek, az olvasónak pedig meg kell fejteniük a történetet. Angolul ezeket csendes könyvnek (silent book), magyarul képkönyvnek hívják, és már hazánkban is elérhetők ilyen kiadványok. Elég csak betérni a Deák17 Gyermek és Ifjúsági Művészeti Galériába, ahol december 16-ig a Csupa-Kép Könyvek című kiállításon kezünkbe vehetünk számos képkönyvet, melyeket az egri Bródy Sándor Könyvtár hazánkban egyedülálló, nemzetközi képkönyvgyűjteményéből kaptak kölcsön. Emellett számos különleges grafikát és festményt is láthatunk a hazai képkönyvek legjobb alkotóitól.

Egy krokodil álmosan felkel az ágyából, majd a fürdőszobába sétál, ahol fogat mos, aztán a konyhában megreggelizik, majd magára veszi kabátját, kalapját, és munkába indul. Így kezdődik a Krokodrillo című olasz mesekönyv sztorija, melyben nincsenek betűk, csupán rajzok. A Deák17 Galériában most számos hasonló történetet böngészhetünk át, melyek között vannak egészen kicsiknek és felnőtteknek szóló darabok is. Blaschke Zsuzsanna művészeti menedzser, a kiállítás egyik kurátora körbe is vezet engem, miközben mutatja, hogy egy-egy ismert mesét vagy új történetet hányféleképpen lehet képekben elmondani.

– Olyan könyveket válogattunk ki, amelyek a legjobban bemutatják a silent book műfaját, illetve azt is, hogy azok számos korosztályhoz szólnak. Persze, ahogy haladunk előre életkorban, egyre komplexebb történeteket olvashatunk akár lelki problémákról, mint a magány és a kiközösítés, vagy olyan jelenségekről, mint a migráció.A kiállításon tizennyolc éven felülieknek szóló képkönyveket is találunk, melyeket a szervezők egy kordonnal kerítettek el, hogy jelezzék, azok csak felnőtteknek szólnak. Találni köztük a testiséggel foglalkozó műveket, mint a Rómeó és Júlia szerelmi légyottját bemutató olasz kiadványt vagy Iveta Merglová cseh illusztrátor Ema Elvan című könyvét, melyben egy lány mindennapjait követhetjük végig ruhában vagy anélkül. Marion Fayolle francia rajzoló Los pequeños (A kicsik) című kötete az anyaságról mesél humoros rajzokon keresztül.

Ez nem képregény

A kiállításon a könyvek ráadásul nem vitrinben vannak, így bárki lapozhatja azokat. A szervezők ezért a gyerekek mellett számítanak a művészeti iskolásokra, gimnazistákra és egyetemistákra is.

– Ezekből a könyvekből hihetetlenül sokat lehet tanulni, és végre végigolvashatjuk őket, mivel a neten csak pár kép erejéig elérhetők – mondja Révész Emese művészettörténész, a kiállítás másik kurátora. Szerinte a fiatalok a könyvek által megtanulhatják, hogyan épül fel egy történet, milyen a dramaturgiai íve, sőt hasznos, ha azt egy gyerek a saját szavaival mondhatja el, hisz ezáltal nehezebb témákról is tud beszélni. Ilyen Rófusz Kinga Otthon című könyve, mely a költözködés lelki terheiről, a régi otthon elhagyásáról és az új otthon megszokásáról szól.

– A silent book magyar megfelelője a képkönyv, amit érdemes megkülönböztetni a képeskönyvtől, melyben a rajzokat valamennyi szöveg is kíséri, de azokban is a rajzok dominálnak, mint Marék Veronika Boribon mesesorozatában. A képkönyv azonban kizárólag képekkel mond el egy történetet – világít rá Révész Emese. A kurátor szerint utóbbi miatt sokan hajlamosak azt hinni, hogy a silent book csak kisgyerekeknek szól, mivel rokon az óvodásoknak készült pár oldalas lapozókkal, miközben a képkönyvek a legkülönbözőbb korosztályokat szólítják meg, a világon pedig az illusztrációs grafika legmagasabb művészi szintjét jelentik. Mindezt jelzi, hogy az északolasz Mulazzóban évente megrendezik a csendeskönyv-versenyt (Silent Book Contest), mely a műfaj legjobbjait mutatja be, a legsikeresebb köteteket pedig a Carthusia Edizioni olasz kiadó megjelenteti.

A képkönyv másrészt hasonlíthat a képregényre, de nem feltétlenül képregényszerű: a lényeg, hogy lapozás közben lineárisan bontakozik ki a sztori, ezért úgy haladhat benne az ember, mintha egy regényt olvasna.

– A silent booknak másrészt alapvetően két típusa van. Az egyikben ismert történetet dolgoznak fel, míg a többségük saját történetet mond el. Persze egy klasszikus mesét is lehet elvontan ábrázolni, az egyik könyv például geometrikus alakzatokban mondja el a Piroska és a farkast – mondja a kurátor.

