Magyarország;jogosítvány;próba;autósiskola;szeptember;ingyenesség;2024;

Átgázolhatnak az autósiskolákon, van, aki pánikol, van, aki kivár a szakértők közül amiatt, hogy szeptembertől elindul az ingyenes jogosítvány próbarendszere

Amíg az elméleti tananyagot mindenhol az iskolák, a gyakorlati képzést a kiválasztott helyeken a honvédség is végezheti.

– Úgy halottam, hogy Jász-Nagykun-Szolnok megyében indul a pilot (kísérleti, próba) rendszer, és a honvédelmi háttérrel rendelkező iskolákat fogja érinteni. Elvileg az iskolák már kaptak arról egy tájékoztatót, hogy ez a lehetőség szeptembertől elindul, a diákok pedig a szolnoki laktanyában „valamelyik számú dandárnál” jelentkezhetnek – fogalmazott a Népszavának Hoffmann Csaba, az Autósiskolák Vezetőinek Országos Szervezete (AVOSZ) alelnöke.

Ahogy lapunk is beszámolt róla, ősztől kísérleti jelleggel elindul az ingyenes jogosítványszerzés a középiskolákban és a szakiskolákban. Még márciusban, a kampány időszakában Tuzson Bence igazságügyi miniszter posztolt arról, hogy „az állam ingyenesen biztosítja a jogosítványt a középiskolásoknak. Ebbe beletartoznak a jogosítvány megszerzéséhez szükséges elméleti és gyakorlati órák, vizsgák is”. Alig fél nappal később viszont új bejegyzés jött, miszerint „2024 szeptemberétől a középiskolai oktatás részévé válik a KRESZ- és az egészségügyi oktatás, a kormány pedig pilot jelleggel elindítja a gyakorlati oktatás ingyenes megszervezését”. Vagyis itt már csak az elméleti rész általános ingyenességéről van szó, míg a – jóval költségesebb – gyakorlati oktatásnál a kísérleti rendszerbe bekerülőknek nem kell fizetniük.

– A piacon egyetlen cég végzi az online oktatást, gondolom velük fognak szerződni – vélekedik az AVOSZ alelnöke. Mint mondta, azt nehezen tudja elképzelni, hogy rendes tantermi oktatásban képzelték ezt el, hisz a tanárok alapvetően leterheltek, az e-learning tananyag pedig kiválóan megfelel ennek a célnak. A vizsgát ráadásul az iskolák maguk szervezhetik, még a közlekedési hatóság engedélyére sem lesz szükségük. A gyakorlati órákat pedig a jelek szerint a honvédség tarthatja meg a programban részt vevőknek.

Arról a Telex írt, hogy 26 hivatásos katona vett részt a Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet (KTI) oktatóképzésén. Hoffmann Csaba információi szerint eredetileg harmincan vágtak neki a képzésnek, „de végül csak 24-26-an maradtak bent”. Ráadásul míg a hagyományos járművezető-oktatóknak az összes jármű-kategória elméleti ismereteit átfogó felvételi vizsgát kell teljesíteni, addig a honvédség kötelékében dolgozóknak elég a B kategória elméletéből felkészülniük. A könnyített vizsgakövetelmények oka, hogy a katonák kizárólag autós oktatással foglalkozhatnak az oktatói engedélyük kézhezvétele után, amit egyébként piaci körülmények közt nem használhatnak.

A közlekedési tárca portálnak adott válasza szerint augusztusra már elvégzik a honvédek az autós gyakorlati oktatói képzést. Hoffmann Csaba szerint eredetileg ez egy nagyon komoly képzés, közel egy millió forintba kerül, és gyakran egy évig tart. – Az oktatók és a közlekedésben részt vevők érdeke is az, hogy a diákokat a biztonságos közlekedésre tanítsuk meg. A szóbeli vizsgán például azt is nézik, hogy egy oktató pszichológiailag alkalmas-e arra, hogy diákot oktasson, hiszen a vizsgán azt is nézik, miként tanít, milyen a stílusa, türelme. „Azt, hogy ebben a könnyített vizsgarendszerben lesz-e a honvédeknek szóbeli vizsga, egyáltalán nem tudjuk. Attól is tartok, hogy

mondjuk egy 23 éves őrmester, akinek két éve van jogosítványa, hogyan fogja átadni egy gyorstalpaló után ezt a tudást. Melléjük szeretnének fiatalokat beültetni? 

Számomra ez meglehetősen aggasztó, látjuk, hogy eleve milyen közlekedési viszonyok közé engedik majd ki ezeket a diákokat” – fogalmazott az AVOSZ alelnöke.

Ráadásul a képzéshez a Telex szerint eddig 20 Suzuki Vitarát vásároltak, melynek ára 7-7,8 millió között is lehet darabonként. Hoffmann Csaba ebből hatot maga is látott a fővárosi kormányhivatal alá tartozó Mozaik utcai műszakivizsga-állomáson. Itt végzik ugyanis a második pedálsorra vonatkozó „pedálvizsgát” az autókon, hogy aztán oktatni is lehessen velük. Azzal kapcsolatban, hogy a szakma mit szólt mindehhez, az AVOSZ alelnöke úgy fogalmazott: van, aki pánikol, van, aki kivár.

– Érezhető az érdeklődés-csökkenés. A mi autósiskolánkban évente 4000 tanuló jelentkezik, de most csak 3500-an jöttek, tehát durván 10 százalékos visszaesésről beszélhetünk. Vidéki kollégáktól azt hallom, hogy náluk még drasztikusabb a tanulók számának csökkenése. Ebben már biztosan benne van az is, hogy sokan kivárják az ingyenes lehetőséget – mondta Hoffmann Csaba. Hozzátette, hogy kiszámolták, ha a program országos lenne, az plusz 70 ezer, jogosítványra jelentkező embert jelentene évente. – Ha mindezt teljesen átvállalná a honvédség, akkor kezdetben legalább 2000 oktatóval kellene indítani, de én ezt elképzelhetetlennek tartom. „Nem véletlen látunk mindenhol toborzó plakátokat, az oktatási lehetősé miatt pedig nem hiszem, hogy özönleni kezdenének a katonasághoz”.

Mindenesetre, ha valóban így alakulna, az az alelnök szerint az autósiskolák végét jelentené hosszú távon. – Egy darabig még szivárogna a középiskola feletti korosztály, de idővel kikopnának, mindenki az ingyenes lehetőséget választaná. Volt is olyan kolléga, aki annyira megijedt, hogy jelentkezett a honvédséghez, de mikor meghallotta, mennyi a fizetés, és hogy neki körülbelül nettó 300 ezer körüli összegért még a géppisztolyt is meg kell tanulnia szétszednie, gyorsan meggondolta magát.

Lapunk kereste a Honvédelmi Minisztériumot, kíváncsiak voltunk a részletekre, illetve hogy hány iskolával szerződtek eddig, de választ lapzártánkig nem kaptunk.