Szijjártó Péter;közérdekű adatigénylés;helikopterezés;

Kilencszer utazott 2020 óta helikopterrel Szijjártó Péter

Ez néggyel több, mint ami korábban ismert volt. 

Összesen kilenc alkalommal utazott Szijjártó Péter az Országos Rendőr-főkapitányság flottájába tartozó helikopterrel 2020 óta - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium a hvg360 közérdekű adatigénylésére válaszolva.

A portál azt követően kereste meg a tárcát, hogy a miniszter január 29-én arról posztolt, hoggy helikopterrel utazik Ungvárra tárgyalni. A helikopterrel azonban nem repült át Ukrajnába, a határtól autóval ment a szomszédos országba. Ám vissza ugyancsak légi úton ment dunakeszi otthonába, ahol jóbarátja, a katari külügyminiszter várta. 

A 2020 óta eltelt időszakban csak öt esetről szerezhetett tudomást a nyilvánosság. A többi utazásról ugyan értesülhettünk, csak az nem volt tudható,. hogy Szijjártó Péter oda is helikopterrel ment. A költségeket nem közölte a tárca, annak ellenére, hogy a portál nyomatékosan, külön felhívta erre a külügy figyelmét. Mivel nem kapták meg a kért információkat, ezért perre mennek. Mindenesetre saját becsléseik szerint kicsivel több mint 12 millió forintjába került az adófizetőknek a miniszter helikopterezése.