;

Lázár János;bontás;Komló;vasútfejlesztés;ingatlanok;vonalbezárás;

- Lázár János Komlón a pályaudvar felszámolásával, vonalbezárással kezdi a vasútfejlesztést

Mindössze két nappal azután, hogy Lázár János ötpontos akciótervet hirdetett, kiderült, hogy több mint másfélmilliárd forintból megszüntetik a baranyai város és környékének kötöttpályás közlekedését.

A 7 kilométert is meghaladja annak a komlói vasúti pályának a hossza, amelynek bontását hetekkel ezelőtt rendelte el Lázár János építési és közlekedési miniszter – írja a 444 a MÁV augusztus 13-án kelt, birtokába került dokumentuma alapján. A vasútvonal városon belüli szakaszának elbontásának terve szerint a tárca döntött a pálya és a hozzá tartozó létesítmények bontásáról, valamint a MÁV vagyongazdálkodásában lévő ingatlanok átadásáról Komló önkormányzatának.

E szerint a nyílt vasúti pályát Mecsekjánosi és Komló között felszámolják Komló vasútállomás teljes vágányhálózatával együtt. Összesen 7263,5 méternyi vágányt szednek fel, a peronokat és az útátjárókat is bontják. Mivel a komlói vasútállomás a város központjában van, az ingatlanok átadásával az önkormányzat nagyon értékes vagyontárgyakhoz juthat.

Arra is utal a dokumentum, hogy mindezzel nem ért véget a lázári ígértekkel szembe menő visszafejlesztés: a  47. számú, Godisa-Komló közötti teljes vasútvonalat is megszüntetik. Erről a vasúttársaság azt írta: „A vasútvonal megszüntetéséhez a 194/2016 (VII. 13.) számú kormányrendelet módosítása szükséges”, amint azt 2024. augusztus 2-án kelt levelében jelezte is a minisztériumnak. A levelet Pafféri Zoltán, azóta elbocsátott MÁV-vezérigazgató írta, s abban nettó 1,6-1,7 milliárd forintra becsülte a tervezési, bontási és kármentesítési összköltséget. A  kivitelezés 2027-ben kezdődhet meg, igaz egyelőre még azt sem tudják, hogy a durván megemelkedő közúti teher- és személyforgalmat elbírtja-e a meglévő úthálózat.

Vitézy Dávid: Vasútrombolás, mint a kommunizmusban

Lázár János a személyforgalmat egy évvel ezelőtt saját döntésével állította le a komlói vasútvonalon; akkor azt mondta, hogy a „megjelölt 10 vasúti szárnyvonal nem került bezárásra”, és a minisztérium részéről kikérték maguknak, ha valaki nem csak „ideiglenes szüneteltetésről” beszélt – írja Facebook-oldalán a vonalbezárás hírére Vitézy Dávid, megválasztott fővárosi képviselő. Szerinte a vonat korábban Komló felé jelentősen gyorsabb volt, mint az azt helyettesítő buszok. Lázár János mostani döntésével tehát nem csak ideiglenesen vágta el a 22 ezres várost a magyar vasúti hálózatról.

A volt közlekedési államtitkár a posztjához csatolt egy képet is, amelyet Vitézy maga készített még 2023. július 31-én, amikor ott volt a komlóiak által szervezett búcsúztatón, ahol kiálltak a vasútvonaluk mellett az utolsó üzemnapon. – Senki nem hallgatott rájuk a döntéshozók közül, az építési és közlekedési miniszter pedig immár szó szerinti értelemben is vasútrombolással folytatja. Nem véletlenül idéztem a kommunista évtizedek, az 1960-as évek végi kudarcos, vasút- és vidékellenes közlekedéspolitikai fordulatot Lázár János tevékenysége kapcsán – itt tartunk ismét – állapította meg Vitézy Dávid.

Akik ráadásul teljesen elvakultak az úgynevezett „háborúpártiságtól”.