Európai Unió;támogatás;Orbán Viktor;vétó;

Orbán Viktor megvétózta Ukrajna 50 milliárd eurós EU-s támogatását

Az ügyben a jövő évi EU-csúcsig nem születhet döntés.

„Összefoglaló az éjszakai műszakról” – jelentette be péntek hajnali tweetjében Orbán Viktor, hogy az Európai Tanács brüsszeli csúcstalálkozóján megvétózta az agresszor Oroszország ellen háborút vívó Ukrajna 50 milliárd eurós EU-s támogatásáról szóló tervet.

A magyar miniszterelnök – aki ezzel nemet mondott a 2021 és 2027 közötti EU-s költségvetés felülvizsgálatára is – néhány órával azután tette közzé a bejegyzést, hogy a korábbi ígéretétől eltérően mégsem vétózta meg Ukrajna EU-csatlakozási tárgyalásainak a megkezdését, amiről 26 EU-tagország állam- vagy kormányfője nélküle – némi eufemizmussal a „konstruktív távollétében” – dönthetett. Péntek hajnali vétója miatt Ukrajna támogatásának a kérdését el kell napolni, csak a következő, már 2024-ben tartandó csúcstalálkozójukon tárgyalhatnak róla a 27 EU-tagország politikai vezetői.

Azt, hogy a magyar miniszterelnök vétózni fog, előrevetítette a politikai igazgatójának, Orbán Balázsnak a nyilatkozata is. Ő két napja arról beszélt, hogy az Orbán-kormány csak akkor támogatja az 50 milliárd eurós tervet, ha az Európai Bizottság hajlandó odaadni Magyarországnak minden pénzt, összesen 30 milliárd eurót, amelynek a folyósítását korrupciós vagy jogállamisági aggályok miatt fagyasztotta be. A többé-kevésbé nyílt zsarolásra bizottsági részről Johannes Hahn költségvetési biztos válaszolt, jelezve, Magyarország egyelőre nem kap több pénzt azon a 10,2 milliárd eurón kívül, amelynek a folyósítása előtt szerdán nyitott utat a brüsszeli testület.

Az Európai Unió négy éven át akarná 50 milliárd euróval támogatni Ukrajnát. Az összegnek a nagyobbik, 33 milliárd eurós része hitel, 17 milliárd euró pedig vissza nem térítendő támogatás. Ezt az Orbán-kormány ellenzi, mondván, négy év és 50 milliárd euró helyett  az EU mindössze egy évre kötelezze el magát és finanszírozza Ukrajnát úgy, hogy közben ne kelljen hozzányúlni a hétéves költségvetéshez sem. Egyéves támogatásba Magyarország is hajlandó lenne beszállni.

Maga Orbán Viktor egyébként hónapok óta orosz szájíz szerint beszél az orosz-ukrán háborúról, következtetése mindig az, hogy Ukrajna úgysem győzheti le Oroszországot, és eleve csak nyugati támogatással tudja tartani magát. Nevezte már az országot senkiföldjének és 2023 áprilisában pénzügyileg nem létező országnak is.

Mindeközben Ukrajnának várnia kell egy 61 milliárd dolláros amerikai támogatásról, amely ellen az Orbán-kormány állítólag lobbizik a Republikánus Párt politikusai előtt.