oktatás;teljesítmény;minősítés;pedagógusok;PDSZ;béremelés;Belügyminisztérium;státusztörvény;

Sokan bedőltek az Orbán-kormány ígéretének, de a tanárok többsége csak a minimális béremelést kapta meg

Így járt legalábbis annak a több száz pedagógusnak a 62 százaléka, aki visszajelzést adott a szakszervezeteknek.

A januári, átlagosan 32,2 százalékos bértömegnövelés ellenére a pedagógusok átlagfizetése továbbra is elmarad a diplomások átlagkeresetétől, annak még a 72 százalékát sem éri el – derült ki a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) összesítéséből. A pedagógusoknak január 30-áig kellett megkapniuk a megemelt illetményeket is tartalmazó új munkaszerződéseiket, a PDSZ-hez pedig már több száz visszajelzés érkezett a béremelés valódi mértékéről.

Az érdekképviselet ügyvivője, Nagy Erzsébet lapunknak azt mondta, a hozzájuk érkezett eddigi adatok alapján az mondható el, hogy a fizetések átlagosan bruttó 564,2 ezer forintra emelkedtek. A kormány azt vállalta, hogy a pedagógusok átlagbére 2024-ben eléri a diplomás-átlagkereset 71,8 százalékát. A köznevelésért is felelős Belügyminisztérium a „tanárbéremelésről” szóló koncepcióban arról írt, hogy a diplomásátlagbér 2024-re előzetesen számított összege bruttó 936 513 forint,

vagyis a pedagógusok átlagbérének legalább bruttó 672 416 forintra kell emelkednie ebben az évben.

 Ez azt jelenti: az idén további bérkorrekcióra lesz szükség.

A PDSZ-hez érkezett visszajelzésekből az is kiderült, hogy többen bedőltek azoknak a – jellemzően a kormánysajtóban megjelenő – híreknek, amelyek kissé félrevezetően a pedagógusok átlagosan 32,2 százalékos béremeléséről szóltak, és azt várták, hogy fizetési kategóriáktól függetlenül ennyivel emelkedik majd a bérük. Pedig a szakszervezetek többször is felhívták a figyelmet, hogy nem a bérek, hanem a fenntartók rendelkezésére álló bértömeg – vagyis az az összeg, amelyet a fizetésekre fordíthatnak – növekszik ilyen mértékben.

Ez viszont nem teszi lehetővé, hogy mindenki egységesen 32,2 százalékos emelést kapjon.

A béremelésről szóló kormányrendeletben azokat a minimumösszegeket rögzítették, amelyeket az egyes fokozatoktól függően mindenképp meg kell kapniuk a pedagógusoknak. Például a pályakezdő gyakornokoknál bruttó 528 ezer forint, Pedagógus I. kategóriában bruttó 538 ezer forint, a Pedagógus II.-nél bruttó 555 ezer forint.

Bár a bértárgyalásokon a szakszervezeteknek azt ígérték, ennél „lehetőleg” mindenki valamivel többet kap majd, a PDSZ-hez kedd délutánig érkezett visszajelzések szerint a legtöbb esetben ez nem történt meg.

A válaszadók 62,1 százaléka számolt be arról, hogy csak a fokozatához tartozó minimális összeget kapta meg. 

Vannak – a bérükről beszámolók 13,5 százaléka –, akik nagyobb összeget kaptak, de nem annyit, amennyit vártak. További 24,4 százalékuk pedig azt jelezte, hogy annyival kaptak magasabb illetményt, mint amennyire számítottak. A többség azonban elégedetlen, még azok körében is, akiknél a minimumnál valamivel nagyobb volt a béremelés. Van, aki arról írt: bár több lett a keresete, az infláció már rég elvitte ezt az emelést. Egy több mint 18 éve a pályán lévő, egyetemi diplomával rendelkező, Pedagógus II. fokozatú tanár nettó bére

most megközelíti a 420 ezer forintot, s mint fogalmazott, ez „a túlélésben” valóban segít.

Más azt sérelmezte, hogy 34 év munkaviszony után is csak a fokozatához tartozó minimumot, a bruttó 538 ezer forintot kapta. De akadt olyan is, akinek a korábbi béréhez képest 12,5 százalékkal nőtt a keresete, másnak 6,6 százalékkal. Többen beszámoltak arról, hogy a bérek megállapításánál lefelé kerekítettek a tankerületi központokban, például az előzetesen kalkulált 29,1 százalék helyett 29 százalékkal számoltak. Vannak, akik elismerték, hogy érzékelhető béremelést kaptak, de elégedettek csak akkor lesznek, ha sor kerül további bérkorrekcióra is. Sokan egyébként nem értik, pontosan miként számoltak a tankerületi központokban. Van, aki azt is felvetette, hogy adategyeztetést fog kérni. Többen megjegyezték azt is:

a kormány miért csak a diplomásátlagbér 72 vagy 80 százalékáig akarja emelni a pedagógusbéreket, különösen, hogy sok pedagógusnak egynél több diplomája is van?

A pedagógus-szakszervezetek és a Belügyminisztérium között szerdán lesz ismét egyeztetés, ahol a béremeléssel kapcsolatos eddigi, meglehetősen vegyes tapasztalatok is szóba kerülnek majd.