- Herczog László: Őszinteség, bizalom

Annak idején, barátom gimnáziumi osztályában az osztályfőnök „javaslatára” jelmondatnak írták a falra: „Őszinteség, bizalom”. Szép gondolat. A baj csak az volt vele, hogy kevés hazugabb, álságosabb embert lehetett találni az osztályfőnöknél, aki még csak véletlenül sem tartotta be ígéreteit. Persze, ahogy az lenni szokott, az osztálytársak egy része bedőlt a szózatoknak, mások viszont azt sem hitték el, amit az osztályfőnök kérdezett. Hogy miért mesélem el ezt? A végére kiderül.

Az elemzéseknek is megvan a koreográfiájuk. Megvizsgáljuk a tényeket, majd értelmezzük és értékeljük. Kérdés persze, hogy mennyiben látunk pontosan, hiszen valójában nem a tényeket elemezzük, hanem azt, amit a tényekből érzékelünk, illetve amit érzékeltetnek velünk. A kettő nem feltétlen esik egybe, különösen akkor nem, ha a tényeket megpróbálják eltitkolni, elhomályosítani, eltorzítani.

Ami a keresetek 2023. évi alakulását illeti, egyelőre csak az első 11 hónap adatai állnak rendelkezésünkre, az utolsó hónap adatai azonban jelentős változást már nem hoznak. 2023 I-XI. hónapjában az 563 500 Ft-os nemzetgazdasági bruttó és a nettó átlagkereset is 14 százalékkal haladta meg 2022 hasonló időszakáét. Mivel az éves infláció 2023-ban 17,6 százalék volt (miközben több szakértő kifogásolja az energiaár számításának módszerét), a keresetek átlagos reálértéke várhatóan 3,1 százalékkal csökken. A versenyszférában valamivel kedvezőbb a helyzet: az átlagkeresetek 16,3 százalékkal emelkedtek, a reálérték-csökkenés csupán 1,1 százalék. A költségvetési szektorban viszont csak 6,4 százalékkal emelkedtek a keresetek, ami akkor is döbbenetes, ha figyelembe vesszük, hogy a honvédelmi és a rendvédelmi hivatásos állománynak kifizetett, hathavi illetménynek megfelelő szolgálati juttatás, az ún. fegyverpénz torzítja a mutatót: enélkül a nemzetgazdasági átlag 1,6 százalékkal magasabb lenne, ami még mindig reálértékcsökkenést jelent. A költségvetési szektorban a KSH számai alapján 9 százalék körüli reálérték-csökkenés várható, ha a fegyverpénzt is figyelembe vesszük. A minimálbér 2023-ban 16 százalékkal emelkedett, vagyis a reálértéke 1,4 százalékkal csökkent.

E ponton érdemes felhívni a figyelmet az infláció hatására. Az inflációs mérték alatti vagy azt elérő emelés ugyanis valójában nem emelés – hiába állítja be annak a kormánymédia –, csupán korrekció, az infláció ellentételezése. Ha ugyanis pl. valakinek 20 százalékkal emelkedik a jövedelme, de az árak is ennyivel emelkednek, akkor ugyanannyit tud érte vásárolni, mintha sem a jövedelme, sem az árak nem emelkedtek volna. Valódi emelésnek ezért csak az infláció feletti növekmény tekinthető, hiszen ekkor már növelhető a fogyasztásunk vagy a megtakarításunk.

A költségvetési szektoron belül 2023 első 11 hónapjában az oktatásban 13,8, az egészségügyben 9,7, a szociális ágazatban 18 százalékkal emelkedtek, a közigazgatás, védelem, kötelező társadalombiztosítás ágazatban viszont 1,1 százalékkal csökkentek a keresetek. (Ennél a pontnál elvileg meg kell jegyeznünk, hogy az átlagkereset számítása nem veszi figyelembe a létszámösszetétel változásait. Ez nem metodikai hiba, azonban azzal jár, hogy ha pl. senkinek sem változott a keresete a vizsgált időszak alatt, a kimutatott átlagkereset mégis csökkenhet vagy éppen emelkedhet csupán azért, mert a létszámösszetétel változott. Ha az alacsony kereseten foglalkoztatottak aránya csökken, csupán emiatt az átlagkereset növekedést mutat, és fordítva: az alacsony kereseten foglalkoztatottak arányának növekedése az átlagkereset csökkenését hozza magával. Így pl. a szociális ágazatban az alacsony keresetű közfoglalkoztatottak nélkül az átlagkereset növekedése nem 18, hanem csak 14,1 százalék.)

