„Szóltak már, hogy menni kell” - Szerződésről még nincs hír, de a MÁV már költözteti a Rákosrendezőn élőket a budapesti Dubaj kedvéért

Nagyon-nagyon kell hunyorognia annak, aki az M3-es autópálya bevezetőjének városligeti hurkától kezdődő egykori vasúti területben képes meglátni a felhőkarcolókkal tűzdelt új negyedet. Az Orbán-kormánynak és az emirátusi befektető csoportnak sikerült. Bár nekik vélhetőleg a pénzügyek magaslatáról letekintve „térkép e táj”, lentről nézve inkább látszik a „házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom” és a letűnt világ romjai között halkan sírogatók.

Az elhibázott állatkerti biodómtól észak-kelet felé indulva kiinduló pontként mindjárt ott a millenniumi földalatti végállomásának szégyene. A túlfélen, a Szőnyi úton a sporttelep mentén haladva egészen baráti a látvány, de a Teleki Blanka út foghíjas macskakövein átkelve szürreális időugrásként lépünk vissza a lerongyolódott múltba. Rákosrendező állomás sokszor – nem éppen kedvező kontextusban – emlegetett kettős sorompójától jobbra viszonylagos kinézetű állomásépület álldogál, előtte a MÁV régi jobb korát idéző virágágyás két megtermett nyárfával. Mögötte talpfák halmai, előtte vágányok sűrű acélcsíkjai. A síneken tehervonatok tolatgatnak, köztük sárga munkavédelmi mellényesek integetnek, különféle irányokból érkezők kelnek át keresztül-kasul. Hangosbemondó jelenti: érkezik a váci zónázó.

Meglepő módon a peron melletti állomásépület sokkal romosabb. Bedeszkázott ablakai, málló falai erős kontrasztot alkotnak a mellé befutó Flirt szerelvényekkel. A falakon a nyelvtan szabályait nem túl rigorózusan követő feliratok szerint „kúss” és „takaroggy”. Az üzenetek javát a miniszterelnöknek címezték. Nem idéznénk.

A sorompó másik oldalán az ingatlanfejlesztői paradicsomként működő XIII. kerület egyik új társasháza tornyosul, éppen a Nagy Lajos király úttól a Béke térig húzódó, a meghosszabbított 3-as villamosnak is helyet adó közúti felüljáró angyalföldi lábának helyén. Így ha valaha megépül a felüljáró, kicsit majd el kell kanyarítani. A majdani felüljáró ennek, illetve a másik végén a Kassai téren álló házaknak is a második emeletével egy magasságban vezet majd.

– mutat körbe alkalmi kísérőm, Garay Klára, Podmaniczky-díjas városvédő, Zugló és Rákosrendező jó ismerője a szigorúan védett virágok, sudár nyárfák, invazív növények között heverő vasúti elemek mellett állva. Már elöljáróban leszögezi, hogy nem a terület hasznosításával van a baj, hanem azzal, hogy ezt az Orbán-kormány sajátos szerepértelmezése szerint szigetszerűen, a városkontextusból kiragadva készülnek megvalósítani, nem törődve azzal, hogy miképpen illeszkedik majd az új negyed a városszövetbe, hogyan kapcsolódik a közmű és közúti hálózatokhoz. Attól is tart, hogy a kiemelt beruházások bevett gyakorlata szerint itt sem készül majd környezeti hatástanulmány, sőt, az érintett önkormányzatot és a lakosságot is kizárva döntenek arról, hogy mi épüljön a területen.

Ráadásul a kiemelt partnerek a kormányzati mentesség védelme alatt a kitermelt veszélyes hulladékot többnyire nem szakszerűen ártalmatlanítják. Márpedig Rákosrendező 130 hektáros területén, amelyből a Népszava által korábban megszerzett dokumentumok szerint „69,3 hektár kerülhet értékesítésre” az arab befektetőknek (a miniszteri Dubajinfón 100 hektár beépítéséről volt szó) éppen a talajszennyezés jelenti a legnagyobb problémát. 

Lázár János, a mini/maxi-Dubajt december elején bejelentő építési miniszter az elsők között húzta le a Nyugatiba vezető vágányok és így Rákosrendező környezetének vasúti megújítását az állami beruházási listáról, az erre elnyert uniós forrásokat is visszafizette, csak megállíthassa a Vitézy Dávid csapata által kidolgozott vasútfejlesztési projektet. Most mégis 300-400 milliárd forint értékű állami forrásból megvalósuló közösségi fejlesztést ígér a területre. A külföldi befektető azonban üresen akarja megkapni a területet, ahol most tucatnyi cég működik

A Rákospatak utcán balra fordulva haladunk a sínek felé. A fém feszületen túl – akár egy egyutcás faluban – pár lépésre már ott a természet. Igaz, itt kaotikus dzsumbuj formájában. A patak diszkréten a föld alá bújik, a sínek fölött átvezető gyalogos felüljáróra töredezett betonlépcső vezet rajta törött üvegek darabkáival. Mégsem vagyunk egyedül. Egy talpig sportruhás futó halad el mellettünk, alant egy kutyasétáltató tűnik fel kozmetikázott ebével, a felüljáró végén gyermekét nyakába kapó, kezében sárga gyerekbiciklit cipelő férfi távolodik.

