- A remény színházától a drámai zuhanásig – Vidnyánszky Attila pályaképe

Kíváncsi lennék, mit mondana a kilencvenes évek elején Zsámbékon sétáló, egy beregszászi vendégjátékra készülő ifjúkori önmagának a mai Vidnyánszky Attila. Annak a fiatalembernek, aki sötétkék dzsekiben határozott lépésekkel haladt a középkori zsámbéki katedrális felé. Akinek tekintete éles volt, és elszánt. Akit erős ambíció éltetett, színházat akart csinálni. Megmutatni magát és társait. Bárhol, mondjuk éppen Zsámbékon. Magyarországon akkor még nem ismerték. Emlékszem, később is, szerkesztőségi értekezleteken hosszasan kellett magyaráznom, ki is az a Vidnyánszky Attila. Minden mondatomban visszaköszönt Beregszász. A mai Ukrajna területén lévő, tőlünk elszakított város, ahonnan jött. És nem egyedül érkezett. Hozta magával színésztársait, akikkel Beregszászon rögtön a kijevi színiegyetemi évek után saját társulatot hozott létre. Sikk volt akkoriban őket nézni, újat hoztak a hazai színházi életbe. Az elsősorban vallomásos és költői, de mégis nagyon is a földön járó, érvényes orosz színházi nyelvre épülő játékmódot.

Emlékszem A három nővérükre a zsámbéki erdőben. Vidnyánszky képes volt a semmiből színházat teremteni. Az erdő, a bokrok és a romos épületek adták a díszletet. Erő, kíváncsiság, újító szándék és nem utolsósorban erős színészcsapat fémjelezte az előadásaikat. Egy ideig a néhány éve elhunyt Mátyás Irénnek köszönhetően még évekig dolgoztak a beregszásziak Zsámbékon. Sokan – főleg a Színház- és Filmművészeti Egyetem körül kirobbant botrány óta, de már Vidnyánszkynak a Nemzetiben töltött főigazgatói idejétől – szívesen említik, hogy a rendező, direktor a határon túlról jött, kisebbségi létből. Ezért sérült, frusztrált, és folyamatosan elfoglalni szeretne. Pozíciót, hatalmat, mindent! Sokszor beszélgettünk, több előadását láttam, ami ezzel a témával foglalkozik. Sokáig nem éreztem benne semmilyen erőltetést, öncélúságot, magamutogatást meg semmiképp. De egy ideje a kulturális harc terepe lett, hogy ki honnan érkezett. Egyesek Erdélyből, mások, mint például ő a Kárpátaljáról.

Úgy érezte, most ők jönnek

Nem tudom, ki és miért kezdte ezt firtatni, az is lehet, hogy van alapja, gondoljunk csak a magyar irodalmi életben lezajlott térfoglalásra. De mára a bélyegzések és durva harci válaszok követik egymást. Van, aki Vidnyánszky Attilát bántja, ő pedig előszeretettel jön azonnal Trianonnal. Elég hosszú ideig nem erről szólt ez az egész, vagy legalábbis egész mások kaptak hangsúlyt. Vidnyánszky Attila az emblematikus beregszászi előadásait követően bőségesen kapott magyarországi feladatot is. Többen felfigyeltek rá, bíztak benne. Márta István például éveken át hívta a beregszászi társulatot nyaranta Kapolcsra, aztán felkérte, hogy legyen az általa akkor vezetett Új Színházban főrendező. Meg is született néhány fontos előadás, például a Roberto Zucco Trill Zsolt bravúros címszereplésével.

Vidnyánszky ekkoriban már „megégette” egyszer magát a Nemzeti Színházzal, hiszen Görgey Gábor kulturális minisztersége alatt benne volt Márta István Nemzetire pályázó stábjában, ő lett volna a művészeti igazgató. A főigazgatói pozíciót azonban Jordán Tamás kapta meg. Később Vidnyánszky Attilát Szinetár Miklós hívta az Operába főrendezőnek. Az opera műfaja kísérti egy ideje, hiszen kedveli az erős vizualitást, a képekben gondolkodást, a szenvedélyes színpadi kifejezést, ám az Andrássy úti vezetői kaland nem lett hosszú életű. Jött egy hosszabb időszak, Debrecen, ahol először művészeti vezetőként Csányi János mellett, majd igazgatóként összesen hét évadot töltött. Komolyabb szerepet kapott az opera. De nem csak ő rendezett az alföldi városban, hanem több külföldi alkotó is, mások mellett Viktor Rizsakov, Andrzej Bubien és Silviu Purcarete is.

