Első fejezet, amelyben szelíden varkocsba fonjuk a szemöldökünket, egyszersmind az a meglátásunk, hogy az alábbi szöveg frappáns pólófelirat lenne
Most, hogy Románia lehagyott bennünket a lakosságarányos GDP-összevetésben is, ideje megfordítani a harci szekeret, és nem a gyorsan távolodó Ausztriát üldözni, mert az hülyeség. Ad 1. (Kinyiffant lóval ne üldözz labancot, inkább egyél valamit, és igyál, ha már így áll – Kelet-Karmelitai bölcsesség az ie. II. századból.) Ad 2.: Jó lenne, ha végre eldöntenéd, kedves oh-magyar-táltosnép, hogy Orbánnak hiszel, vagy a szemednek. A szemnél évmilliók óta nem találtak ki jobbat a látásra, és érdekes próbálkozás ugyan, hogy a hónod aljával próbálod érzékelni a közeledő 7-es buszt, de vajon mikor fogod feladni?
Értjük, igen, a térdkalácsoddal, az ádámcsutkáddal és a Langerhans-szigeteiddel is szeretnéd megkísérelni a tisztánlátást, hátha mégsem ez a megveszekedett tolvajbanda lopja el tizennegyedik éve a pénzedet és az álmaidat, de hidd el, nem fog sikerülni.
Semmi jele annak, hogy a porcok látóideget tudnának növeszteni, erre még evolúciósan sincs sok esély, évmillióink meg pláne nincsenek alkalmatlan latorkormány további növesztésére e csoffadt magyar nemzettesten. Milyen nyelven, milyen dialektusban, milyen hanghordozásban kell neked elmondanunk, megmutatnunk, bizonyítanunk, kedves oh-magyar-táltosnép, hogy Orbán bácsi lótetű? Milyen infernális szenvedéseket kell még Varga Juditnak eltűrnie Magyar Pétertől visszamenőleg tizenöt évre, mennyi krokodilkönnyet kell még hullajtani rá tíz emelet magasból, előre megfontolt palacsintasütővel visszakézből, hogy belásd, kurva nagyot tévedtél: ez a rendszer nem azért bűzlik penetráns trágyaként, mert nem jó a szellőzés, hanem mert penetráns trágya.
Második fejezet, amelyben még mindig nem el-, hanem kihúznak, és nem csak a gyufát
– Most akkor bemenjünk, vagy kijönnek?
– Tudja bánat.
– Nem dekkolhatunk itt napestig kormánymegbízásból az ügyészség előtt.
– Nem. De most kell. Peti nemzeti együttműködési radírja eddig tűpontosan tüntetett el, amit csak lehetett. Vagy akit.
– Azért bukott már közülünk nem egy nagykutya.
– Ugyan. Csak kispályások buktak, hogy a kormány azt a látszatot keltse, működik az igazságszolgáltatás. Vagy menthetetlenül bénán loptak.
– Például?
– Mengyi Roland Voldemort.
– Vele mi történt?
– Az ő aktáját véletlenül meglátta egy független-objektív portás, amikor Gizike elcsúszott az iratmegsemmisítő felé araszolva a folyosón.
– Átkozott kenőpénz! Mondtam, hogy zsíroldóval kell felmosni a padlót.
– És a Simonka?
– Akkora arca volt, hogy a Holdról is látszott. És neki már az óvodában is kincstári talicska volt a jele.
– És a Boldog?
– Dettó. Vagy inkább nettó, de azt kamatostul.
– És a Völner?
– Szóltunk neki, de az iratmegsemmisítő zajától nem jól hallotta.
– Miért, mit mondatok neki?
– Azt, hogy „Mosunk még üveget a méznek.”
– És mi értett Pali?
– Azt, hogy „Hozunk még szatyrot a pénznek.”
– Figyelj, tényleg ránk esteledik.
– A sötét a barátunk. Sötétben minden kihúzás egyforma.
– Elkentem a szemöldökceruzámat?
– Téged sem az eszedért vettünk fel. Így mindannyian megyünk a sittre.
– Most mit tegyünk?
– Sose húzattam még ki semmit ügyészségi nyomozati anyagból. Eddig mindig csak beleíratnom kellett. Kijönnek vagy bemenjünk?
– Nem tudom. Péter nem ura már a helyzetnek?
