- Molnár László: Úgy látjuk, hogy a dolgok egyre inkább rossz irányba mennek, Magyarországon mindig a lakosság fizet a végén

 Az ismert közgazdász, Mellár Tamás aggódva beszélt lapunknak arról, hogy a tulajdonosváltás után a GKI Gazdaságkutató Zrt. eltűnhet a komolyan vehető elemzők közül, hisz rejtélyes módon kormányközeli alapítvány lett az új tulajdonosa. Ha pedig a cég elveszti korábbi függetlenségét, akkor gazdasági ügyekben is megszűnhet a hiteles hazai tájékozódás lehetősége. Ön nem fél ettől?

Nem. Ugyanis a tulajdonosváltás már két éve megtörtént, és a GKI azóta sem lett kevéssé kritikus a kormányzat gazdaságpolitikában elkövetett butaságaival szemben; miközben persze elismerjük az eredményeket is, tehát a kiegyensúlyozott véleményalkotás – amely mindig jellemzett bennünket – továbbra is megvan. A mai napig érvekkel bíráljuk a kormány gazdaságpolitikáját. Úgy látjuk, hogy a dolgok egyre inkább rossz irányba mennek Magyarországon. Sajnos.

Mi kényszerítette önöket a tulajdonosváltásra? A kutatásaikból nem tudták fenntartani a gazdaságkutatót?

Ez is szempont volt, de a fő ok az volt, hogy a GKI korábbi tulajdonosai, vagyis a menedzsment túl volt a nyugdíjkorhatáron. Számukra fizikailag is nehezebb volt részt venni a napi munkában, ki szerettek volna szállni a napi verklikből, tulajdonrészüktől meg akartak válni. Korábbi elnökünk, Vértes András ugyan több nagyvállalkozóval is tárgyalt a tulajdonosváltásról, de a végén nem akadt jelentkező, aki bevásárolta volna magát a cégbe.

Hasonlóan jártak, mint az ugyancsak nagy múltú s a rendszerváltás idején szellemi központként szerepet játszó Pénzügykutató. A cég számára elapadtak a nagy megrendelések, s már a kisebb a vállalatok sem tartottak igényt az elemzéseikre. Elkezdett működni a kapitalizmus – ezt nyilatkozta Csillag István, az egykori vezérigazgató. Önök is hasonló helyzetbe kerültek?

Nekünk 2010 előtt sem volt nagy kormányzati megrendelésünk, a GKI bevételeinek legfeljebb húsz százaléka jött állami forrásból, a többi a piacról származott. Viszont jó ideje elmondhatjuk, hogy ma már száz százalékban a piac tart el bennünket, miközben vannak azért támogatóink is. Hozzávetőleg 150 millió forint a cégünk teljes bevétele, ami azt jelenti, hogy a kutatószférában a Századvég után a harmadik legnagyobb cég lettünk. De hangsúlyozom, nekünk nincs állami megrendelésünk. Hozzá kell tennem, hogy az Európai Uniónak is dolgozunk, a bevételeink legfeljebb negyede származhat brüsszeli forrásból.

Közben a Pénzügykutató hivatalosan már nem is működik, nevét a tekintélyes kutatógárda őrzi, Lengyel László elnökkel együtt. Volt esély arra, hogy önök is hozzájuk hasonló sorsra jutnak?

Erre az esély mindig megvan egy kutatóintézet esetében. De úgy látom, hogy azok a fizetőképessé erősödött vállalatok és érdekvédelmi szövetségek, amelyekkel eddig dolgoztunk, elégedettek a munkánkkal. Maradtak megrendelőink, mert tőlünk hiteles, a piac véleményét is reálisan tükröző tanulmányokat kaptak. De újabb megrendelőink is akadtak. S talán a gazdasági helyzet bizonytalansága magyarázza, hogy régi ügyfeleink is visszatérnek, mert rájöttek arra, hogy működésükhöz szükség van hiteles piaci elemzésre.

Tehát azt mondja, maradtak, akik voltak, csak a tulajdonos változott?

