Lázár János;pedofília;homofóbia;bicskei gyermekotthon;Ungár Péter;Donáth Anna;

„Ha az igazgató kislányokat molesztált volna, azt rendben lévőnek találná Lázár János?”

Ungár Péter szerint sok homoszexuális van a fideszes építési és közlekedési miniszter politikai közösségében, a Momentum Mozgalom pedig továbbra is bocsánatkérést követel Vásárhelyi János áldozataitól. 

„Minden segítséget meg kell adni Lázár Jánosnak, hogy meg tudja különböztetni a homoszexualitást a pedofíliától” - jelentette ki egy csütörtök délutáni Facebook-posztban az LMP társelnök-frakcióvezetője.

Ungár Péter arra reagált, hogy az építési és közlekedési miniszter egy sajtótájékoztatón azt mondta, aki kinevezte annak idején Vásárhelyi Jánost a bicskei gyermekotthon élére, pontosan tudta, hogy az igazgató homoszexuális. Lapunk munkatársa ekkor visszakérdezett, hogy ez azt jelenti-e, hogy egy homoszexuális ember nem vezethet-e egy ilyen intézményt. Erre Lázár János kitérő választ adott, mondván, szeretné meghallgatni az érveket pro és kontra. Nyomatékosította, mindez nem jelenti azt, hogy összemossa a pedofíliát a homoszexualitással.

Az ellenzéki politikus azt hangoztatta, a bicskei gyermekotthon igazgatójával nem az a probléma, hogy homoszexuális, hanem az, hogy pedofil bűnöző. Meggyőződése szerint ezt még a fideszes politikus is tudja. Ungár Péter hozzátette, már csak azért is kell segítséget adni Lázár Jánosnak, mivel sok homoszexuális van politikai közösségében, a pedofil kategóriába pedig remélhetőleg senki sem tartozik. 

„Az lenne a kérdésem Lázár Jánoshoz, hogy ha az igazgató kislányokat molesztált volna, azt rendben lévőnek találná?” - utóbbit már a Momentum Mozgalom elnöke kérdezte. Tényleg ez a reakció annak a pártnak a részéről, amelynek kormányzása alatt valaki évekig vezethet egy gyermekotthont úgy, hogy nyílt titok, hogy gyermekeket molesztál? Erre az ügyre Lázár János azt képes reagálni, hogy a meleg emberek ellen hergel? - sorolta alighanem költőinek szánt kérdéseit Donáth Anna. 

„A Fidesznek sosem elég a gyűlöletkeltésből. Gyomorforgató és gyáva húzás, hogy úgy próbálják eltolni maguktól ezt a több szálon is súlyos pedofilbotrányt, hogy aljas módon összemossák a pedofíliát a homoszexualitással. Gyűlöletkeltés helyett a miniszterelnöknek ki kell állnia végre a magyar emberek elé, felelősséget kell vállalnia a történtekért, és bocsánatot kell kérnie az áldozatoktól. Ez lenne a minimum” - zárta sorait. A tárcavezető egyébként a csütörtöki sajtótájékoztatón sem gyakorolta ezt a gesztust, arra való hivatkozással, hogy ezt már Novák Katalin megtette.