Barack Obama;elnökválasztás;Egyesült Államok;Joe Biden;Donald Trump;2024;

Trump eltévesztette az ellenfele nevét, újra Obamát mondott Biden helyett

Szép lassan kezd felzárkózni Bidenhez.

Fél éven belül harmadjára esik meg Donald Trumppal, hogy összekeveri a korábbi demokrata elnököt a jelenlegivel - írja a The Guardian.

A Fehér Házba visszatérni készülő republikánus politikus legújabban egy richmondi gyűlésen vétett kínos hibát. 

 „Putyin annyira nem tisztelt Obamát, hogy már a nukleáris szóval kezd dobálózni. Jól hallottátok: a nukleárissal. Ma már a nukleáris fegyverekről beszél”

- fogalmazott. A tömeg állítólag elhallgatott, amikor arra a Barack Obamára utalt, aki hét éve távozott a hivatalából.

A politikus meglehetősen bajban van a nevekkel: republikánus riválisát, Nikki Haleyt is sikerült összekevernie Nancy Pelosi korábbi demokrata házelnökkel. Tévedéseinek magyar vonatkozása is van: Orbán Viktorról egyszer azt mondta, hogy ő Törökország vezetője. 

Mindezt csak növeli a kétségeket az indulók életkorával kapcsolatosan: Biden 81, Trump 77 évesen szállhat ismét ringbe a világ legnagyobb hatalmú embere, vagyis az Egyesült Államok elnöke tisztségéért. Persze a jelenlegi elnököt sem kell félteni: egy kisebb lajstroma van minimum kínos, félreérthető, és megmagyarázhatatlan kijelentéseiből. Trump bakija egy nappal azt követően hangzott el, hogy Biden összekeverte a Gázai övezetet Ukrajnával, amikor bejelentést tett a palesztinoknak szánt amerikai élelmiszersegélyek ledobásáról.

Ez lehet az oka, hogy az amerikaiak jelentős része mindkettőjüktől idegenkedik egy kicsit. A The New York Times/Siena Poll felmérésében a megkérdezett amerikaiak 73 százaléka mondta azt, hogy Biden egyszerűen túl öreg ahhoz, hogy hatékony elnök lehessen – a 2020-ban rá szavazók 61 százaléka is így véli –, Trumpról pedig a megkérdezettek 42 százaléka nyilatkozott ugyanezt.