– Menjünk be, kihúzzuk a vezetékneveket, és kiderül.
– De nem fog kiröhögni bennünket a fél világ? … Tóni, … Ádám, … Barbara, tök átlátszó.
– Semmit nem tanultál? Sötétben a másik Péter befeketítése sem látszik. És mi igazán jól feketítünk befelé.
Harmadik fejezet, amelyben, hallgatólagosan kihallgatunk egy lehallgatást
Polt Péter lehangoltan néz maga elé. Ez a tizenötös erősségű tudathasadás jellemző tünete. Észak-Koreai tudósok egyszer laboratóriumban előállítottak egy tizenhatost is, az a kísérleti polgár azóta asparagus densiflorusként éli a mindennapjait, szereti az árnyékos helyeket, és melegebb évszakokban meghálálja az öntözést. Polt Péter egy lépésre volt attól, hogy végleg egy csinos kaspóba költözzön, feladja magát, és szobanövényként teljesítse be küldetését Csaba királyfi csillagösvényén.
– Jó reggelt, legfőbb ügyész úr! Az összügyészi értekezlet már csak önt várja. Mit mondhatok az összügyész uraknak és hölgyeknek?
– Mit mondhatna, Ibolya? – szólalt meg Polt vékony tűlevélhangon. – Mit mondhatna? Ki vagyok én, hogy megmondjam? Hiszen látja, nem vagyok ura a helyzetnek.
– Dehogynem, ön ura, fura uram! Ne eresszen már gyökeret az irodájában, kérem! Odakinn vissza kell metszeni a vadhajtásokat! Csokorba kell szedni a hamis állításokat!
Polt gondolatban kihajt az irodájából, és magában mormogva lejátssza a legrosszabb forgatókönyvet.
– Jó reggelt, hölgyem és uraim – mondja. – Meg lettünk vádolva alighanem.
– Alaposan – mondja egy ügyész. – Mit tudunk felhozni mentségükre?
– Ezt most tényleg komolyan kérdezi? Nézzen már rám! – vall színt Polt.
– De hiszen Varga Judit azt mondta, „ön az ügyészségen belül nem ura a helyzetnek.”
– És akkor ez most jó hír, nem? Azt jelenti, hogy nem vezérlem kézzel az igazságszolgáltatást.
– Nem. Azt jelenti, hogy bár elvárta öntől a Fidesz-kormány, de nem tud megfelelni maradéktalanul a feladatnak. Tehát még nem vagyunk keleti autokrácia, de már nem vagyunk nyugati jogállam sem. Közép-kelet-európai autokrácia vagyunk.
– Önök szerint mit csinálna, aki ura a helyzetnek?
– Kinek az érdekében akar az lenni?
Negyedik fejezet, amelyben álruhás türkmén kutatócsoport vizsgálná a jegecesedő orbáni autokráciát
– Mondtam, hogy kevesebb fegyvert hozzunk! – fújtatnak az FSZB-ügynöknek öltözött türkmén társadalomtudósok hatalmas bőröndökkel a Deákon. – Nincs itt semmi elégedetlenség.
– Nem láttad a hírszerzési jelentést? Tegnap majdnem leüvöltötték a tüntetők egy kormánypropagandista tévés haját Pesten. Mocskos Fidesz!, kiabálták. Félelmetes volt.
– Ugyan már! Előbb lesz Orbánbasi-szobor a Szabadság-szobor helyén, minthogy ezek a liberálisok itt fellázadjanak. Pedig jószerével csak az anyjukba nem küldték még el őket.
Ötödik fejezet, avagy a nyelvészkedés, egyszersmind ellencsapás
Javasolták az ügyészeknek, hogy mit kéne kihúzni, de ezt nem mind tartották be – mondta Varga Judit a hangfelvételen, sok más mellett (Völner figyelmeztetése), amelyhez hasonló bűncselekmény Gyurcsány Ferencnek 2006. május 26-án még csak a gondolataiban sem fogalmazódott meg, és amelyet naponta hajráznak le a néhai fiatal néhai demokraták.
Hogy Varga Judit erre mit mond, azon a Nemzeti Kihúzó, Beleíró és Köntörfalazó Ügynökség munkatársai már nagy erőkkel dolgoznak, és Trombitás Kristófék alig várják az új szövegszörnyet.
