egészségügy;Magyarország;interjú;leváltás;Velkey György;kórházigazgató;

2024-01-27 05:50:00

„Hiába váltanak le kórházigazgatókat, ettől nem javul a helyzet, ha kevés a pénz”

Azok a kórházak, ahol rosszul finanszírozott szakmák vannak, ha jól végzik a dolgukat, egyre jobban eladósodnak – állítja Velkey György, a Magyar Kórházszövetség elnöke. Interjú.

Meglepte, hogy a belügyminiszter december végétől leváltott két tucat kórházigazgatót?

Nagyon váratlanul ért, és kellemetlen helyzetet jelent a szövetségnek, de az érintetteknek is. Reaktív helyzetben voltunk ebben az esetben.

Ha kérdezték volna, milyen tanácsot adott volna?

Azt, hogy a váltás ne előkészületlenül és semmiképpen ne januárban történjen meg. Ilyenkor nagyon sok változás zajlik egyidejűleg: évlezárás, évindítás, sok az új intézkedés. Sok olyan nehéz helyzet van a kórházakban, amelyek menedzseléséhez rutinos, hatékony vezetésre, főigazgatókra van szükség. A leváltások az állami kórházak negyedét érintik, az új főigazgatók kinevezése hosszú hónapokig, akár fél évig is elhúzódhat, ami a rendszer ütőképességét rontja. Magam nem hoztam volna ilyen döntést, de egy fenntartónak lehet ez a választása, és találhat hozzá megfelelő érveket is. Például azt, hogy legyen egy bizonyos kor limit. Ugyan nem tartom azt sem túlságosan szerencsésnek, ha 80 év körüli kórházigazgatók vannak, de az emberi képességek nagyon különbözőek. Ha megkérdeztek volna, azt javaslom, hogy legyen meghirdetve egy átmeneti idő, az alatt válasszuk ki az új vezetést, és egy jól menedzselt folyamatban adják át ezek a kórházvezetők a mandátumaikat. Voltak olyanok is a decemberben leváltottak között, akiket nem a koruk, hanem valami más, számunkra ismeretlen okból váltottak le.

Az érintett kórházigazgatók kértek öntől, a szövetségtől segítséget, támogatást?

Igen. Azért ez egy olyan kör, amiben megvannak az informális és a formális csatornák. A Kórházszövetségen keresztül igyekeztünk megköszönni a munkájukat. Követtük a sorsukat. Nagyon kiváló emberek, és nagyon rutinos vezetők vannak köztük, akik most is igyekeznek, és helyenként úgy tűnik, hogy kapnak is feladatokat.

Van még értelme főigazgatónak állni vagy mostanra kiüresedett ez a funkció?

Teljesen nem üresedett ki, de a mozgástér csökkent. Ebből többre lenne szükség a gazdálkodásban is. Jó lenne, ha nagy centralizációs időszak után most egy decentralizáló is következne és több döntés születne helyben.

A kormány tavaly év végén 90 milliárdos adósságot rendezett, mostanra újabb 60 milliárd forint az ellátók tartozása. Három éve még csak havi 3,5 milliárddal, két éve már 5 milliárddal, tavaly 8 milliárddal, mostanra már 11 milliárddal nő az adósság. Ön érti, hogy mi történik?

A számok magukért beszélnek. Világszerte és nálunk is lezajlott egy óriási inflációs folyamat, amit az egészségügyi intézmények finanszírozásában a dologi kiadásokra fordítható költségek nem követtek. A személyi költségek fedezetének legnagyobb része külön soron érkezik az intézményekbe, így ez nem jelent extra nagy terhet. Viszont az energiaárrobbanás már 2022-ben teljesen szétzilálta a kórházi gazdálkodást, s hatalmas eladósodást hozott magával. Az energiaárak teljes kompenzálása későn, de 2023 nyarán megtörtént. Ám a dologi költségek – például az injekciós tűk, az élelem, a gyógyszerek – áremelkedésére nem volt semmilyen kompenzáció. Az eladósodásban benne van az is, hogy még mindig vannak igazságtalan finanszírozási elemek a rendszerben, noha az elmúlt évben, ebben elég sok korrekció történt. Például, hogy egy-egy alulfinanszírozott szakmában emelték az intézményeknek járó díjakat. Azok a kórházak, ahol rosszul finanszírozott szakmák vannak, ha jól végzik a dolgukat, egyre jobban eladósodnak. Az eladósodást úgy csökkenthetnék, ha nem fogadnának beteget, de ezt nem tehetik meg szakmai és etikai okból. Másrészt a kisebb kórházakban a helyi lobbitevékenységek miatt fenntartanak a mindenkori döntéshozók olyan ellátásokat is, amelyekben kevés a beteg, és a rájuk eső teljesítményalapú finanszírozásból nem tudnak megélni. De azon intézmények is adóssághalmozóvá válhatnak, amelyek több szolgáltatást nyújtanak mint amekkora keretet a biztosító finanszíroz, azaz a meglevő kapacitáskeretüknél többet dolgoznak. Ebbe a helyzetbe került a Bethesda Gyermekkórház is, amelyet magam vezetek: messze túlléptük a kapacitáskereteinket, mert azt meghaladó számú beteg jött hozzánk, és ezért rengeteg az egészségbiztosító által kifizetetlen gyógyításunk. Az is adóssághoz vezethet, ha nem használja ki a kapacitását egy intézmény, például azért, mert nincs elég orvosa, vagy ápolója.

