A türingiai és a szászországi választás drámai eredménye, a szélsőjobboldali Alternatíva Németországért (AfD) győzelme az egyik és második helye a másik tartományban nem egyszerű politikai kérdés. Nem csak a kormány válságára mutat rá. A voksolás fő üzenete elsősorban az, hogy a keletnémetek egy jelentős része továbbra is másodrendű állampolgárnak érzi magát. Így a kialakult helyzet, tehát a szélsőjobb, illetve a (hivatalosan januárban létrejött) baloldali populista Sahra Wagenknecht pártja megerősödésének elemzése nem csak a politológusok, legalább annyira a szociológusok feladata is lesz.
A voksolás eredménye mintha azt igazolná, hogy 34 évvel a német újraegyesítés után ma is két Németország létezik. Sokan azok közül, akik életük nagyobbik részét a kommunizmusban élték le csalódtak a demokráciában, úgy vélik, hogy a német szövetségi kormány rosszul bánik velük. Ugyan a két országrész közötti különbségek gazdasági szempontból jelentősen csökkentek 1990 októbere óta, sok tekintetben a különbségek továbbra is fennállnak. Az egy főre jutó gazdasági teljesítmény, a jövedelem vagy a termelékenység a keletnémet tartományokban még mindig alacsonyabb, mint nyugaton. A gondolkodásbeli különbségek is megmaradtak. Ennek részben szintén gazdasági okai vannak. A Német Demokratikus Köztársaság (NDK) tervgazdaságáról a nyugati szociális piacgazdaságra való radikális áttérés igazi traumát jelentett a keletnémetek számára. Az összes állami tulajdonú vállalatot mindössze négy év alatt privatizálták, a munkahelyek 70 százaléka megszűnt. Teljes régiók gazdasága szakadt le. Sok keletnémet felélte megtakarításait, és segélyből élt. Ez pedig a megalázottság érzetét keltette bennük.
Aggasztó német jövőkép, nyugtalanító az AfD szerepléseNémetországban először nyert tartományi választást szélsőjobboldali párt a második világháború óta, a berlini koalíció pártjai leszerepeltek2005-ben a volt NDK területén a munkanélküliség aránya megközelítette a 19 százalékot. Bár 2023- már 7,2 százalékra esett vissza, ez még mindig meghaladja a nyugatnémet átlagot (5,3 százalék).
A fizetésekben is vannak különbségek. A Bertelsmann Alapítvány tanulmánya szerint keleten átlagosan csaknem 16 százalékkal keresnek kevesebbet a bérből és fizetésből élők, mint nyugaton. A nyugdíjak csak tavaly júliusban érték el a nyugati szintet.
A vasárnapi választás újabb bizonyítéka annak, hogy az NSZK hatalmas anyagi erőfeszítései ellenére máig nem sikerült maradéktalanul integrálni a keleti országrészt. A gazdasági adatok azonban önmagukban nem magyarázzák a populisták megerősödését. A keletnémetekben hiányérzet alakult ki amiatt is, hogy alulreprezentáltak a szövetségi hatalmi szférákban, jóllehet, korábban két keletnémet politikus, Angela Merkel volt kancellár és Joachim Gauck exelnök is a hatalom csúcsára jutott. Egy nemrég készült felmérés szerint a kormányzati vezetőknek csak 14,3 százaléka született Kelet-Németországban. A szociáldemokrata Olaf Scholz kormányának 35 államtitkára közül mindössze kettő származik az egykori NDK-ból, miközben a keletnémet részen él a lakosság 20 százaléka. Keletmémeteket elvétve találhatunk a tőzsde (DAX) vállalatainak igazgatótanácsaiban, az egyetemi kuratóriumokban, a bíróiságoknál és a médiában is. A voksoláson leszerepelt Balpárt ezért előzőleg „keleti kvóta” bevezetését követelte.
A politikai rendszerhez, a társadalomhoz és a demokráciához való hozzáállás is egyenlőtlenségeket mutat.
A volt NDK területén élők kétszer akkora valószínűséggel érzik magukat elhagyatottnak vagy kirekesztettnek, mint a nyugatiak (19 százalék szemben 8 százalékkal)
– derül ki a Deutschland Monitor éves szociológiai tanulmányából. A keletiek körében jóval markánsabb az a benyomás, hogy a politikusok nem törődnek velük, vagy nem tesznek eleget értük.
Marion Reiser, a jénai Friedrich Schiller Egyetem politológusa szerint komolyan kell venni ezeket az érzéseket, mert mindez a demokráciába vetett bizalom erjedéséhez is vezet. Bár majdnem minden válaszadó (97 százalék) azt mondta, támogatja a demokráciát, de amikor a mindennapokban való megjelenéséről beszélünk, ismét különbségek merülnek fel. Míg nyugaton 40 százalék mondta azt, hogy elégedetlen a demokratikus rendszer működésével, addig a keletnémetek körében ez az arány 56 százalék.
A lemaradás érzése főleg azokban a régiókban tapasztalható, amelyeket a népesség elöregedése, a kivándorlás vagy a közszolgáltatások, például az egészségügy vagy a digitalizáció hiánya sújt. 1991 és 2021 között négymillió keletnémet vándorolt át Nyugat-Németországba, főként 18 és 29 év közöttiek. Ez különösen súlyos lelki megrázkódtatást jelent a keletnémet szülők, nagyszülők számára. A fiatalok nagy része nem is akar visszatérni a szülői házba.
