kormányhatározat;titkosítás;Miniszterelnöki Kormányiroda;

Tavaly 28 olyan titkos határozatot hozott az Orbán-kormány, amelyet akár 90 évre is elzárhatnak a nyilvánosság elől

A minősítés sok esetben érthető, hiszen a határozatokban hadititkok, nemzetbiztonságot érintő információk szerepelhetnek, de a törvény szerint belefér „Magyarország gazdasági tevékenysége” is.

A 2022-es 24-gyel szemben tavaly már 28 titkos, úgynevezett háromezres kormányhatározatot hozott a kabinet – tudta meg közérdekű adatigényléssel a hvg.hu a Miniszterelnöki Kormányirodától. Ezeknek a kormányhatározatoknak nemcsak a tartalmuk titkos, vagyis „nemzeti minősített adat”, hanem már a címük is, mert abból kiderülhetne, milyen témáról szólnak.

A portál felidézi, hogy az ilyen kormánydöntéseket tekintve a statisztikai adatok szerint a NER 2010-2023 közötti időszakában a 2021-es év 38 darabja alighanem rekord. A háromezresek száma évről évre hektikusan változik, de az látszik, hogy

némi csökkenés után – hiszen 2021-ben 38, 2022-ben pedig csak 24 volt – megint nőtt, tavaly 28-ra.

Ha kicsit messzebbről, 4 éves kormányzati ciklusokat vizsgálva nézzük őket, már egyértelműbb tendencia rajzolódik ki:

  • a 2010-2014-es kormányzati ciklusban 72 ilyen döntés született,

  • 2014 és 2018 között már 96,

  • a 2022-ben véget ért ciklusban pedig már bőven 100 feletti volt a háromezres döntések száma.

Az ilyen kormánydöntések közös jellemzője, hogy négyjegyű jelölésük, a sorszámozásuk hármassal kezdődik, ezért is hívják őket „háromezres” határozatoknak. A törvény szerint ezek nemzeti minősített adattá válnak, tartalmuktól függően 10, 20, vagy a „Szigorúan titkos!” pecsét ráütésével 30 évre. Utóbbi minősítés kétszer is meghosszabbítható, így akár 90 évre is elzárva maradhatnak a nyilvánosság elől.

Egy kormányzati döntés ilyen szintű titkosításának általában van jogos, észszerű indoka, hiszen a háromezres határozatokban hadititkok, nemzetbiztonságot érintő információk lehetnek, ezek nyilvánosságra kerülése pedig veszélyeztetheti Magyarország érdekeit. De minősítéssel védhető a törvény szerint „Magyarország gazdasági tevékenysége” is, ami már elég tágan értelmezhető.