Dubaj;Matolcsy Ádám;luxusapartman;

Több luxusapartmant is vett Dubajban egy cég, Matolcsy Ádám köre tűnik fel mögötte

Az egyik lakásról készült fotókon fel is tűnt egy férfi, aki nagyon hasonlít Matolcsy György jegybankelnök fiára.

Egy Matolcsy Ádám köréhez kötődő cég több nagy értékű ingatlant is vásárolt Dubajban, az Egyesült Arab Emírségek legnagyobb városában – derül ki a Direkt 36 lapunkhoz is eljuttatott összefoglalójából.

E szerint az egyik ilyen nagy értékű ingatlan egy kilencedik emeleti, tengerre néző, 286 négyzetméteres, 3 hálószobás luxusapartman a  dubaji One at Palm Jumeirah nevű lakóparkban , amelyhez összesen 50 négyzetméternyi terasz és erkély is tartozik. Ezt a lakást átszámítva több mint egymilliárd forintért vette meg egy Future Holding Limited nevű cég, amely egy kiszivárgott adatbázis szerint a jegybankelnök fiának környezetéhez kötődik. A cég kapcsolattartói adatainál ugyanis olyan e-mail-címek vannak megadva, amely egy Matolcsy Ádám által alapított céghez, valamint korábbi feleségéhez, illetve egyik régi ismerőséhez kötődnek.

A Direkt36 egy Matolcsy Ádám nevén szereplő nyilvános Pinterest-fiókon keresztül rátalált több olyan fotóra is, amelyek a számos egyező részlet alapján a luxusapartmanban készültek. Több fotón egy Matolcsy Ádámra hasonlító férfi is látható. Néhány órával azután, hogy a Direkt36 kérdéseket küldött Matolcsy Ádámnak, a fiókból eltűnt a lakás képeit tartalmazó mappa linkje.

A kiszivárgott adatok szerint a Future Holding emellett három másik ingatlant is megvásárolt Dubajban.  Ezek közül egynél Matolcsy Ádám egyik régi ismerősének és alkalmazottjának az e-mail-címe van megadva kapcsolattartónak, míg a másik kettőnél nem szerepel semmilyen elérhetőség. A négy ingatlan közül hármat időközben eladtak, köztük a One at Palm Jumeirahban lévő apartmant is, amelyet az eredeti árhoz képest több mint egymilliárd forinttal többért kelt el.

A több százezer dubaji ingatlan tulajdonosi információit tartalmazó adatbázist a washingtoni központú, a nemzetközi bűnözést kutató Center for Advanced Defense Studies (C4ADS) szerezte meg, majd megosztotta a norvég E24 nevű üzleti portállal és az Organized Crime and Corruption Reporting Project (OCCRP) nevű tényfeltáró újságírói hálózattal, amely koordinálta a több tucat szerkesztőség részvételével zajló, Dubai Unlocked elnevezésű nemzetközi projektet. Magyarországról csak a Direkt36 vett részt a nyomozásban.

A Direkt36 kereste Matolcsy Ádámot és az ingatlanügyletekben résztvevő, hozzá kötődő személyeket. Küldtött kérdéseket a portál Matolcsy Györgynek is, amelyekre a Magyar Nemzeti Bank annyit reagált, hogy a jegybankelnök a felnőtt fiának üzleti ügyeivel nem foglalkozik.