Szeged;közvélemény-kutatás;BYD;

A szegediek többsége támogatja, hogy a városban kínai autógyár épüljön

Meglepően nagy többséggel.

A 21 Kutatóközpont a szegedi önkormányzat megbízásából készített egy felmérést arról, milyen a városba települő BYD-beruházás megítélése. A közvélemény-kutatás 24.hu által ismertetett eredménye szerint meglepően jó.

Az eredmény szerint a beruházásról szinte minden válaszadó (98 százalék) hallott már, s a szegediek nagy többsége, 85 százaléka támogatja is azt. Az ellenzők mindössze 10 százaléknyian vannak, 5 százalékuk pedig nem tudott, vagy nem akart válaszolni az ezzel kapcsolatos kérdésre.

A beruházás vélelmezett előnyeivel kapcsolatban a válaszadók 54 százaléka említette a munkahelyteremtést, 17 százalék a gazdasági fellendülést említette, 12 százalék a fiatalok helyben tartását, 11 százalék pedig az önkormányzati adóbevételek megugrását. Csupán 4 százaléknyian voltak azok, akik nem neveztek meg előnyt, ezzel szemben 32 százalék nem nevezett meg hátrányt. Hátrányként egyébként legtöbbször a sok vendégmunkást (32 százalék) és a környezetszennyezést (27 százalék) említették.

A nagy arányú pozitív fogadtatásnak két lényegi oka lehet: egyrészt, hogy az ígéret szerint akkumulátorgyár nem települ a BYD-vel Szegedre, másrészt pedig, hogy a beruházást együtt jelentette be az ellenzéki, korábbi MSZP-s polgármester, Botka László, valamint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, így a támogatottságban látszólag konszenzus van a politikai színtéren.