MÁV;Lázár János;Volán;bértárgyalások;

Lázár János megtette a béremelési ajánlatát, három év alatt legalább a negyedével nőhet a MÁV-VOLÁN dolgozók bére

A szakszervezetek időt kértek. Az egyeztetések a tervek szerint ebben a hónapban folytatódnak. 

Három év alatt legalább 25%-os, ezen belül 2024-ben legalább havi 70 ezer forintos egységes béremelés – ez a tulajdonosi jogokat gyakorló Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) ajánlata a MÁV-VOLÁN-csoport munkavállalói számára.

Mindez a cégcsoport keddi közleményéből derül ki. Délelőtt személyesen Lázár János részvételével zajlottak a bértárgyalások. A miniszter hároméves bérfejlesztési ajánlatot tett a vállalatcsoport munkavállaló számára. Ennek első eleme lenne a legalább havi hetvenezer forintos béremelés. A tulajdonosi-munkáltatói ajánlat szerint a bérek összességében legalább 25%-kal emelkednek a hároméves fejlesztési ciklus egésze alatt, amelynek mértékétől felfelé el lehet térni az éves bértárgyalások során, lefelé azonban nem.

A szakszervezetek többsége időt kért, hogy az általuk képviselt munkavállalókkal közösen alakítsák ki álláspontjukat, szerezzenek mandátumot. A felek megállapodtak abban, hogy az egyeztetések januárban folytatódnak. 

Kérdés persze, hogy ez elég lesz-e arra, hogy elmaradjon a MÁV-Volánnál körvonalazódó sztrájk. Mint lapunk is megírta, közel hatezer volános sofőr támogatja az újabb munkabeszüntetést. A Mozdonyvezetők Szakszervezete pedig bejelentette, hogy legalább 18 százalékos bért követelnek. Ha ezt a szintet nem éri el a munkáltató ajánlata, cselekvési programot határoznak meg a nyomásgyakorlásra, és felkészülnek a sztrájkra is.