támadás;Fővárosi Ítélőtábla;antifasizmus;óvadék;bűnügyi felügyelet;Ilaria Salis;

Ha megfizeti a 16 millió forintos óvadékot, kiengedik az antifa-támadások fő vádlottját

Az EP-választáson is induló Ilaria Salisnak és védőjének három hónapon belül kell letennie a pénzt, s ha ez megtörténik, kijelölik tartózkodási helyét és nyomkövetőt kap. 

A Fővárosi Ítélőtábla 16 millió forint óvadék ellenében megszünteti az úgynevezett antifa-ügy egyik vádlottjának letartóztatását és elrendeli bűnügyi felügyeletét – olvasható a bírósági portálon a táblabíróság sajtótitkárságának szerdai közleményében, amelyben nem nevezték meg Ilaria Salist. – A Fővárosi Ítélőtábla a 2024. május 15-én meghozott végzésével az elsőfokú bíróság döntését megváltoztatta. Az elsőrendű vádlott védőjének enyhébb kényszerintézkedés iránti indítványának helyt adott, az elsőrendű vádlott letartóztatását 16 millió forint óvadék letétele esetére megszüntette és elrendelte a lakóhelyre korlátozott bűnügyi felügyeletét az elsőfokú bíróság ügydöntő határozatának kihirdetéséig – tették hozzá.

A részleteket is ismertették, eszerint a vádlott a bűnügyi felügyelet helyéül kijelölt budapesti ingatlant csak a bíróság külön engedélyével hagyhatja el és a magatartási szabályok megtartását a terhelt mozgását nyomon követő technikai eszközzel kell ellenőrizni. Az ítélőtábla határozata végleges. Az óvadékot a mai naptól számított három hónapon belül az I. rendű vádlott és védője teheti le, a terhelt szabadítására csak ezt követően kerülhet sor.

Ilaria Salist a magyar hatóságok tavaly februárban vették őrizetbe. A többek között budapesti járókelők megtámadásával vádolt, negyvenéves antifa-aktivista tárgyalása idén kezdődött. Amint arról a Népszava is beszámolt, időközben, április 18-án a Zöldpárt és az Olasz Baloldal szövetsége (AVS) bejelentette, hogy listavezetőként indítja a nőt az európai parlamenti választásokon a politikai erő egyik olaszországi területi szavazási körzetében. Apja, Roberto Salis akkor úgy nyilatkozott, hogy még egyeztetnek a jelölés módozatairól, mivel Ilaria helyzete eltérő minden más európai jelölthöz képest. Szerinte ugyanis „Ilaria ma az antifasizmus megtestesítője”.

A szerdai bírósági közlemény emlékeztetett, hogy a Fővárosi Főügyészség vádirata alapján a Fővárosi Törvényszéken folyik büntetőeljárás Ilarias Salis – mint bűnszervezetben elkövető – ellen testi sértés bűntettének kísérlete, a III. rendű vádlottal szemben pedig bűnszervezetben részvétel bűntette miatt.