Lehet ennek egyszer vége?

Nehéz kérdés. Az egészségügy már a rendszerváltás óta mindig vesztese a költségvetésnek és jelen pillanatban is rossz pozícióban van. Ennek az a következménye, hogy ha igyekszünk a betegeket befogadni és jól ellátni, minőségi munkát végezni, akkor azzal romlik a gazdasági pozíciónk. Most zajlik az úgynevezett kódkarbantartás, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy megmérjük rendszerszinten, hogy valójában mennyibe kerül 1-1 beteg ellátása. Ennek az eredményét még nem látjuk, de a korábbi adatgyűjtésekből ismert, még ha azok nem is voltak teljes körűek, hogy az orvosi eljárások, beavatkozások költségei nagy többségükben meghaladják, sokszor jelentősen túllépik azokat az összegeket, amiket azokért a biztosító fizet...

Ha jól értem önt, akkor ezen nem segít a vezető leváltása, a kórházigazgató menesztése.

A menedzsment mozgástere ma nagyon kicsi. A számok magukért beszélnek: ha egyszer kevés a dologi költségre a pénz, akkor azt a kórházigazgató sem tudja megsokszorozni.

Mit mondana annak a térdprotézisre váró betegnek, akinek – a Válasz Online múlt heti cikke szerint – az orvosa hat év és kilenc hónapra ajánlott műtéti időpontot…

Az a helyzet, hogy a protézisműtétekre és sok más műtétre világszerte nagyon sokat kell várni. Ez nem magyar sajátosság. Mit mondhat az ember? Annak, aki ilyen beavatkozásra vár, nehéz helyzete van, alkalomadtán nekem is az lesz, ha felkerülök egy ilyen várólistára. Ennyit tud az egészségügy jelen pillanatban produkálni, sok ponton nem tudja azt adni, amit ideálisnak tartunk. Egyre drágábbak az ellátások, a várható élettartam kitolódásával egyre nagyobbak az igények a szolgáltatásokra. A jelenlegi egészségügyi erőforrásokból ezeknek a felmerülő igényeknek nem lehet eleget tenni. A protézisek drágák és a beavatkozások elvégzéséhez szükséges szakemberekből is kevés van. Sajnos tudomásul kell venni, hogy a szolgáltatások hozzáférhetősége valamelyest romlik. Ez nem jó, de arra kell törekednünk, hogy ez még a tolerálható szinten maradjon.

Például hogyan?

Küzdhetünk azért, hogy a kórházainkban jobb, minőségi ellátását tudjuk biztosítani a betegeknek, de rendszerszinten nem reális, hogy a javulás jelentős legyen. A legfontosabb az lenne: sokkal jobban meg kellene becsülni az ápolók munkáját. Például a várólista problémának az lenne az egyik legegyszerűbb megoldása, ha a kórházakban lenne elegendő műtősnő, aneszteziológus asszisztens, intenzív ápoló. A műtői kapacitások csökkenésének oka alapvetően a személyzet hiánya. Alig-alig képződnek ma ilyen szakemberek az országban. Azért nem mennek ma asszisztensnek vagy ápolónak a pályaválasztók, mert ezek a szakmák nem eléggé megbecsültek. Ha egy családban azt mondja akárkinek a lánya, hogy én műtősnő szeretnék lenni, akkor valószínűleg azt fogja hallani: kislányom, te szép vagy, okos vagy, ügyes vagy, miért nem találsz ki valami olyat, amiből jól megélsz, és nem kell éjszaka dolgozni, és nem vagy kiszolgáltatva a betegnek, meg az orvosnak, meg mindenkinek?

Ha jönne egy jó tündér, és azt mondaná: mondjon egy összeget...