Igen, mi továbbra is kritikusak vagyunk, de bírálatunk soha nem volt öncélú, véleményünk mindig a valóság tényein alapszik. Mert lehet ugyan öncélúan is bírálni a kormány intézkedéseit, odamondogatni, de minek? Mi tehát valós adatokból akarunk valódi képet mutatni az országnak, akkor is, ha az a kormánynak nem tetszik.

Ma már az is konfliktust okoz, hogy a KSH nem hajlandó a betétdíj árszint­emelő hatását az infláció kiszámításánál figyelembe venni, ami szerintem nonszensz. Sajnos ez azt jelenti, hogy ma olyan piaci közegben dolgozunk, hogy már az adatok forrásait is kritikusan kell vizsgálni.

Számomra nem világos, hogy a kutatóintézetek, melyek a piaci szereplőknek adnak tanácsot, önmagukat miért nem tudják gazdaságosan működtetni? Ez csak magyar gyakorlat?

A vállalati szféra költségei – amelyből bennünket is fizetnek – borzasztóan le vannak szorítva.

Nekünk ennyit nem fizetnek, hiába fejlődne tanácsaink nyomán a korábbinál dinamikusabban egy cég. Nincs pénzük rá, ezért nincs nekünk sem komolyabb bevételünk. A multik viszont nálunk nem rendelnek piaci elemzést vagy más tanulmányokat, mert azt megkapják a központjukból. Közben az iparágban felnőtt egy új szakma, a banki elemzők köre, akik pedig már ingyen adják az információt a vállalatoknak. A Századvég – amely néhány nagyvállalatnak és a nemzeti banknak is beszállít – készíthet túlárazott kormányzati anyagokat, évi 6 milliárdért.

Mellár professzor a Századvéget nemes egyszerűséggel pénzmosodaként jellemezte. Ezzel egyetért?

Igen, hiszen a cég óriási profitrátával dolgozik, mindezt csak a túlárazott állami megrendelés teszi lehetővé.

A GKI új tulajdonosa a „Jövő kommunikációja” alapítvány, amelyet különböző területek, kormányok szóvivői tulajdonolnak. De információm szerint ők csak a HVG-ből, Farkas Zoltán írásából tudták meg, hogy az alapítványuk vett egy gazdaságkutatót. Emiatt sokan politikai sandaságot sejtenek az ügy mögött. Nem érzi?

Nézze, lehet benne valami. Mi azt tudjuk, hogy az alapítvány elnöke – akivel az adásvételi szerződést aláírtuk – tudott a megállapodásról, hiszen ő utaltatta át a vételárat is. Azt azonban nem tudom megítélni, hogy az alapítványon belül milyen a kommunikáció, az információ megosztása, az nem is az én dolgom.

Mindenesetre nem fura, hogy egy kommunikációra épülő alapítványnak a belső információmegosztása ilyen mértékben hiányos lenne?

Mi azt tudjuk, hogy megvásárolták a GKI Zrt.-t, megalkudtak a részvényeink tulajdonosaival. Megjegyzem, az én tulajdonrészem a mai napig megvan. Az alapítvány elnöke, tehát az új tulajdonos gentlemen’s agreement alapján megígérte, hogy a kutatóintézet függetlenségét továbbra is biztosítani fogja.

Ez a szóbeli ígéret elegendő volt önnek? Miért nem vették bele írásban is a szerződésbe?

Talán azért, mert a tulajdonos megnevezte képviselőjét az igazgatóságban. Hannya Nimer úr a megállapodáskor azt mondta, hogy fejleszteni akarja a céget, azonfelül, hogy ő is a társaság függetlenségében és nem utolsósorban a bővítésében érdekelt.

Az nem volt gyanús önnek, hogy a „Jövő kommunikációja” alapítvány vagyona mindössze 732 ezer forint, és van évente 200 ezer forint bevétele? Ezzel a háttérrel finanszírozható a GKI?

Mi az alapítvány belső ügyeit nem vizsgáltuk. Az garancia, hogy a tulajdonosok részvényeit maradéktalanul kifizették.

