egészségügy;gyógyászati segédeszköz;tb-támogatás;térítési díj;

Akár tízszer többet, 80 ezer forintot kell fizetniük februártól a fájós lábúaknak a gyógycipőért

Megszűnik az úgynevezett enyhe lábdeformitás kezelésére szolgáló gyógycipők tb-támogatása, így a betegek a már felírt vényeket legkésőbb január 31-én adhatják át a lábbelit készítő cipésznek.

Ezt követően már csak teljes áron juthatnak hozzá a fájós lábúak az úgynevezett C1-es cipőkhöz.  Akár 80 ezer forintba is kerülhet majd egy pár lábbeli.

A gyógycipő készítők maguk kérték még a múlt év őszén, hogy töröljék a támogatottak közül ezt a terméket. Az egészségbiztosító egy ilyen lábbeli közfinanszírozott árát 16 800 forintban határozta meg, és ennek 50 százalékát fizette, azaz a betegnek ugyanennyit kellett hozzátennie térítési díjként. Csakhogy egy-egy ilyen egyedi termék előállításán a gyártóknak darabonként több tízezer forint veszteségük volt. S mivel a biztosító ezt nem kompenzálta, kérték a támogatás megszüntetését. Akinek a jövőben ilyen gyógycipőre lesz szüksége, piaci árat kell majd fizetnie, azaz a korábbi 8400 forint térítési díj helyett harminc-negyven ezer forintot. Azaz egy pár akár nyolcvanezer forintba is kerülhet a pácienseknek.

Mint arról írtunk, már tavaly drámaian csökkent a betegeknek rendelt gyógyászati eszközök száma. Csak a gyógycipőkből 118 ezerrel kevesebbet írtak fel a pácienseknek 2023 novemberére, mint az azt megelőző év azonos időszakában. Ennek oka részben, hogy tavaly májusban szigorította a kormányzat a gyógyászati segédeszközök felírását. Ezt követően gyógycipőt csak elektronikus vényre rendelhetnek az orvosok és a felírásnál fotót kell készíteniük a deformált lábról, vagy képalkotó diagnosztikai vizsgálat leletét mellékelni. Erre a szigorításra azután került sor, hogy a Nemzeti Védelmi Szolgálat visszaéléséket tárt fel a gyógyászati segédeszközök piacán.

A nyomozásoknak és letartóztatásoknak volt egy olyan hatásuk, hogy azokban a termékkörökben, ahol felmerült a „jogosulatlan felírás”, az orvosok inkább nem rendelték az adott eszközöket. 

Az orvosokat az is távol tartotta, hogy a fotózás és a későbbi ellenőrzésekkel járó kényelmetlenséget nem akarták vállalni. Mindennek következtében tavaly 46 százalékkal fizettek ki kevesebbet ortopédcipő-támogatásra, mint az azt megelőző évben. A támogatását most elvesztő úgynevezett C1-es cipők felírása a gyógycipők piacán belül is a felére csökkent.