a legnehezebb helyzetben lévők segítéséről. És persze azt is meg lehetne kérdezni, hogy mi a kormány bérpolitikája nemzetgazdasági és ágazati szinten? Szerintem nincs ilyen. Szakpolitikákat az Orbán-kormányok nem fogalmaznak meg (mert a populista nyilatkozatok, osztogatások nem tekinthetők szakpolitikának). Mellesleg, az ellenzéki pártoktól is elvárható lenne a közösen kialakított és elfogadott bérpolitika (és minden más terület szakpolitikája), mert a béremelések követelése vagy ígérete még nem nevezhető bérpolitikának. Mindenekelőtt a bérrendszerek újragondolására, reformjára lenne szükség. A munkavállalók kiszolgáltatottságának ugyanis a megfelelő bérrendszerek hiánya az egyik magyarázó tényezője. Lehet, hogy ez nem „adható el” olyan jól, mint a migránsoktól való félelem, a választókat kevésbé érdekli, mert kevésbé teszik érthetővé, de valós eredmény csak ilyen intézkedésektől várható.

Ha a kormányprogramból próbálunk tájékozódni, nem járunk sikerrel, hiszen a Fidesz utoljára 2010 elején készített ilyet. Sok mindent meg lehetne tudni a 2024. évi költségvetési törvényből, illetve a 2023. évi zárszámadási törvényből, ha nem változtattak volna a korábbi gyakorlaton. Így pl. a zárszámadási törvény már nem tartalmazza a következő évre várható keresetnövekedés számait (nemzetgazdasági szinten, valamint a verseny- és a költségvetési szférára vonatkozóan). A költségvetési törvény a várható béremelések fedezetét újabban a tartalékok közé bújtatja. Persze, mit várhatunk egy olyan költségvetési törvénytől, amelyet elfogadása után 55-ször módosítanak?! A 2022. áprilisában készült 2022-26. évi konvergenciaprogram szerint „Előretekintve: a Kormány intézkedései mellett a magas foglalkoztatás és a kétszámjegyű átlagos béremelkedés is biztosítja a reáljövedelmek és ezáltal a fogyasztás növekedését – a megemelkedett infláció ellenére is.” (Sajnos, 2023-ban ez a prognózis nem jött be: a megemelkedett infláció meghaladta a kétszámjegyű béremelkedést.) A konvergenciaprogram 2024-re egy főre jutó munkavállalói jövedelemként 8,8 százalékos növekedéssel számol, illetve szól még a munkavállalói jövedelmekről az államháztartásra vonatkozóan: 9,5 százalék, de ekkor még 3 százalékos inflációval kalkuláltak. Maradnak a miniszteri és államtitkári nyilatkozatok, amelyek általában valamelyik ágazatról – legtöbbször az egészségügy és az oktatás béreinek rendbetételéről – szólnak, és mint színházban a reflektor, megvilágítják a kormányzati tervek pozitív részét és sötétben hagyják a negatív tényeket, összefüggéseket.

Amit viszont 2024-ről is biztosan tudhatunk: már 2023. december 1-jétől emelkedett a minimálbér 15 százalékkal 266 800 Ft-ra, illetve a középfokú végzettséget igénylő munkakörökhöz kapcsolódó bérminimum 10 százalékkal 326 000 Ft-ra. A minimálbér és bérminimum emelése bizonyára felfelé tolja a magasabb keresetűek béreit is, vagyis – a kormány által várható 6 százalékos infláció megvalósulása esetén – 2024-ben a reálkeresetek emelkedése várható.

Emellett homályos információk érkeznek arról, hogy a bérminimumot meg kívánják szüntetni oly módon, hogy a minimálbért minden évben nagyobb mértékben emelik, mint a bérminimumot, miáltal a két mérték előbb-utóbb, várhatóan 2027-ben azonossá válik. Azt senki sem vitatja, hogy a nagyobb képzettséget igénylő munkát jobban meg kell fizetni; a koncepció szerint ezt úgy oldanák meg, hogy ágazati kollektív szerződésekben érvényesítenének magasabb béreket. A probléma ezzel „csak” az, hogy kollektív szerződés kötését nem lehet előírni, és minden erőfeszítés ellenére sem születnek ágazati kollektív szerződések. (2010 előtt 4, jelenleg egy ágazati kollektív szerződés hatályos.) Vagyis a bérminimum megszüntetése akkor lehetne aktuális, amikor a gazdaság jelentős részét már lefedik ezek a szerződések.

