Budapest;gazdák;tüntetés;

„Mi gazdák olyanok vagyunk, hogy nem kérdezünk, csak jövünk”

Van olyan vállalkozás, amelyik az idén már 60 millió forint mínuszban van, számláit inkasszózták, az idén már nem tudott vetőmagot vásárolni.

Szombat délelőtt 10 órától gyülekeznek a Népligetben a március 11-12-re hirdetett gazda-és méhésztüntetés résztvevői. A demonstrálók tervei szerint szombaton még várják a vidékről feljövő gazdálkodókat, majd vasárnap együtt vonulnak traktoraikkal az Országház elé.

A szombat reggel 10 órai kezdésre elsőként a főszervező Kernbaum Anita családi gazdaságának a traktora érkezett meg Somogyból. A „Levike" feliratú traktort Benke Levente, a lábodi családi gazdaság gyakornoka vezette. Mint elmondta: hajnali háromkor indult Budapest felé. Körülbelül 40 kilométer per órás „sebességgel" haladt.

A gyülekező helyszínén fél tucat rendőrautó várta az érkezőket. Benke Leventét érkezéskor a rendőrök rögtön megszondáztatták illetve leellenőrizték az adatait.

A rendezvény főszervezője, Kernbaum Anita egyelőre nem tudta megmondani, hogy hányan jönnek fel tüntetni, de van miért: a minisztérium tétlenül nézi, hogy a környékükön az ágazat kisvállalkozásai sorra mennek csődbe.

– Van olyan mezőgazdasági vállalkozás, amelyik az idén már 60 millió forint mínuszban van, számláit inkasszózták, az idén már nem tudott vetőmagot vásárolni. Nekünk még az idei évre van pénzünk, ám jövőre már mi is ebben a cipőben fogunk járni 

– mesélte Kernbaum Anita.

Kérdésünkre hozzáfűzi, nincs közük semmilyen párthoz, az agrárium érdekképviselete a céljuk. Arra a kérdésre, hogy mire számítanak, ha a kormánypolitika „ellenzékinek" minősíti a rendezvényüket, a gazdálkodóasszony csak legyint: – Van egy gazda pont a mi körzetünkben.

Nekem elmondja, hogy nem tud mit csinálni, ki van merülve a hitelkerete, 60 milliós adósságot görget, de kormányellenes tüntetésre nem megy. Én erre azt mondom, hogy ha valaki ki akar állni az igazáért, akkor álljon ki.

Mi gazdák inkább olyanok vagyunk, hogy nem kérdezünk, csak jövünk.

Mint az esemény Facebook-oldalán olvasható, a demonstrációra azért van szükség, mivel a magyar vidék kisgazdaságai a túlélésért küzdenek. Így: „A családi gazdaságok és a méhészetek számára pedig ismét harcot kell vívnunk a túlélésért. Az ukrajnai gabona- és mézimport látványosan alacsonyan tartja az árakat, míg a termelési költségek emelkednek, és a brüsszeli döntéshozók nem tesznek semmit az egyenlő versenyfeltételek biztosításáért. Emellett saját országunk agrárpolitikája sem állja meg a helyét, és a gazdák érdekeinek hatékony képviseletére sem találunk megfelelő szervezetet." Így a szervezők közzétették gazdák 12 követelését, ennek első pontja, hogy „alulról szerveződő, valódi érdekképviseletre van szükségük."

– Miért, a jelenlegi érdekképviseleti szervek nem valódiak? - kérdezzük a főszervezőtől. – A Magosz és a Nemzeti Agrárkamarának (NAK) számunkra semmi gyakorlati haszna nincs – mondja Kernbaum Anita. A Magoszt is meghívták erre a tüntetésre, ám választ sem kaptak. A meghívót a Magosz vezetőjének, Jakab István fideszes képviselőnek címezték.

Ami a szintén fideszes vezetésű Nemzeti Agrárkamarát (NAK) illeti arról Kernbaum Anita úgy vélekedett, ma azt látják, hogy nem segítik őket. – A jelenlegi nehéz helyzetben, amikor a kistermelők a túlélésért küzdenek, nem tagdíjat kellene emelnie, hanem szolgáltatásokat adnia a gazdáknak. Ehelyett a NAK a szolgáltatásokkal is inkább pénz próbál bevasalni a vállalkozásoktól. Például az idén bevezették az elektronikus gazdálkodási napló kötelezettségét, amit a NAK-nál szerintük hektáronként 1500 és 3000 forint plusz áfa közötti összegért csináltak meg – sorolja.

A kormányzattal összefonódott Magosz és a NAK is tétlenül nézi az ágazat családi gazdaságainak a bajait. Így azt, hogy az „integrátorok" – ezek egy egy terület vállalkozásait összefogó, többnyire áruhitellel ellátó illetve felvásárló-nagykereskedő szerepet eljátszó nagyvállalatok - milyen csúnyán kibabrálnak a kisvállalkozásokkal, tekintet nélkül a mezőgazdasági kis cégek pillanatnyi fizetési nehézségeikre szinte azonnal inkasszóznak, vagy hogy az állam az uniós területalapú támogatásokat jókora késéssel fizeti ki. A Kernbaum-féle családi gazdasághoz a tavaly májusban beadott igénylésre eddig a teljes támogatási összeg 30 százaléka folyt csak be. A pénz visszatartását azzal indokolták, hogy „ellenőrzést folytatnak" a támogatásokra jogosultak között.