Robert Fico;Magyarország;Szlovákia;Orbán Viktor;

Robert Fico kijelentette, hogy mindentől megvédi az Orbán-kormányt az Európai Unióval szemben

Budapesti látogatásán a szlovák kormányfő elárulta azt is, ugyanaz a véleményük Orbán Viktorral Ukrajnát illetően és a V4 működésével kapcsolatban is. A „Brüsszellel” megütött keményebb hangnemet az északi szomszédunknál több tízezres tüntetésekhez vezető, az uniónak is szemet szúró igazságügyi átalakítás acélozhatja.

Szlovákia nem támogatja Magyarország jogainak bármiféle korlátozását az Európai Unióban, és soha nem fog egyetérteni azzal, hogy egy országot azért büntessenek meg, mert a szuverenitásáért és az ország nemzeti önállóságáért küzd – jelentette ki Robert Fico szlovák miniszterelnök, miután kedden Budapesten tárgyalt Orbán Viktor magyar kormányfővel.

A szlovák miniszterelnök a magyar kormányfővel közösen tartott sajtótájékoztatón azt mondta: nagy nyugtalansággal figyelik, ami jelenleg a magyar és a szlovák kormány körül zajlik, hiszen az Európai Parlament szerdán egy nyilatkozatot szeretne elfogadni a szlovák büntető törvénykönyv változásával és a speciális ügyészség megszüntetésével kapcsolatban. Ezzel kapcsolatban bírálta a szlovák ellenzéki európai parlamenti képviselőket, akik szerinte ártanak az egész országnak, hogy ártsanak a kormánynak.

Mint mondta, figyelik a Magyarország körül kialakult helyzetet is, hiszen olyan javaslattervek jelennek meg, hogy fosszák meg a szavazati és más jogoktól Magyarországot. Kijelentette: amíg a pozsonyi kormány feje lesz, addig soha nem fog egyetérteni azzal, hogy egy országot azért büntessenek meg, mert a szuverenitásáért és az ország nemzeti önállóságáért küzd.

Robert Fico arról is beszélt: elutasítják az uniós migrációs paktumot, valamint ugyanaz a véleményük Orbán Viktorral Ukrajnát illetően és a V4 működésével kapcsolatban is. Szlováki miniszterelnöke utóbbi ügyben a csehek aktívabb szerepét szorgalmazná, az ukrajnai helyzettel kapcsolatban pedig úgy fogalmazott, hogy valójában  „mindenkinek észre kellene vennie, hogy Magyarország segíteni akarja Ukrajnát”. – Ha a jelenlegi stratégiát folytatják (az oroszok és az ukránok), akkor minkét oldalon 100-100 ezer halott katonával több lesz, az oroszok továbbra is ellenőrizni fogják a Krímet és javulni fog Oroszország tárgyalási pozíciója. Én szláv vagyok és bánt, hogy szlávok egymást ölik – mondta Fico leegyszerűsítve a háborús helyzetet.

A hvg.hu emlékeztetett, a budapesti találkozóra azután került sor, hogy néhány napja Szlovákia több városában tízezrek tüntettek Robert Fico ellen az igazságügyi rendszer átalakítása miatt, s a több mint egy órás késéssel kezdődött, és hosszúra nyúlt egyeztetés is arra utalt, hogy a szlovák és a magyar kormányfő a következő években fontos szövetségesek lehetnek az Európai Unióban.

Orbán Viktor nem is hagyta ki, hogy már „évek óta” vártak erre a találkozóra Robert Ficóval, s az első kétoldalú 2012-es megbeszélés óta 33-szor találkoztak, ami lehet, hogy Európa-rekord és a magyar miniszterelnök szerint egy ilyen hosszú távú kapcsolat mindkét nép javát szolgálja.

– Mindketten tudjuk, hogy közép-európai sorsközösségben vagyunk, a két nép történelmét nem lehet egymástól elválasztani, és van egy közös összekötő kapocs: mindkét ország a latin kereszténység világához tartozik. A két ország érdekei legalább 99 százalékban egy irányban mutatnak. Fontos például mindkét országnak a szuverenitás, nem örülnek a brüsszeli szuperállam kezdeményezéseknek, az illegális migrációt legitimizálni akaró törekvéseknek – hízelgett a házigazda a vendégének, amit még fokozott is, hogy köszönetet mondott Ficónak azért is, mert szlovák rendőrök rendszeresen segítenek megvédeni a magyar határokat, és 20 ezer illegális migráns elfogásában nyújtottak segítséget.

Orbán Viktor a fentiekért cserébe azt ígérte meg kollégájának, hogy jövőtől a magyarok a szlovák légtér védelméhez járulnak hozzá, és szorosabbra fűzik a tervek szerint a gazdasági együttműködést is.

– Nagyon jólesik, amikor egy olyan országba látogatok, ahol a hidakon közös magyar és szlovák zászlókat látok, még akkor is megértjük egymást, ha más politikai táborból jövünk – áradozott Robert Fico is, aki ha lehet, a kedélyeskedésre rátett még egy lapáttal, amikor így fordult magyar kollégájához: „Kedves Viktor, Szlovákiában rendkívül népszerű vagy a normális emberek között, mert az országod nemzeti érdekeiért harcolsz, nyíltan beszélsz a nemzetközi szervezetek hibáiról és keményen kiállsz az országod szuverenitása mellett.”  Fico meg is hívta Orbánt Pozsonyba.

A kérdések sorában az M1 felvetésére Orbán Viktor reagált arra is, hogy Charles Michelnek, az Európai Tanács elnökének EP-választási sikere esetén távoznia kellene posztjáról, és előfordulhat, hogy neki kellene ideiglenesen betöltenie a tisztséget: „Nem szerepel a terveim között, hogy bármilyen európai pozíciót töltsünk be, jól érezzük magunkat itthon.”