Oroszország;temetés;Moszkva;Alekszej Navalnij;

Pénteken temetik Alekszej Navalnijt Moszkvában

Az ellenzéki vezető búcsúszertartását Maryino városrészben tartják majd.

Pénteken, a moszkvai Boriszovszkoje temetőben lesz Alekszej Navalnij temetése – írja a BBC az orosz ellenzéki vezető szóvivőjének közlése alapján. A búcsúszertartást Maryino városrészben tartják majd.

Navalnij szóvivője korábban arról számolt be, hogy a politikus csapata nehezen talált temetkezési helyszínt, többen pedig nem voltak hajlandók megtartani a búcsúztatást, amikor megtudták, az kinek szól majd.

A temetést eredetileg február 29-én akarták tartani, de – Ivan Zsdanov, Navalnij Korrupcióellenes Alapítványának igazgatója elmondása szerint – „gyorsan világossá vált, hogy nincs olyan ember, aki sírt áshatna ezen a napon”. Ezzel arra utalt, hogy ugyanezen a napon mondja el Vlagyimir Putyin orosz elnök az éves beszédet az Oroszországi Föderáció Szövetségi Gyűlésében.

Az orosz büntetés-végrehajtás (FSZIN) február 16-án jelentette be, hogy Alekszej Navalnij meghalt a Jamal-Nyenyec Autonóm Körzet 3. számú „Sarki Farkas” börtönében. Az FSZIN szerint a politikus egy séta után rosszul lett, eszméletét vesztette és meghalt. A holttest kiadását vizsgálatra hivatkozva kilenc napig visszatartották a hatóságok.

Navalnij munkatársai szerint a hatóságok titkos temetést követeltek, a Kreml szóvivője azonban azt állította, nem gyakoroltak nyomást a politikus édesanyjára a temetéssel kapcsolatban, és Putyin sem hozott döntést a holttest kiadásáról, mert „az államfő ezeket a kérdéseket semmilyen módon sem szabályozza”.