rendőrség;késelés;parkoló;gyorsétterem;Pesterzsébet;XX. kerület;

- Életveszélyesen megkéseltek egy férfit egy pesterzsébeti gyorsétterem parkolójában, hat embert elfogott a rendőrség

Két társaság esett egymásnak a XX. kerületi Széchenyi utcában. Egy 35 éves férfi életveszélyes állapotban került kórházba, társát könnyű sérülésekkel látták el.

Életveszélyesen megsebesítettek egy férfit hétfő este Budapesten, egy gyorsétterem parkolójában. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) nyomozói 24 órán belül hat embert fogtak el – írja a police.hu.

A rendőrség közleménye szerint két embert megvertek, egyiküket pedig egy bajonettel meg is szúrta egy társaság egyik tagja június 17-én, 20 óra 30 perc körül Budapest XX. kerületében, a Széchenyi utcában. A megszúrt 35 éves férfi életveszélyes állapotban került kórházba, társát könnyű sérülésekkel látták el. Az elkövetők autókkal menekültek.

A BRFK Nyomozó Főosztálya életveszélyt okozó testi sértés és csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett miatt indított nyomozást.

Hat feltételezett elkövetőt 24 órán belül azonosítottak és elfogtak, egyikük önként jelentkezett a rendőrségen.

A nyomozás eddigi adatai szerint a verekedés nem spontán alakult ki. Az egyik későbbi sértett kezdeményezte a találkozót a gyorsétterem parkolójában 27 éves haragosával, hogy konfliktusukat – amely egy nő miatt alakult ki – tettleg rendezzék. A 36 éves sértett egy barátját hozta magával (őt szúrták meg később), míg ellenlábasa többedmagával érkezett, és a két társaság azonnal egymásnak esett.

A BRFK nyomozói a hat feltételezett elkövetőt június 18-án gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették őket, és kezdeményezték letartóztatásukat. Pontos szerepük tisztázása a nyomozás további feladata.

Főosztályvezetőként, illetve intézményvezetőként fogadtak el pénzt gyógyászati segédeszközök forgalmazójától.