rendőrség;pszichiátria;eltűnés;öngyilkossági kísérlet;megtalálás;

Több mint két hét után találták meg a 14 éves fiút, aki megszökött az egyik budapesti pszichiátriáról

Öngyilkossági szándékkal szökött meg.

A Nyugati pályaudvaron találták meg azt a 14 éves fiút, aki közel három hete, november 6-án szökött meg egy VII. kerületi kórház pszichiátriájáról - számolt be honlapján a rendőrség.

A hatóság felidézte, a fővárosban szolgálatot teljesítő rendőrök a körözés kiadása óta folyamatosan kiemelten kezelték az eltűnési ügyet, és azon voltak, hogy minél előbb megtalálhassák. A Készenléti Rendőrség (KR) Mélységi Ellenőrzési Osztályának munkatársai november 23-án nemzetközi idegenrendészeti akció keretében a fővárosban járőröztek osztrák és német kollégáikkal közösen, ekkor sikerült megtalálniuk a fiút.

Mint írták, a Nyugati pályaudvar ellenőrzésekor feltűnt nekik egy zavartan viselkedő tinédzser. Amikor igazoltatták, kiderült, hogy ő a több mint két hete keresett fiú. A rendőrség szerint feltehetően öngyilkossági szándékkal szökött meg a budapesti pszichiátriáról, s a rendőrök kérdéseire most sem tagadta, hogy véget akar vetni életének. Így bevitték a BRFK VI. Kerületi Rendőrkapitányságára, ahova mentőt kértek hozzá, ők szállították kórházba. A gyors együttműködésnek köszönhetően így sikerült megelőzni a tragédiát - írta a hatóság.

Ha Ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 vagy 06 80 820 111 telefonszámot! Ha öngyilkossági gondolatai vannak, kérjük, olvassa el ezt az oldalt! Amennyiben másért aggódik, ezt az oldalt ajánljuk figyelmébe.