Itt a három egykori vezető, Akar László, Karsai Gábor és Vértes András részvényeinek megvásárlásáról van szó. Ez jelentős összeg?

Nem vagyok felhatalmazva, hogy ezt elmondjam, de annyit elárulhatok, hogy egy budapesti lakótelepi panellakás értékénél alacsonyabb összegről beszélünk.

Az hozzávetőleg 40-50 millió körüli, de mindenképp százmillió alatti összeg lehet?

Igen, egyébként egy neves tanácsadó cég felértékelte a GKI-t, és megállapította az értékét. Az értékhez közeli összeg lett a vételár. Ezt utalta át az alapítvány.

Korábban az ön helyettese, ma pedig a GKI új elnöke, Hannya Nimer az újsághírek szerint jó kormányzati kapcsolatokkal is rendelkező szakember. A pletykák szerint akár ő is megvehette volna a kutatóintézetet, százmilliót biztosan megért volna neki is, hiszen kormányzati megrendeléseket ő is tud szerezni.

Nézze, ha ez igaz lenne, akkor az még előnyös is lenne, de elárulhatom, hogy a NER környéki vállalkozásoktól az elmúlt másfél évben, tehát a tulajdonosváltás óta semmilyen kormányközeli megrendelés sem érkezett hozzánk.

Gondolja, hogy a megrendelésekkel együtt elvárások is érkeznének?

Szerintem ilyen nem fordulhat elő, de egyébként sincs kétféle véleményünk a gazdaság várható alakulásáról. Elemzéseinknél igyekszünk a legtöbb nyilvános adatot figyelembe venni, s persze vannak saját méréseink, emiatt nekünk viszonylag integrált képünk van, amit döntéseinknél akár vállalatok, akár magánemberek figyelembe vehetnek.

Ön azt mondta, hogy megtartják a kritikai érzéküket, de nem írtak például a kormány által bevezetett védelmi járulékról. Pedig két éve az extraprofit­adóról még mondták, hogy azt bizony a lakosság fogja megfizetni. Így gondolja ma is?

Így bizony, s nem csak mondtuk, valóban a bankok és a multik helyett a lakosság fizette meg az extraprofitadót. Ugyanez történt a Fidesz hatalomra kerülése után, 2012-ben, amikor bevezették a tranzakciós illetéket meg a többi banki adót. Majd egy éven belül a számlavezetési díjak 40 százalékkal emelkedtek.

s azt valakinek fizetni kell. S jellemzően mindig a lakosság fizet ki mindent.

Ön mit szól ahhoz, hogy a kormány „védelmi pénznek” nevezi az adóemelést? Van olyan, hogy az állam „védelmi pénzt szed” a polgáraitól?

Tudomásom szerint védelmi pénzt a maffia szed a vállalkozásoktól, nehogy a konkurencia szétverje az üzletet. Ezt a gondolatot húzta magára az Orbán-kormány, ami abszolút furcsa és rossz ízlésre vall; de ma már a „maffiaállam” elnevezés is abszolút a köztudat része lett. Közgazdasági értelemben pedig butaság; hiszen van az adó, amit azért kell ma fizetni, mert az állami költségvetés túlköltekezett, ezért aztán próbál bevételhez jutni. Ilyen „magyarázatokkal” a Rákosi-rendszer is próbálkozott, emlékszünk, hogy „Magyarország nem rés, hanem erős bástya a béke megvédésének frontján”. A kormányzat sok propagandafogást ellesett a Rákosi-időből.

Mellár professzor szerint nem 800 milliárdos, ennél jóval nagyobb megszorításra kell számítani. Ön szerint?

A kormányzat nem hajlamos a kiadások csökkentésére, emiatt a bevételeket kell növelni, hogy a költségvetési hiány ne szabaduljon el. A túlzottdeficit-eljárás bevezetésekor Varga Mihály azt mondta, hogy 3 százalékra akarja levinni a hiányt, ami azonban komoly megszorítások nélkül nem megy. Közben repteret meg telefontársaságot vesznek.