Vidnyánszky Attila igényes művészszínházat akart vezetni Debrecenben, de először ez nagyon nehezen ment. Később már a közönség jobban elfogadta a törekvést, igaz, nem minden esetben.

2008 fontos év, hiszen Vidnyánszky Attila ekkor hozta létre a Magyar Teátrumi Társaságot. Ezzel sajátos szerepet vállalt, szövetkezett a politikával, és az országot később irányító hatalommal. A kormányváltás után nem sokkal törvényt módosítottak, a függetlenek például más kalapból kapták ezután a pénzt. A Magyar Színházi Társaság mellett ezután elkezdett működni egy másik testület, és ezzel szervezetileg is kettéosztottá vált a hazai színházi élet. És nem szakmai fogózók, hanem az ideológiai, világnézeti szimpátia adta a fő szempontot.

Vidnyánszky Attila ezt azzal magyarázta, hogy úgy érezte, most ők jönnek. Azt is mondta, hogy a határon túli magyar színházakat vagy a vidéki teátrumokat hatékonyabban szeretnék képviselni, mint addig. Innen kezdve csak idő kérdése volt, hogy a frontvonalak mikor válnak átjárhatatlanná. A Pécsi Országos Színházi Találkozó is bekerült a háborús zónába. Mára a Magyar Színházi Társaság már nincs a tulajdonosok között.

Idegen szerep, sok konfliktus

Vidnyánszky Attila életében aztán elérkezett a nagy lehetőség, mégpedig a Nemzeti Színház. Alföldi Róbert kitölthette még a mandátumát, de 2013-ban érkezhettek Vidnyánszkyék. Azért is a többes szám, mert az új igazgató több beregszászi színészét és debreceni munkatársát hozta magával a Soroksári útra. Megjelent a szlogen: a remény színháza. E szerint immár nem csak negatív, hanem pozitív történetekre van szükség. E koncepcióban fogant Vidnyánszky-féle irányítás első produkciója, mégpedig a Tamási Áron: Vitéz lélek című előadás. Tehát nem a konfliktusokkal, a problémákkal kell traktálni a nézőt, hanem példát és reményt adni. Vidnyánszky Attila munkásságában. új színként tűntek fel az üzeneteket elhelyező előadások. Lehetséges, hogy ennek a megfelelési kényszer vagy más oka is lehet. Minden évadban sokat rendezett saját színházában, de azokat a beregszászi, szakmailag áldott időket nem sikerült rendezőileg elérni. Talán a Bánk bán és a Szentpéterváron színre vitt Bűn és bűnhődés esetében tört át a gát, és volt érezhető az az önazonosság, amely korábbi munkáit jellemezte. És ha már önazonosság! Egy közeli munkatársa azt mondta, hogy a mostani történésekben Vidnyánszky kultúrpolitikai helyzetbe került. És mintha ez a szerep idegen lenne tőle, jóval kevésbé mozog itt otthonosan, mint egy próbán vagy a színpad mögött a takarásban.

