Varga Zoltán;NAV;költségvetési csalás; NER;

Házkutatásokat tartott a NAV a 24.hu tulajdonosának ügyében

Varga Zoltán korábban nyomásgyakorlásként és az egyre fogyatkozó független hangok elhallgattatási kísérleteként értékelte az ellene zajló eljárást.

Több helyszínen is házkutatást tartott, majd bizonyítékokat foglalt le az adóhatóság abban a büntetőügyben, ami a 24.hu-t is működtető Central Médiacsoport tulajdonosát, Varga Zoltánt is érinti - értesült a Magyar Nemzet néven megjelenő kormánypárti lap névtelen szerzője. Az ügyészség megerősítette az információt.

A nyomozást felügyelő Fővárosi Főügyészség a lapnak adott válaszában azt közölte, „az ügyben a nyomozó hatóság több helyszínen tartott kutatást, ezek során tárgyi bizonyítékokat – okiratokat és elektronikus adatokat – foglalt le”. A nyomozás érdekeire hivatkozva további információt nem közöltek.

A 24.hu-t, a Nők Lapját és a National Geographic magyar kiadását is sorai között tudó Centrál Médiacsoport tulajdonosát, Varga Zoltánt tavaly gyanúsította meg a NAV költségvetési csalással. A korábban Pegasus-kémszoftverrel is megfigyelt üzletember tavaly decemberben úgy fogalmazott az ellene zajló eljárásról, hogy „a legfontosabb, hogy maga az ügy az nem ügy. Ahogy megismertem a nyomozati iratokat, biztosan mondhatom, hogy ez egy karaktergyilkosság. Semmilyen bűntettet nem követtem el. Egy teljesen normál módon történő értékesítést csináltunk végig, ami másfél évig tartott.” A médiamogul akkor azt is elmondta, hogy amikor kilépett a NAV ajtaján, alig negyven perccel később már meg is jelent a téma az Orbán-kormány szócsöveként működő Magyar Nemzeten, majd húsz perccel később az összes, szintén Fidesz-közeli megyei lap online felületén ugyanaz a cikk, s ugyanígy a másnapi a Magyar Nemzet címlapja mellett az összes megyei lap címlapján.

Az elég világosnak tűnik, hogy az Orbán-kormányt nagyon zavarja, hogy a Centrál Médiacsoport nem az ő szájuk íze szerint működik, Varga Zoltán elmondása szerint már indirekt vételi ajánlat is érkezett hozzá egy NER-közeli barátján keresztül, de ő nemet mondott rá. Az üzletember összességében nyomásgyakorlásként és az egyre fogyatkozó független hangok elhallgattatási kísérleteként értékelte az ellene zajló eljárást.