kiskereskedelem;áruház;Káposztásmegyer;

- Káposztásmegyeren nyithatja meg első áruházát az orosz diszkontlánc, a Mere

Évtizedes távlatban száz üzletről lehet szó.

Budapest, IV. kerületében nyithatja meg első boltját az orosz Mere-üzletlánc - derül ki az Újpesti Szemle beszámolójából.

A portál információi szerint már a helyszínt is kinézték, ami egy korábban bezárt Spar-üzlet épülete. Megjegyzik, hogy a létesítmény már egy ideje üresen áll, így pozitív változást hozhat a helyiek életében, mivel munkahelyeket teremt és hozzájárul a környék fejlődéséhez. Információik szerint a Mere boltja az év második felében nyílik meg.

Mint korábban a Világgazdaság nyomán mi is hírt adtunk róla, egy, a diszkontlánc magyarországi stratégiáját közelről ismerő, éppen ezért neve elhallgatását kérő forrás azt mondta, hogy 5-10 éves távlatban száz üzletet akarnak nyitni Magyarországon az oroszok. A tulajdonosok abból indultak ki, hogy a magyarországi terjeszkedés a szerbiaihoz hasonlóan fog menni, vagyis mint a karikacsapás, úgy zajlanak majd az előkészületek. Sem a kormányzattal, sem a piaci szereplőkkel nem léptek kapcsolatba, ráadásul háromszor is kicsúsztak a boltnyitás tervezett határidejéből. A legutóbbi ilyen május végén volt.

A harminc méter mély munkagödörben már az idei évben megkezdődhetnek a munkák.