Nyilatkozataiban sokszor nem egyértelmű, nem képes meggyőző lenni. Sokáig a színházban ezt meg tudta tenni, ma már sok pozícióval a tarsolyában inkább az érezhető, hogy terhet cipel. Kérdés, hogy ez a hatalmas súly mikor roppantja végképp össze. Itt van például ez az egyetem, illetve a tanítás kérdése. Vidnyánszky Attila régebben még Kijevben is tanított, itthon pedig többször felvetődött, hogy oktasson. Abban a már említett nemzeti színházi igazgatói pályázatban is felvetődött egy színiakadémia létrehozatala, később Debrecenben is hasonló, aztán végül Kaposvár lett a befutó. A Kaposvári Egyetemre került, méghozzá vezetőnek. Sok emberi és szakmai konfliktust okozott ez a helyzet, cserélődtek a tanárok, sok minden megváltozott máig nem felejthető sérelmekkel, sebekkel. Vidnyánszky Attila maga is vezet és vezetett osztályokat, tanítványai szinte valamennyien azt mondják, hogy figyelt rájuk, jól dolgoztak vele, akkor, ha tudott rájuk időt szakítani. Az utóbbi években ugyanis annyifelé elköteleződött, hogy nem a tanításé volt a prioritás.

Az SZFE-vel sokakat meglepett

És akkor eljutottunk végre a Vas utcáig. Évek óta rendszeresen elhangzott, hogy majd jön Vidnyánszky Attila, és átveszi a Színház- és Filmművészeti Egyetemet. A feltételezést sokáig maga az érintett mindig cáfolta, elvégre neki ott van Kaposvár. Ismételgette ezt 2020 nyaráig, akkor aztán már arról szólt a mondat, hogy miért ne szólna bele a Színház- és Filmművészeti Egyetem életébe, hiszen ez egy fontos ügy. Mi változott? Nem tudni pontosan, mindenesetre többeket, köztük azokat is, akik közeli kapcsolatot ápolnak vele, meglepett ez az alapítványi hókuszpókusz. És leginkább az, hogy ebbe ő beleszállt. Mégpedig erőből, politikai támogatással. A nevét adta az alapítvánnyá váláshoz, kuratóriumi elnökséget vállalt, és az egyetemet kezdte bírálni. Nem engedték be az intézménybe, a járdára írták a nevét. Gúny és paródia tárgya lett.

Vidnyánszky Attila és az új kuratórium új koncepcióról és programról beszél. Arról, hogy a zártságot oldanák. De leginkább bemennének az épületbe, és előbb-utóbb tanítanának. Merthogy ez nekik is jár. Ekkora ellenállásra azonban nem számítottak. – Akik innen kikerülnek, másik hangnemet és másik gerincet fognak képviselni. Még folyamatban vagyunk – mondta nagy felháborodásra két évvel később.

Vidnyászky Attilában benne van a küzdő, szeret bokszolni. Az elmúlt hónapokban azonban – és ezt ő is érzi – alaposan rászámoltak. Azt is lehetett hallani, hogy már menekülne a ringből, de ez nem egyszerű. A politika nem engedi.

Hol van már az a bizonyos Zsámbékon sétáló fiatalember? A terep is megváltozott, a zsámbéki erdőt felváltották a hűvös irodák és az a bizonyos Vas utcai barikád. Az ellenállást szimbolizáló piros-fehér szalagok. Azt hiszem, az a már sokat emlegetett fiatalember komoly drámai előadást rendezne ebből a szituációból. Csakhogy itt most ő nem rendező, hanem főhős, akinek muszáj felelősséget vállalnia a döntéseiért. Kérdés, hogy miként ér véget ez a történet. Attól tartok, hogy itt már hogy itt már a remény színháza sem segít. 

Ami a felelősséget illeti, úgy tűnik, Vidnyánszky Attila vállalná is, ha hagynák, ma legalábbis benyújtotta a lemondását Csák János kulturális és innovációs miniszternek, miután pénteken súlyos baleset ért két színészt az általa rendezett darab, a Rómeó és Júlia pénteki előadásán a Nemzeti Színházban. Csák János ezt nem fogadta el. mondván, megvárja, milyen eredménnyel zárul az ügyben indított vizsgálat. Úgy tudni, a két színész, az egyik címszerepet játszó Szász Júlia, illetve a Capuletet alakító Horváth Lajos Ottó négy métert zuhant a díszlet felső emeletéről.  A társulati tagok korábban többször figyelmeztettek, hogy a díszlet életveszélyes.

Írásunk eredetileg 2020. október 3-án a Vas utcai polgárok című SZFE-mellékletünkben jelent meg.