Három főadat okozza a fájdalmat: a matematika, a természettudomány és a szövegértés. Ez utóbbi hazánkban ütötte a legnagyobb sebet a írni-olvasni tudók szívében: mert hogy az ún. funkcionális analfabetizmus idehaza 40 százalékos szintre emelkedett, ami majdnem a tanulok felének gyakorlati analfabetizmusát jelenti. (Azokról van szó, akik ugyan el tudják olvasni – ismerik a betűket –, ami írva vagyon, ám hogy miről szól a szöveg, arról nem tudnak beszámolni…) A külföldi elemzések viszont egyértelműen csak a matek és a természettudományi ismeretek visszaesését siratják: voltaképp joggal, mert ott (Nyugaton) tudják, hogy a jövő a digitális korszaké, a mesterséges intelligenciáé, amihez a matek- és fizikatudás az egyik fő bejárat, azaz a matek kompetencia visszaesése elzárja az utat a továbblépés elől. Csakhogy épp ez romlik évről évre.
Most hagynám a külföldi vizsgálódásokat és a hazai funkcionális analfabetizmussal foglalkoznék. Mert ez a 40 százalék azt jelenti, hogy még betanított munkásnak se lesz jó az a tanuló, aki képtelen hosszabb szöveget érteni-értelmezni. Gondoljuk csak meg: új munkahelyén kezébe adnak egy használati utasítást, amit a számítógép-vezérelt géphez mellékelnek, és azt mondják neki, hogy az egyszerű dolgokat elmondom-mutatom, a többit meg itt, ebben a füzetben megtalálod. Csakhogy a friss munkaerő egy szót sem ért a kézikönyvből. De egyszerűbb példával is élhetek: ma már egy autószerelő sem jön ki számítógép-ismeretek nélkül, az autó digitális berendezése kijelzi mi a baja, de ezt el kell tudni olvasni, és főképp: meg kell tudni érteni…
Itt látom a jelenség értelmezésében a fekete foltot. Arra ugyanis kevesen gondolnak, hogy itt már a magyar nyelvi ismeretekkel, azaz
az élőbeszéddel is baj van.
A mobiltelefonok kora – tehát a Messenger, az e-mail, a TikTok és a social media világa – arra neveli a tiniket, hogy röviden fogalmazzanak, néhány szóval, azt is olykor csak rövidített formában. Ráadásul a rövidítéseknek viccesnek is kell lenniük, így cselezve ki az esetleges szülői kontrollt. Szóval, csak röviden, tőmondatokban, a magyar nyelvet lecsupaszítva kb. háromszáz szóra… És máris benne vagyunk a funkcionális analfabetizmusban. Tenném hozzá mindehhez, hogy a mobil, meg a társas média használat magányosan történik, vagyis olyan nincs, hogy én látom a partnerem arcát, gesztusait, az ún. metakommunikációját, ami segít a megértésben. A magányos kamasz partnere csak a mobil, meg a tik-tok – eszközök, melyeknek nincs metakommunikációjuk.
Ha ilyen nevelődésen megy keresztül a kamasz, akkor hogyan értsen meg egy bővített mondatot, netán egy hosszabb – szövegbéli – passzust? (Szándékosan nem írtam szakszöveget, mert az már külön tészta…) Nem fogja érteni, mert a hosszabb bekezdések megértéséhez nincs tréningje. A maroktelefon korszakában nem ez a kurrens érintkezési forma: itt az a jelszó, hogy „írj röviden!”. És ne dumálj hosszan, fejezd ki magad pár szóval. Azaz – nemcsak a kamaszok, a felnőttek is – lassan leszoknak a beszélgetésről, még inkább bizonyos dolgok elmagyarázásáról is, „Szia, hogy vagy?”, „Jól, köszi!”, és kész. „Bővebben?” „Rosszul, köszi!” Ha valaki hosszabban akarja elmesélni, hogy mi a baja, akkor a partner vagy kinyomja a mobilt, vagy unja magát és egy idő után fogalma sincs miről beszél a haver…
Vagyis az analfabetizmus egyik gyökere már az élőbeszédben megjelenik: elszoktunk a társalgástól, a beszélgetéstől, főképp a kicsit bonyolultabb dolgok kifejtésétől-értésétől. Ha viszont ilyen nyelvi tudás-deficittel állunk neki egy több bekezdéses szöveg olvasásának, az kész csőd: a szöveg közepén már elfelejtjük, mivel is kezdődött a mondat, mit akar a szöveg mondani. „Így nem szokás a »mi körünkben« beszélni.” És akkor a szöveg lebeg a félig értett, vagy ködösen nem értett szférában. Hogyan lesz egy ilyen 15-20 éves közötti fiatalból – illetve 40 százalékukból – betanított munkás, netán szakmunkás? (Továbbtanulásról már nem is akarok beszélni, tanárként sok rossz egyetemi tapasztalat ragadt rám e téren.)
Tudom, persze hogy tudom, hogy az élőbeszéd átfordítása leírt (értelmes) szövegre olyan, mint valami kódírás. Visszafordítása még inkább az, nos ezt a kódot a mobil, a social media egy másik, egyszerűbb, praktikusabbra kódra cserélte le. Az élőbeszéd maga is rejtvények halmaza a tinik világában: apuka-anyuka nem érti miket makog a gyereke.
És máris itt van a funkcionális analfabéták utánpótlása: nyelvünk, közbeszédünk akadálya a írás-olvasás belső, azaz intenzív megértésének.