felsőoktatás;gyermekvédelem;Pázmány Péter Katolikus Egyetem;bicskei gyermekotthon;

Négy egyetemi gyermekvédelmi kurzust is tart Csókay László, aki továbbra is úgy gondolja, hogy a pedofil Vásárhelyi János jól tudott bánni a gyerekekkel

Ezek közt szerepel az „észlelő- és jelzőrendszer a gyermekvédelemben” című óra is.

A Pázmány Péter Katolikus Egyetemen tart négy gyermekvédelemmel kapcsolatos kurzust Csókay László, aki a Tarlós-korszakban a bicskei gyermekotthont fenntartó fővárosi önkormányzat gyermekvédelmi osztályának vezetője volt. Ő az, aki lapunknak a bicskei gyermekotthon pedofil volt igazgatójáróról, Vásárhelyi Jánosról úgy fogalmazott: „Továbbra is úgy gondolom, hogy szakmailag értett a gyermekvédelemhez, a gyermekotthoni neveléshez, jól tudott bánni a gyerekekkel, jól tudta irányítani a rábízott intézményt. Az más kérdés, hogy valaki személyiségében milyenné válik. Nyilvánvalóan akkor kezd ez fontossá válni, amikor a személyiség defektusa elkezdi érinteni a szakmai tevékenységét”.

A 444 most kiszúrta, hogy az egyetem honlapja szerint Csókay négy órát is tart tanárszakosoknak, ezek a következők:

  • bevezetés a gyermekvédelembe,

  • óvodai és iskolai szociális munka,

  • észlelő- és jelzőrendszer a gyermekvédelemben,

  • a gyermekjóléti alapellátás rendszere.

Az Észlelő- és jelzőrendszer a gyermekvédelemben kurzusnál például azt írják, „a kurzus célja, hogy a hallgatók ismerjék meg a gyermekvédelmi észlelő- és jelzőrendszer célját, feladatait, szereplőit és a jelzőrendszer működését. Ismerjék meg veszélyeztetettség óvodai és iskolai keretek között észlelhető megnyilvánulási formáit, az elhanyagolás, bántalmazás jeleit és az ezekkel kapcsolatos teendőket. Legyen tisztában a köznevelési intézmények, mint jelzőrendszeri tagok gyermekvédelmi feladataival, így a jelzési kötelezettség és az együttműködés tartalmi feladataival”.

A honlapon a tantárgy felelőseként Csókay Lászlót tüntetik fel, de a szintén a honlapról letölthető kurzusleírásban Barcsák Mariannát jelölik meg tantárgyfelelősnek, Csókay Lászlót pedig „tantárgy oktatásába bevont oktatónak”. Barcsák Mariannal Csókay László 2019-ben adott közösen interjút a Magyar Kurírnak, itt nem mint a PPKE oktatója, hanem a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola oktatójaként, valamint pszichológus minőségében szerepelt.

Csókay László egyébként a markmyprofessor.hu-n is megtalálható, ami egy olyan platform, ahol a hallgatók a szubjektív véleményük alapján pontozhatják tanáraikat különböző szempontok szerint, és véleményt írhatnak róluk. Ez alapján Csókay László  nem tűnik túl népszerű oktatónak, ugyanis az 5-ből mindössze 2,19-es átlaggal szerepel.