alkotmány;szigorítás;pedofília;

- Tizenharmadjára is módosították a gránitszilárdságú alkotmányt, pedofíliát érintő bűncselekmények elkövetői többé nem részesülhetnek elnöki kegyelemben

Egy kis látványszigor.

Kedden az Országgyűlés megszavazta az Orbán Viktor által egykor gránitszilárdságúnak kikiáltott Alaptörvény 13. módosítását a pedofília elleni fellépés szigorításáról. Az alkotmánymódosítás értelmében többé nem kaphatnak elnöki kegyelmet azok, akik gyermekek sérelmére követtek el szexuális bűncselekményeket.

Ezen túl szigorítottak a gyermekek védelmét célzó jogszabályokon is.

  • növelték azokat a büntetési tételeket, amelyeket pedofil bűncselekmények elköverőit ítélni lehet,

  • eltörölték a 18 év alattiak sérelmére elkövetett szexuális bűncselekmények elévülését, az ilyen személyek ezután erkölcsi bizonyítványt sem kaphatnak,

  • szigorították a gyermekvédelmi intézmények felügyeletét a dolgozókra vonatkozó előírásokkal együtt

  • és erkölcsi bizonyítványhoz kötötték, hogy valaki gyermektáborokban dolgozhasson.

Az alkotmánymódosítással és a jogszabályi szigorítással a Fidesz, illetve az Orbán-kormány nyilvánvalóan a Novák Katalin volt köztársasági elnök körüli kegyelmi botrány nyomán elhangzott kritikák élét akarja tompítani. Februárban derült ki, hogy Novák Katalin a 2023. április 28-30. közötti pápalátogatásra hivatkozva elnöki kegyelemben részesítette Kónya Endrét, a bicskei Kossuth Zsuzsa Gyermekotthon pedofilügyben kényszerítésért elítélt volt igazgatóhelyettesét. Emiatt Novák Katalinnak távoznia kellett, az elnöki kegyelmet pedig akkor igazságügyi miniszterként ellenjegyző Varga Judit igazságügyi miniszter a fideszes képviselői mandátumától vált meg.  

Arról többször írtunk, hogy a Fidesz, illetve Orbán-kormány ügybuzgalmát a gyermekjogi szakértők látványszigornak tartják. 

Ennek ellenére nyitva áll az ajtaja a kormányfő előtt.