A kormányzati bérpolitika leginkább a költségvetési szektorban értelmezhető, hiszen a kormányzati felelősség itt közvetlenül áll fenn. Az egészségügyben március 1-jétől differenciáltan emelkedik a szakdolgozók, valamint egyes dolgozók illetménye, azonban – a szakma és az érdekképviseletek tiltakozása ellenére – megszűnik az ágazatban eltöltött időhöz kapcsolódó előmeneteli rendszer. Helyette csak a minimális és a maximális illetménytételeket határozza meg a kormány rendelete, vagyis egyelőre teljes a bizonytalanság, hogy az egyes dolgozókat hogyan érinti az emelés – már csak azért is, mert az emelés átlagos értékét sem hozták nyilvánosságra. Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár 2023. áprilisában egy fórumon pl. azt ígérte, hogy 2024 márciusától a 19–21 éve dolgozó ápolók 60 százalékkal kaphatnak többet. Akkor még nem sejtette, hogy az ágazatban eltöltött időhöz kapcsolódó fizetési kategóriák megszűnnek. Az orvosok illetményét 2024-ben központilag nem emelik.

Az oktatásban az elmúlt évben folyamatosan azt hallhattuk, hogy egy jelentős béremelkedés megvalósítása csupán azon múlik, hogy megérkezik-e az EU-tól az e célra elkülönített támogatás. Nos, a pénz rendelkezésre áll: a kormány 32,2 százalékos béremelést jelentett be 2024. január 1-jétől. A pedagógusokat képviselő szakszervezetek mégis elégedetlen nyilatkozatokat tesznek. Vajon miért? Mindenekelőtt emlékeztetnünk kell arra, hogy

hogy amíg az EU nem küldi el a pénzt, addig nincs béremelés. Már csak azért is meg kellett volna tennie, mert az EU-s projektek tipikusan előfinanszírozással valósulnak meg, azaz a központi költségvetés megelőlegezi a támogatás kifizetését. Másfelől a béremelés mindig tartós kötelezettségvállalást jelent: a 2024. évi emelés összege 2025-től már a magyar költségvetést terheli. Ugyanez mondható el a béremelés 2025-ben és 2026-ban megvalósuló 2. és 3. üteméről is. De nemcsak ez a probléma. Január végén még nem lehet tudni, hogy az emelés az egyes pedagógusokat hogyan érinti. Hogyan lehetséges ez? Úgy, hogy a kormány nem folytatott konkrét bértárgyalásokat a szakszervezetekkel (csupán a pedagógusok új életpályájáról szóló törvény egyeztetésekor esett szó a 2024. évi béremelésekről), nincsen egy olyan bértarifarendszer, illetve bérmegállapodás, amiből kiolvasható lenne, mi várható az egyes pedagógusok esetében. A pedagógusok új életpályájáról szóló törvény csak a minimumokat és a maximumokat tartalmazza, a pályán töltött idő szerinti előmeneteli rendszer megszűnt. Ma – néhány nappal a fizetés előtt – még nem lehet tudni, hogy a január elsejétől hatályos fizetésemelésre milyen struktúrában, milyen elvek, szabályok szerint kerül sor. A már 50 évvel ezelőtt sok kritikát kapott bértömeg-szabályozás is csak a bizonytalanságot fokozza.

A kormányzat azt ígéri, hogy a pedagógusok átlagbére 2024-ben eléri a diplomások átlagbérének 72 százalékát, 2025-ben a 80 százalékát. Sok ez vagy kevés? Nem tudjuk. Egy bérpolitikának nem a jól kommunikálható, egyébként hónapról hónapra változó átlagszámra kellene irányulnia, hanem arra, hogyan reagálnak erre a tanárok. Egy munkáltatónak – és a társadalomnak – mindig az az érdeke, hogy megfelelő minőségű és mennyiségű munkavállaló álljon rendelkezésre. Legyen válasza a kialakuló feszültségekre. Ezért a munkáltatókat az érdekli, vajon megáll, netán csökken a pályát elhagyók száma, többen jelentkeznek tanári pályára, vagy ennek ellenkezője következik be. A fluktuáció alakulásában a béreknek döntő szerepük van, de nemcsak annak: a munkakörülmények, az autonómia, a tanszabadság, a világos jövőkép ugyancsak lényeges feltétele a tanári pálya vonzóvá tételének. Ha viszont ezekbe érdemben nem lehet beleszólni, akkor a tanárok érthetően kiszolgáltatottaknak érzik magukat, ami pályaelhagyásban, kiégésben, közömbösségben mutatkozik meg. Valós együttműködés hiányában ezek a problémák nem kezelhetők.