...ez nem csak pénz kérdése. Nincsen a pályán ember. Az, hogy milyen hosszú lesz a várólista a következő évtizedben, már akkor eldől, amikor a 14 évesek középiskolát választanak. Ugyanis nagyon kevesen választják az ápolói vagy egyéb egészségügyi szakterületet. Innen indul el a dolog, és ha most adnának egy a mostaninál is jelentősebb béremelést, akkor annak is csak 10 év múlva lenne igazi hatása a rendszerben. Talán a pályaelhagyók visszaáramlását elérhetjük korábban – és ez se jelentéktelen. Túl hosszú a képzés, illetve a rutin megszerzéséhez szükséges idő, így egy politikai beavatkozásnak nincs azonnali direkt hatása. Ezt a mindenkori kormányok is felismerték, és ezért a szükséges beavatkozásokat, amióta én a rendszerben vagyok, mindenki tolja, vagy csak olyan lépéseket csinál meg, amiről azt gondolja, hogy néhány hónapon belül lesz látszatja. Ez nagy baja az egészségügynek.

Óriási visszhangot váltott ki, hogy múlt év decemberében lényegében megszűnt a spinális izomatrófia (SMA) születéskori ingyenes szűrése. A programban eddig 73 ezer csecsemőt vizsgáltak meg, közülük 9 érintett babát találtak, akiknek időben elkezdődhetett a kezelése. Most a kormányzati kommunikáció arról szól, hogy értékelik az eredményeket, s majd csak utána döntenek a program folytatásáról. Addig csak a fizetős teszt elvégzésére van lehetőség. Mi tart ennyi ideig az adatok értékelésében?

Ez egy, az Egészségügyi Tudományos Tanács jóváhagyásával zajló kutatási program volt, amely 2022 novemberében indult, és amelynek az utolsó bevonható szereplője 2023. december 31-én született. A programot a Bethesda koordinálta, és maguk a szűrések a Semmelweis Egyetem és a Szegedi Egyetem a laboratóriumaiban történtek. Nagyon sokan voltak, akik önkéntes beleegyezéssel részt vettek benne, és nagyon eredményesnek tartjuk a kutatást, mert valóban megtaláltuk a várható számú beteget. Így ők nagyon hamar kaphattak kezelést, heten közülük génterápiát, ketten pedig a szakmai előírásnak megfelelően génmódosító kezelést. Azt is látjuk, hogy a korai kezelésnek – néhány hónapos maximum egy éves követésekről van – nagyon jó klinikai eredménye van. A vizsgálatokat folyamatosan értékeltük, és a múlt héten, mint koordináló szerv el is küldtük a döntéshozóknak. Ilyen értelemben a kutatásnak a szakmai része le van zárva. Azt hiszem, hogy a december 31-én még levett minták figyelembevétele mellett ez a bő két hetes intervallum utáni szakmai lezárás rekordteljesítmény. Az állam a szűrést ki akarja terjeszteni mindenkire, erről az ágazatvezető tájékoztatott minket. Ez erőforrásokat igényel, technikai előkészületeket, döntéseket. Fontos, hogy erre minél hamarabb sor kerüljön. Itt nem arról van szó, hogy egy kutatás folytatódik, hanem hogy annak lezárása után a szűrésnek bele kell kerülnie az országos kötelező anyagcsereszűrési körbe, ami egy teljesen más, a társadalombiztosítás által finanszírozott rendszer. Magyarország az SMA-diagnosztikában és terápiában előreszaladt, az európai élmezőnyben vagyunk. Most a döntéshozókkal napi konzultációban vagyunk, tapasztaljuk az elszántságot, hogy ez a lépés is hamar megtörténjen, és akkor tartjuk a legjobbak között a helyünket.

Kivéve azoknak a szülőknek, akiknek ezért a szűréséért körülbelül 100 ezer forintot kell előteremteniük.

Most ebben a pillanatban, még igen. Mi különösen látjuk, hogy ezt nagyon nehéz megélni, de hát Európa jó részén ugyanez a helyzet. Reméljük, hogy nagyon gyorsan fogunk lépni. Túlzás nélkül mondhatom: napi kapcsolatban vagyunk az ügyben érintett valamennyi döntéshozó szervvel, amit csak kérnek minden információt, adatot rendelkezésükre bocsátunk, és az is látjuk, hogy intenzív munka zajlik azért, hogy ezt minél hamarabb rendszerbe lehessen állítani. Hogy mikorra sikerül, én azt nem tudom, és nem is akarok tippelni. Magam is megélem a családi aggodalmakat, mert a mi kilencedik unokánk is az elkövetkező hetekben születik.