Heti abszurd;

2023-12-03 08:27:00

Heti abszurd: Akadémiai szabadságra ment a Szkíta Nindzsa Nemzetiségi Önkormányzat

Egy pillanatra mélázzunk el azon ismét (és újra, és újra), milyen lenne az életünk csatazaj és patakvér nélkül, amikor a kelevézek és a nuncsakuk suhogása már a múlté, a kék plakátok üresen néznek le az emberekre, akik zavarukban eleresztik a szomszéd polgártárs nyakát, aztán egy idő után az üres kék plakátok is eltűnnek, és átadják helyüket például az addig rendre kitakart égboltnak.

Zavarba ejtő, életidegen érzés, belátjuk, a magyar történelmet nem a folytatólagos virágos-réten-futások és lepkekergetések viszik előre, hanem a zsidó apák-fiúk és a luxemburgi kommunisták meg a germán lányok plakátra nyomtatása, és akkor még nem beszéltünk a nemzeti kelevéz- és nuncsakuipar leáldozásáról (ami bizony bekövetkezik, ha kitör a béke), ami ugyanúgy vállalhatatlan, mint bajszot akasztani a Torokra Menő és Taknyon Tenyerelő Pannon Közösség tikkelő harcosaival (akik eléggé el nem ítélhető módon torokra mennek, és taknyon is tenyerelnek, ha elveszik a játékukat: a kis kárpáti ketreckekeckedést).

Voltak erre utaló jelek korábban, amit a magunk részéről elképedéssel vegyes kíváncsisággal fogadtunk. Tizenhárom év Fidesz-kormányzás teljesen hatástalan kritikái után úgy voltunk vele, hogy rajtunk ugyan ne múljon, menjünk a könnyebb ellenállás felé, vagyis ha a kabinet a nindzsaüzemmódban látja minden taktikák legjobbikát (márpedig abban látja), ám legyen. Az ördögi ügyességű, gyilkos távol-keleti harcművészek a kormányfő magabiztos kongresszusi metaforája után egy TikTokos imázsfilmben tűntek fel nemrégiben, és be is rittyentettünk volna a félelemtől, ha nem ugrik be (mintegy ügyeletes nindzsaként), hogy nem az ellenséget látjuk felsötétleni az ismerős figurákban, hanem a mi drága unortodox illiberálisainkat.

A nindzsahasonlat nem állt meg az emberiességi határoknál. A héten a Fővárosi Közgyűlésben Karácsony Gergely adta meg a fogalom magyarázatát, amikor közölte: „a nindzsák bérgyilkosok, akik a ravaszság, a kémkedés és a lesből támadás eszközeivel dolgoztak”, és ennél pontosabban ő sem tudná leírni a jelenlegi kormányt, amely kifosztja a Fővárosi Önkormányzatot. „Mi szamurájok leszünk, és megvédjük a várost a nindzsakormány támadásaitól” – tette hozzá a főpolgármester. A legkisebb képzelőerővel megáldott állampolgárban is besülnek a vincseszterek, ha elképzeli a csihi-puhit, 

Ennél közelibb kulturális találatot hozott a Minek öltözzünk a héten megannyi polgártársunk olthatatlan örömére? című közéleti társasjáték. Egészen pontosan 1731 polgártársunk szeretné magát szkítának vallani a következő népszámláláson, de már a soros nemzetiségi választáson is indulnának. A magukat szkítának valló magyar választók a Nemzeti Választási Bizottság elnökéhez fordultak, kezdeményezésükről az Országgyűlés dönt majd. Ehhez azonban a Magyar Tudományos Akadémiának is lesz egy-két szava, ugyanis a tudomány jelen állása szerint az utolsó szkíta nagyjából kétezer éve vett utoljára közép-ázsiai levegőt (vagy kelet-európait), és ez még a legszívósabb szkíták életben maradásához sem volt elég. A köztestület kevésbé élesen, de annál tényszerűbben úgy fogalmazott, hogy „nem állnak fenn sem a fizikai, sem pedig a törvényi feltételei annak, hogy a több mint két évezrede a történelem színpadáról eltűnt szkítákat (…) ma is élő, saját hagyományait és nyelvét őrző honos nemzetiségként lehessen elismerni Magyarországon”. Nem lesz tehát szkíta nemzetiségi önkormányzat a közeljövőben, lesz viszont 1731 szomorú magyar, aki ettől még pont annyira érezheti magának szkítának, amennyire csak akarja, és/vagy képes rá egy ültő helyében. Ettől aztán se jobb, se rosszabb nem lesz a nem szkíta többségnek: a kulturális értékválasztást emberfia meg nem akadályozhatja. Szkíta free! És persze Tibet, melynek hangoztatása nem elképzelhetetlen akkor, amikor nem jár erre éppen a kínai elnök, mert akkor elképzelhetetlen, legalábbis arccal földre kerülés vagy kézkicsavarodás nélkül.

És ha már akadémia: bár Európa-szerte sokasodnak az aggasztó jelentések, az európai uniós tagállamok közül egyedül Magyarországon tapasztalható az akadémiai szabadság szisztematikus megsértése, írta a héten a Népszava. A hollandiai Twentei Egyetem elemzése szerint a 27 uniós ország kétharmada dicsekedhet kimagasló vagy megfelelő akadémiai szabadsággal, a maradék egyharmad az átlagnál rosszabb képet mutat, és ez utóbbiak közül messze Magyarországé a legrosszabb teljesítmény: a 0,89-os uniós átlaghoz képest 0,34 az eredménye, még az utolsó előtti lengyeleknél is kétszer jobb a helyzet. Az Európai Parlament e tárgyban egy kötelező erejű jogszabály híve, amely rákényszerítené a tagállamokat e fontos szabadságjogok tiszteletben tartására. (Ezt a mondatot ezentúl időnként leírjuk e hasábokon, majd tartunk egy kis hatásszünetet, amíg a kedves olvasó kellően kiröhögi magát, ami a magyar nyelv szépségének köszönhetően annyira kétértelmű, amennyire csak lehet, egyszersmind átcsap valamiféle szelíd öniróniába, ami nem annyira kellemes, mint amennyire kellemetlen.)

(NEVETÉS)

És ha már nevetés: a csúnya szamuráj ellenzék szerint hazudós, korrupt és (az egy szemvillantásra eső) pofátlanságban megelőzhetetlen nindzsakormány annyi engedményt tett az uniónak az elmúlt hónapokban, hogy a hírek szerint rövidesen megnyílnak az európai pénzcsapok. Az európai pénzcsapokat szerény megérzésünk szerint ekkor látják majd utoljára.

Végül van szerencsénk írásban hírlelni egy új kísérleti rovat első fejezetét, amelyben még a legádázabb online hírszerkesztő szeme is könny­be lábad.

Ez ugyanis egyszerre alkalmas az arcszőrzet megtépésére, és annak a vélelemnek az igazolására, hogy a Karmelitában valójában Monopolyt játszanak a tisztelt hölgyeim és uraimok, mert azt komoly nindzsa nem állíthatja, hogy ennek (egyelőre kettős tagadással, bíróság nélkül) nem állnak fenn sem a fizikai, sem pedig a törvényi feltételei.