Legfrissebb fejlemény, hogy a tankerületi központok nem veszik vissza azokat a tanárokat, akik meggondolták magukat és újból tanítanának. Ők korábban nem írták alá az új jogállási törvény szerinti munkaszerződésüket. A Klebelsberg Központ azt közölte az RTL kérdéseire válaszolva, hogy a tanárok „maguk döntöttek arról, hogy a továbbiakban nem kívánnak köznevelési intézményben dolgozni. A döntést a pedagógusok hozták meg, nem a fenntartók.” Meddig nem taníthatnak állami iskolában? Egy évig, három évig, életfogytiglan? Erről törvény nincs, ítélet nincs. Az, hogy tanárhiány van, hogy szükség lenne a tanár munkájára, nem számít. Franz Kafka elismerően bólintana.

Az infláció figyelembevétele, az indexálás idegen a kormányzattól. A közszolgálati tisztviselők és a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának 38 650, a honvédségi dolgozók 44 600, az egyetemi tanári munkakör 1. fizetési fokozatának 554 400, a bírák, valamint a legfőbb ügyész, az ügyészek és más ügyészségi alkalmazottak 566 600, a külképviseleteken és tartós külszolgálaton dolgozók 460 000 forintos illetményalapja nem változott 2024-ben, azaz 2023-hoz képest az emelkedés 0 százalék. Nem változott a közalkalmazottak 20 000 Ft-os pótlékalapjának mértéke sem. (Sőt, ugyanezek a számok találhatók a 2022. évi költségvetési törvényben is. De más években is gyakran előfordul az illetményalapok változatlansága. A csúcstartó a közalkalmazottak előmeneteli rendszerét tartalmazó tábla, a közalkalmazottak pótlékalapjának az összege és a közszolgálati tisztviselők illetményalapja, melyek összegét már a 2010. évi – tehát a Bajnai-kormány által készített – törvényben is megtaláljuk, azaz azóta sem változtak.) Az orvosok (legalább az inflációnak megfelelő mértékű) béremeléséről sem hallunk semmit. Ennyit a szabályozás komolyságáról! Kampányszerű emelések hangos bejelentése egyfelől, csendes elinflálása másfelől.

A kormány a legkülönbözőbb eszközökkel igyekszik megnehezíteni a szakszervezetek munkáját, érdekérvényesítését. A kormányzati felfogás szerint az egyeztetés azt jelenti, hogy bejelentik, mit akarnak, és a szakszervezetek feladata ehhez viszonyulni: elfogadják vagy elutasítják. Alkuról azonban szó sem lehet. Márpedig a bértárgyalások lényege az alku, kölcsönös kompromisszumokon keresztül közös álláspont kialakítása. A kormány számára azonban nem is cél megállapodások kötése. Pedig a tárgyalásokon egymás álláspontjának megismerése, megértése, a felmerülő kérdések megválaszolása mind a munkabékét segíti elő.

Nyilvánvalóan nehezíti a tájékozódást a rendeleti kormányzás is. Ugyanaz az intézkedés törvény, vagy rendeleti formában is megjelenhet, a sűrűn változó rendelkezések azonban nehezítik az eligazodást. Ha az eddigieket egyetlen szóba próbáljuk sűríteni: ez a bizonytalanság. Bizonytalanság, mert a munkavállalók többségének nincs kiszámítható jövedelmi életpályája, kormányzati bérpolitika helyett tűzoltás, improvizáció, esetenként káosz tapasztalható. A mindent meg kell változtatni – akár jó volt, akár nem –, az őszinte párbeszéd hiánya, az információk eltitkolásának, illetve elferdítésének kormányzati gyakorlata kiszámíthatatlanná teszi a jövőt, az előre nem látható, ad hoc intézkedések elbizonytalanítják a munkavállalókat (de a munkáltatókat is). Láthatólag a kormányon, sőt, az egyes minisztériumokon belül sincs egyeztetés, a kormány elveszítette a dolgok irányítását, maga se tudja, mit csinál. Aki pedig tiltakozni próbál, ellenségnek nyilvánítják, és ennek megfelelően bánnak vele. A rendszerhibák kijavítása azonban csupán egyéni felelősségre vonással, bűnbakképzéssel nem helyettesíthető.