Megfejteni a történetet

A mostani kiállítás egy igazi silent book rajongónak köszönhető, Pauer Erikának, az egri Bródy Sándor Megyei és Városi könyvtár munkatársának, aki évek óta szisztematikusan gyűjti a képkönyveket, így sikerült felépítenie egy országosan is egyedülálló kollekciót. 2021-ben az intézmény még konferenciát is rendezett a téma kapcsán, melyre megyei és városi könyvtárak munkatársai és más szakemberek is eljöttek. A három előadó egyike Révész Emese volt, aki akkor javasolta, hogy a gyűjteményt meg kellene mutatni a hazai nagyközönségnek is. Így esett a választás a Deák17 Galériára, ahol nemcsak igényes kiállításokat rendeznek fiataloknak, de komoly szakmai munka is folyik.

– 2017-ben vásároltuk meg a könyvtárnak az első silent bookot, melynek a leírása német nyelvű volt, de megvettük, mert tetszett a harsány színű borítója. Akkor azonban még nem tudtuk, hogy ez micsoda, és milyen kincsre bukkantunk – mondja a könyvtáros, aki aztán kutakodni kezdett a neten, és felfedezte, hogy egy konkrét könyvtípusról van szó, amiből rengeteget adnak ki. Később a könyveket gyerekfoglalkozásokra is elvitte, melyeken meglepődve tapasztalta, hogy a fiatalok a képek hatására elkezdenek mesélni, és képesek egy történetet felépíteni. Az olvasás ráadásul közösségben zajlott, így az egyik olvasó inspirálta a másikat, hogy együtt fejtsék meg, mi történik a képeken.

Ódzkodnak a kiadók

A tárlaton kortárs magyar alkotók munkáival is megismerkedhetünk, a falakon a képkönyvekhez készített rajzaik, festményeik láthatók. Ezek közül is kiemelkedik a Csimota Kiadó 2006-ban indított sorozata, melyben klasszikus mesék illusztrálásához öt különböző stílusú grafikust kértek fel, a kész munkákat pedig önálló, kis méretű kötetekben adták ki. A tárlaton ezek közül néhány eredeti formájában szerepel, mint Stark Attila Csizmás Kandúr kalandjait bemutató könyve, melynek kapcsán láthatjuk a grafikus macskás rajzait és a meséhez készült vázlatait, míg Kárpáti Tibortól a Hófehérke és a hét törpéhez készített, képpontokból álló rajzokat, melyeket a kötethez kihímeztek. Révész Emese szerint

az egész sorozatnak van egy nagyon erős üzenete, hogy mindig másképp meséljük ugyanazt a történetet, sosincs egy kizárólagos értelmezés.

– A tárlaton láthatók még az egyetlen igazi magyar képkönyvnek, Rófusz Kinga Otthon című művének festményei, melyek egy család költözésének történetét mutatják be – folytatja Révész Emese. A könyvből egyébként egy nyolcperces animációs kisfilm is készült, idén pedig a Nemzetközi Bolognai Könyvvásáron elnyerte a képkönyveknek járó BolognaRagazzi Crossmedia-díjat – a kötetet harminc országból érkező kilencven pályamű közül választották ki.

– A magyar könyvkiadók még kissé ódzkodnak a képkönyvektől, pedig érdemes lenne minél többet megjelentetni – véli a művészettörténész. Példának hozza fel a tárlaton Máray Mariann három, eddig ki­adatlan könyvét, melyek makettjét és eredeti festményeit is megnézhetjük a falakon, az egyik például az autizmusról szól. Emellett az illusztrációs fesztiválon díjazott műveket is láthatjuk, mint Jásdi Juli Tintaló című könyvét, mely az alkoholfüggőséget mutatja be ironikus-szatirikus rajzokban, feketén-fehéren.

Kandúr képkockákban

De milyen kihívás megalkotni egy képkönyvet? Stark Attila a Csizmás Kandúr című mese esetében például komoly előkészületeket tett: külön megtervezte az egyes oldalak felépítését, és annyi karakterrajzot készített a fő- és mellékszereplőkről, hogy mire nekiállt a munkának, már teljesen kialakult azok kinézete. És noha kis alakú könyvről van szó, mindent megtett azért, hogy a kiadvány profi legyen: a kandúrt és társait először A4-es lapra kék ceruzával rajzolta meg, majd fekete filccel húzta ki, aztán a képeket egyenként befotózta, és képszerkesztő programmal lekicsinyítette, majd hozzáadta a színeket, míg a főhőst ábrázoló borítót farostlemezre vitte fel zománcfestékkel.

– Korábban is próbálkoztam képregényekkel, de ezúttal az tetszett, hogy adott volt a sztori, és nem nekem kellett kitalálnom egy történetet. Emellett a formátum is kötött volt, konkrétan huszonnégy oldal, így csak azon kellett gondolkodnom, hogyan osszam el a történetet képekben, hogy szövegbuborékok nélkül is értelmezhető maradjon, a „ritmusa” pedig egyenletes legyen, vagyis minden jelenetet aránylag ugyanannyi képkockával mondjak el – mondja a művész, aztán hozzáteszi: – Persze nem könnyű szöveg nélkül mesélni. Egy barátom panaszkodott is, hogy a kandúr sztorijában nem minden egyértelmű, de amikor odaadtam a könyvet egy kisgyereknek, ő tökéletesen levett mindent.