Alattunk robognak a vonatok. A Mohu feliratú vastelepet hevesen berzenkedő kutya őrzi a sínek másik végén. Egy csónak támaszkodik a kerítésnek masszív állványzatán. A felhúzott sorompóval tisztelgő töltés túloldalán ismét kibukkan a föld alól a Rákospatak. Vadkacsa úszik a sötéten csillogó vízen. Híd ível felette. Mögötte alagút félköríves szája. Hollandiában kedvelt kirándulóhely lenne, itt gyártelep épült mögé. Jönnek mennek a kocsik, furcsállkodó tekintetek követik lépteinket. A másik oldalon néma, töredezett házak és egy emeletes épületben lámpakereskedés. Közte kis teresedés, közepén három ágból, kövekből, vaskos hajókötélből készült kortárs installáció. Az innen induló út mindkét oldalán erőteljes színekkel megrajzolt, deszkaalapra tűzött, majd fémlábakkal az út szélére állított behajtani, parkolni tilos tábla. Nem lehet nem arra menni tovább.

Az út végén egy téglafalát mutogató épület. Ablakán alkalmi függönyként lógó anyagdarab zöld mezőben két kanárisárga vízszintes zsiráffal. Fölötte zománcozott fehér kályhacső meredezik. A ház előtt kerti törpe nyúlformában, mellette egy görög hajladozó nimfa kínai utángyártott kivitelben, mindez egy takaros festett gumikerekes ágyás mellé rendezve. A ház két oldalán töltésfal, előtte szigorú kapu. Kétségtelenül a legmasszívabb része az együttesnek. Öblös kutyaugatás harsan és hirtelen felbukkan az építmény őre szürke mellényben, szürke nadrágban, kissé zilált ősz hajjal. Vérfoltos kézzel int és érdeklődik, hogy mégis mi járatban vagyunk. Elmondjuk. Nem retten meg. Cserébe megosztja velünk, hogy már ő sem marad sokáig. Az épület, ami mögötte van, a lámpabolt és egy másik kereskedőcég raktára.

A főnöke tavaly október táján kapott egy levelet a MÁV igazgatóságtól, hogy menjen be és vigye magával a tulajdoni lapot. Ott azután megmondták neki, hogy idén március végéig, de legkésőbb augusztus elejére ki kell költözniük, mert rendezik és beépítik a területet. A főnöke tájékozott ember, szerinte jó, ha két év múlva nekilátnak, mert vita van a felhőkarcolók miatt. De nekik akkor is menniük kell. A főnök nem elégedetlen, kapnak kártalanítást. Az acélvázas raktárat elbontják és felépítik máshol. Alex – így nevezte magát a szürke ember – lesz az őr ott is, ahogy itt is az 25 éve.

Alex sokszor úgy főz, hogy a ház mögötti viskótelepen élő 25-30 hajléktannak is jusson, nekik is szóltak már, hogy pakoljanak, menjenek. Hiába nincs hová, megmondták nekik, hogy nem lesz maradásuk. Onnan lentebbről – int a hátunk mögé, a patak irányába – novemberben már ki is költöztettek vagy 40-50 családot valahová Pest környékére, a két házsort már le is bontották. A szomszédos házakban élő MÁV-dolgozókat is értesítették, hogy másutt kapnak szolgálati lakást, így menniük kell.

A beszélgetés ezen pontján megtudjuk, hogy éppen a kutyáknak – a nagy öblös hangúnak, meg két csivavának – vágja a húst és a háza, meg a raktár egy széntelep és egy olajvezeték alagútjainak töltése közé épült, onnan hordja a tojásszenet, amivel fűt. Menjünk csak – biztat –, szedhetünk mi is.

Elindulunk. Szenet nem szedünk, bár valóban látunk, elhagyott sínekkel, építményekkel, csövekkel együtt, majd elénk tornyosul egy csodálatos ívű fém csigalépcső, tetején egy széthullófélben lévő faőrbódéval. Körötte szemét, a fél rekamiétól, a törött wc kagylón át, a lebontott autóvázig minden. Ezzel együtt a vártnál kisebb halmokban gyűlik a város mocska, holott az efféle elhagyatott helyek mágnesként vonzzák az illegális szemétlerakókat. Tovább megyünk a tankcsapdáknak is beillő útakadályokon át. A sűrű növények mögött itt is-ott is házak, műhelyek, elhagyatott vagy lakott épületek tűnnek fel. Van ahol még redőny is van az ablakon, antenna a háztetőn, a kerítés mögött takaros kert. Másutt egész P+R parkoló van kocsikból, éber kutyákkal vigyázva. A vadkutyák lekenyerezésére szánt zsírszalonna darabkák is előkerülnek a szatyorból, de inkább visszafordulunk a törzsek felénél kivágott fákkal szegélyezett úton. A nap velünk botladozik a törött betonon. A városközponthoz közeli, hatalmas kaotikus enyészetben mintha megállt volna az idő. Csak a szarka kerreg felettünk egy kopasz nyárfa ágán megállíthatatlanul.

Az Építési és Közlekedési Minisztérium egyébként nem válaszolt a Mini-Dubajra vonatkozó kérdéseinkre.