A két országrész közötti különbségek okai közé sorolják a bevándorlókkal szembeni negatív attitűdök kialakulását, bár ez is inkább az előbb említettek következménye. Paradoxon, hogy a migráns háttérrel rendelkezők aránya Berlin kivételével minden keleti tartományban egyszámjegyű volt, jóval a 24 százalék feletti országos átlag alatt. Keleten azonban elterjedtebbek az idegengyűlölő attitűdök, a volt NDK területén jóval több a bevándorlókkal szembeni erőszakos bűncselekmény, mint a nyugati országrészben. Nem csak arról van szó, hogy a keletnémetek jobban tartanak az idegenektől, nincs ínyükre az sem, hogy komoly állami támogatásokban részesülnek. Ez is az oka annak, hogy mind Türingiában, mind Szászországban majdnem minden harmadik választó a nyíltan bevándorlásellenes AfD mellé tette az ikszet.
A szélsőségesek megerősödésében szerepet játszott az Ukrajna elleni orosz agresszió is. A keletnémetek, különösen az 50 év felettiek, mindig is megengedőbbek voltak Oroszországgal kapcsolatban.
Egy tavaly februári felmérés szerint a keletnémetek 44 százaléka enyhítené vagy teljesen eltörölné az Oroszország elleni szankciókat. Ennek oka az is, hogy a büntetőintézkedések negatív gazdasági következményei érzékenyebben érintették a keletnémeteket. Tízből négy keletnémet pedig nem is tartja diktátornak Vlagyimir Putyint. Az ukrajnai menekültek helyzete is növelte a keletnémetek kisebbségi érzéseit. Sokukat felháborította, hogy az ukrán menekültek a munkanélküli németekhez hasonlóan állampolgári segélyt, gyermeknevelési támogatást és lakhatási támogatást kapnak.
Az államtól való elidegenedés gyökerei az NDK állami szerveivel kapcsolatos tapasztalatokban gyökereznek. Ám ami különösen aggasztó: sok fiatal is bedől a szirénhangoknak.
Sokan úgy érzik, hogy az AfD-n kívül más már nem is képviseli őket.
Számos értékelés látott napvilágot arról, mi okozta az AfD megerősödését. A jénai Demokrácia és Civil társadalom Intézetének (IDZ) vezetője, a Axel Salheiser a Süddeutsche Zeitungban elmondta, azért voksolhatott sok fiatal az AfD-re, mert nincs tapasztalatuk a diktatúrákkal kapcsolatban, hajlamosabbak a szélsőséges véleményekre, és nem bíznak a hagyományos pártokban. Sokat használják a közösségimédia-felületeket is, például a TikTokot, ahol az AfD erőteljesen jelen van. Emellett a kutatások azt mutatják, hogy a fiatalok nem tekintik az AfD-t szélsőjobboldali pártnak. Türingiában a pártra voksolt a fiatalok 36 százaléka, Szászországban ez az arány 30 százalékos volt.
Steffen Mau szociológus, a berlini Humboldt Egyetem professzora úgy vélte, Kelet-Németországban évek óta növekszik az elégedetlenség, az AfD pedig hangot adott ennek a frusztrációnak. Felfedezhetőek olyan tekintélyelvű hagyományok is, amelyek az NDK érához kapcsolódnak. A keletnémet régióban a nyugatival szemben gyenge a civil társadalom, a szakszervezetek és az egyházak kevésbé vannak jelen a társadalomban. A nyugati pártok, mint a CDU, az SPD és az FDP strukturálisan gyengék keleten. Kelet-Németországban még mindig törékeny a politikai kultúra.
Az AfD „politikai útonállóként” működik. Vár, és amikor egy ellentmondásos téma felmerül, a többi féllel szemben határozza meg magát, és az emberek dühére, elégedetlenségére épít. De vannak erős külső tényezők, az ukrajnai háború, az inflációval kapcsolatos gazdasági bizonytalanságok, amelyek a kezére játszanak. A hagyományos pártoknak közelebb kell kerülniük a keletnémetekhez, véli. Többet kell beszélniük a helyiekkel. Ugyanakkor naivitás azt hinni, hogy az AfD felemelkedését egyszerűen vissza lehet fordítani, teszi hozzá.
Wolfgang Schroeder, a Kasseli Egyetem politológusa úgy véli, az AfD sokáig a protestszavazatokat gyűjtötte be, ez azonban mára megváltozott. A párt sikerének fő oka, sokan már úgy érzik, hogy a többi párt nem képviseli őket. Az emberek már nem azért szavaznak az AfD-re, mert rossznak tartják a kormányt, hanem azért, mert erősen azonosulnak a párttal. Az AfD „zsaroló párt”, ami azt jelenti, olyan erősen képes mozgósítani és megfogalmazni a lakosság haragját, hogy politikai üzenet születik belőle.
Wilhelm Heitmeyer, a Bielefeldi Egyetem szociológusa szintén úgy látja, az az állítás, amely szerint az AfD-re az emberek csak tiltakozásképpen voksolnak, politikai önámítás.
Matthias Jung, a Választási Kutatócsoport munkatársa szerint sok keletnémet másodrendű állampolgárnak érzi magát. Az AfD politikai tőkét tud kovácsolni ebből a hatalmon lévőkkel szembeni elégedetlenségből.
Wilhelm Heitmeyer szociológus szerint az AfD a tehetetlenség érzését úgy használja, hogy érzelmekkel kezeli a problémákat. Legyen szó a pandémiáról, az ukrajnai háborúról vagy másról, a kialakuló bizonytalanságot az AfD a német identitás hangsúlyozásával ellensúlyozza. Karl-Rudolf Korte professzor, politológus nem hiszi azt, hogy Olaf Scholz koalíciója megértette volna, mit üzentek a türingiai és szászországi választók.
